A 2022-es év fénypontjai, 3. rész: különös évjárat, különösen jó csapat

2022. december 25. 10:00

Kilencrészes sorozatunkban az év kiemelkedő válogatott sikerekre igyekszünk visszaemlékezni - a sort az augusztusban világbajnoki címet szerző leány U16-os csapattal folytatjuk. A görögországi Larisszában hat nap alatt nyolc meccset vívtak a lányok - feltartóztathatatlanul.

Tekintettel arra, hogy a leány utánpótlásban dolgozó szakemberek voltaképpen egyöntetű véleménye szerint „kimagasló évjárat a 2006-os", kíváncsian vártuk a FINA ebben az évben kísérleti jelleggel, kíséreti szabályokkal megtartott világbajnokságát. A két nem Görögország két városában küzdött - a lányok Larisszában harcoltak az érmekét.
 
A mienket Sike József vitte csatába - az a szakember, aki egy évvel korábban, a szentesi U15-ös Európa-bajnokságon a csúcsra vezette csapatát. A görögországi alakulat minden játékosa ott volt a Kurca-parti diadalnál, ergo csöppnyi rutinnal utaztak a lányok. És ha ehhez hozzávesszük, hogy a csapatban Hajdú Kata, Lendvay Zoé, Tiba Panna és Varró Eszter ott volt az U19-es netanyai Európa-bajnokságon, valamint az U18-as belgrádi világbajnokságon, előbbin ezüst-, utóbbin bronzérmet szerzett a csapattal, illetve Torma Luca szintén tagja volt a belgrádi keretnek, volt miben reménykedni.
 
A lebonyolítás érdekességének hála eleinte felettébb szokatlan mód játszottak a csapatok. Ami a magyar válogatottat illeti: a nyitányon Törökországot 19-3-ra győzte le (Hajdú Kata öt gólt szerzett - igen, ő az a lány, aki aztán az év végén Bíró Attila is bevetett, immáron a felnőtt válogatottban!), majd egy kétmeccses nap következett. Reggel Hajdú hatosával magabiztosan győzte le Horvátországot (25-3), majd délután szintén nem adott esélyt a rangadón Olaszországnak (9-4). Ahogy mondani szokták: érződött, van valami a levegőben...
 
Az érzés aztán tovább erősödött, hiszen a következő játéknapon újabb két meccs várt a csapatra: reggel Ausztrália ellen tartott erődemonstrációt Sike József együttese (9-2), majd este a 4-4 gólt jegyző Hajdú Kata, Varró Eszter páros vezérletével az Egyesült Államok ellen nyert 10-8-ra. 
 
És innen nem volt megállás: Hollandia ellen remek utolsó negyeddel 10-7-re nyertek a lányok (Lendvay Zoé triplázott), majd Spanyolországgal vívtak hatalmas meccset, amelyen mindkét fél elsősorban a kiváló védekezésével hívta fel magára a figyelmet. Sike József együttese egyetlen góllal jobb volt (5-4), így jöhetett a Görögország elleni finálé. Ebben a négygólos Tiba Panna volt a vezér, de nyugodtan mondhatjuk, mindenki hozzátette a magáét, avagy igazi csapatjátékkal ült a trónra az U16-os válogatott.
 

„Nagyon élveztem az egész világbajnokságot, bár elég megterhelő volt fizikálisan és mentálisan egyaránt. Hat nap alatt kellett nyolc meccset lejátszani. Egy pihenőnap is volt, ezért két napon is két meccs várt ránk, az amerikaiakkal is ilyen napon találkoztunk. Azt gondolom, gyakorlatilag minden olyan válogatottal találkoztunk, mely a vízilabdában erős nemzetnek számít, és ami a legfontosabb, ezeket a csapatokat le is tudtuk győzni" - foglalta össze a történéseket Torma Luca, a győriek tehetsége, akit a világbajnokság legjobb kapusának választottak.
 
A női utánpótlást vezető Biros Péter csupán ennyit tett hozzá: „Ahogy a világbajnokság előtt is mondtuk, ez egy nagyon ígéretes korosztály, láthattuk ezt már korábban Szentesen is, de láthatjuk nap mint nap az uszodákban, hiszen ezek a lányok az idősebbek között, sőt többen már a felnőttek között is nem csak megállják a helyüket, hanem képesek meghatározó teljesítményre. Érdemes rájuk külön figyelni!"
 
A világbajnok magyar válogatott
Kapusok:
Torma Luca, Varga Nóra
Mezőnyjátékosok:
Gulyás-Oldal Emma, Hajdú Kata, Horváth Zsófia, Kardos Dominika, Kardos Laura, Lendvai Natasa, Lendvay Zoé, Sóti Lili, Tiba Panna, Varró Eszter, Zantleitner Helga

A stáb tagjai:

dr. Sike József vezetőedző, Csicsáky Vince edző, Béres Gergely kapusedző, Batki Bence masszőr, Horváth Márton orvos, Hesz Máté csapatvezető, Biros Péter utánpótlás szövetségi kapitány

A csapat erőnléti edzője Tóth Andrea volt a világbajnoki felkészülés során.



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok