Hogy is állunk Triesztben?

2016. április 06. 10:00

A férfiválogatott (és a többiek) három mérkőzésen vannak túl a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán. Elkezdtünk számolgatni, annak ellenére, hogy ezt nem mindenki szereti.

Fotó: Dobos Sándor

A mieink az első napon legyőzték Franciaországot 13-7-re, hogy aztán hétfőn 14-14-es döntetlent játszanak Kanadával, majd következzen a keddi, 12-8-as siker Románia ellen. Ez azt jelenti, hogy a magyar csapatnak 5 pontja van – ezen a tornán a győzelemért ugyanis 2 pont jár.

Még Oroszországgal és Szlovákiával mérkőzünk, hogy aztán következzen a pénteki negyeddöntő, ahová a két csoport első négy helyezettje jut.

Mindkét csoportban történtek meglepetések: a mi döntetlenünk mellett kedden Franciaország 12-11-re legyőzte Oroszországot, amelyet Kanada is megvert az első napon.

A másik hatosban még nagyobb a kavarodás: Hollandia eddig kiválóan szerepel: mindhárom meccsüket megnyerték a narancsgatyások, ez senkinek sem sikerült Triesztben rajtuk kívül. A spanyolok legyőzése volt a legnagyobb bravúr, de a németek legyőzése sem volt egyszerű. A spanyolok megszenvedtek, de negyedik negyedükkel megverték a németeket, aztán pedig nagy meglepetésre a házigazda olaszokat is.

A szerdai magyar-orosz, és olasz-holland, valamint a csütörtöki francia-kanadai mérkőzések lesznek a döntőek a továbbjutó helyek tekintetében.

Mi történik pontazonosság esetén?

A FINA szabályai érvényesek a tornán. Ez azt jelenti, hogy amennyiben két csapat azonos pontszámmal végez a csoportban, közöttük az dönt, hogy a csoportban legmagasabban álló ellen hogyan végeztek. Azaz ha a csoport élén végez a két együttes, akkor a harmadik elleni eredmény számít, ha a 2-3. helyen például, akkor az 1. helyezett elleni eredmény dönt.

Amennyiben három csapat végez azonos pontszámmal, először a gólarányt veszik figyelembe, ebben a mutatóban legjobb együttes végez az első helyen, míg a második és a harmadik között az egymás elleni eredmény dönt.

Vannak további eshetőségek is, de erre egyelőre nem térünk ki.

A csoport eddigi eredményei:

Franciaország-Magyarország 7-13
Oroszország-Kanada 6-7
Szlovákia-Románia 11-13
Kanada-Magyarország 14-14
Oroszország-Szlovákia 7-4
Románia-Franciaország 11-12
Magyarország-Románia 12-8
Franciaország-Oroszország 12-11
Szlovákia-Kanada 9-11

A csoport állása:

1. Magyarország 5 pont (39-29)
2. Kanada 5 pont (32-29)
3. Franciaország 4 pont (31-35)
4. Oroszország 2 pont (24-23)
5. Románia 2 pont (32-35)
6. Szlovákia 0 pont (24-31)

A folytatásban:


Április 6., szerda:

Kanada-Románia 16.30
Oroszország-Magyarország 17.50
Szlovákia-Franciaország 19.10

Április 7., csütörtök:
Franciaország-Kanada 13.50
Magyarország-Szlovákia 15.10
Oroszország-Románia 16.30

A másik csoport eredményei:

Spanyolország-Hollandia 5-7
Olaszország-Kazahsztán 14-3
Dél-Afrika-Németország 4-23
Kazahsztán-Hollandia 5-8
Németország-Spanyolország 5-10
Olaszország-Dél-Afrika 22-3
Dél-Afrika-Kazahsztán 6-11
Spanyolország-Olaszország 9-8
Hollandia-Németország 9-8

A csoport állása:

1. Hollandia 6 pont (24-18)
2. Spanyolország 4 pont (24-20)
3. Olaszország 4 pont (44-15)
4. Németország 2 pont (36-23)
5. Kazahsztán 2 pont (19-28)
6. Dél-Afrika 0 pont (13-56)

A folytatásban:

Április 6., szerda:

Kazahsztán-Németország 13.50
Dél-Afrika-Spanyolország 15.10
Olaszország-Hollandia 20.30

Április 7., csütörtök:
Spanyolország-Kazahsztán 17.50
Hollandia-Dél-Afrika 19.10
Olaszország-Németország 20.30

-dobos-



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok