Ősztől jön az edzőképzés második évfolyama!

2015. június 18. 09:50

Kásás Zoltán szakmai irányítása mellett a Magyar Vízilabda Szövetség ismét meghirdeti a LEN által is akkreditált edzőképző tanfolyamát.

Végzett az első osztály, és a képzés elindításának elsődleges célja bizonyítást nyert az elmúlt két év alatt (négy féléves tanfolyamról van szó elméleti és gyakorlati órák mellett). A lényeg ugyanis Kásás Zoltán szerint nem más, mint az, hogy olyan edzők dolgozzanak az utánpótlásban, akik valóban megtanítják az alapokat a gyerekeknek, amire aztán később lehet építeni. Ha ez elmarad, kis túlzással megette a fene az egészet, de legalábbis nem garantált, hogy a játékos fejlődése egyenes és töretlen lesz.

„Évek óta hajtottam, hogy el kell indítani egy képzést, mert sok fiatal edző nem tanítja meg az alapokat. Emellett meg kell tanítani őket edzést tartani is, ez is egy külön tudomány. Szerencsés a helyzet, mert amiről beszéltem, az megvalósult. A képzés szakmai részét én állítottam össze, vendégelőadókkal. Örültem a feladatnak, más ez, mint edzősködni, ha valaki sokáig ült a padon, annak azért hagy ez némi hiányt. Felelősségteljes ez a mostani a munka, aminek az eredményét csak egy-két év múlva fogjuk látni. Nagyon fontos, hogy nem engedjük el a most végzett hallgatók kezét, azt tervezzük, hogy a jövőben rendszeresen összehívjuk őket egy-egy továbbképzésre” – mondta Kásás Zoltán.

A képzés annyiban különbözik a Testnevelési Egyetem képzésétől, hogy a gyakorlati órákat az uszodában tartják, és Kásás Zoltán el is várta a hallgatóktól, hogy ha tehetik, menjenek is a vízbe, hogy az alapmozdulatok elsajátítása megtörténjen, ez elengedhetetlen a minőségi képzés eléréséhez.

„Pozitív visszajelzések érkeztek a hallgatóktól a vízben bemutatott gyakorlatokkal, edzésekkel kapcsolatban. Hasznosnak ítélték, a többi tantárgynál természetesen kisebb volt az interaktivitás, ott többnyire tényleg hallgatóként vettek részt” – mondja Kásás Zoltán.

Csakhogy olykor túl sokat hiányoztak, így ebben a tekintetben biztosan lesz változás az ősztől induló képzés során.

„Okulva az elmúlt két év tapasztalataiból, szigorúbbnak kell lennünk a sok hiányzás miatt. Fontos, hogy aki részt vesz ezen, hallgassa meg az edzéselmélet órát, ami alapvető fontosságú. Nem elég könyvből megtanulni az ismereteket, nem is lehet. Igyekeztünk lojálisak, segítőkészek lenni a hiányzások igazolására, de többen visszaéltek ezzel a bizalommal, szigorúbbak leszünk. A képzés levelező, egy hónapban egy vagy két előadást takar, ez egy félévben négy, maximum hat nap elfoglaltságot jelent. A programot időben kialakítjuk, rá kell szánni az időt és a figyelmet” – jegyezte meg Kásás Zoltán.

A képzés részleteit az alábbiakban lehet megtekinteni.

Letöltések:

A képzés tanrendje
A jelentkezési lap
A képzés leírása
Tanulmányi szabályzat



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok