Tűzforró győzelem Azerbajdzsánban

2015. június 14. 16:35

Hőség nemcsak otthon van, hanem Bakuban is, ezzel az elemmel is megküzdött a magyar fiú ifiválogatott, és megverte a hazaiak válogatottját.

Fotó: Dobos Sándor

Vérmes reményeik – fogalmazzunk úgy -, nem lehettek az azerieknek a mieinkkel szemben, ennek ellenére meglepően jól tartották magukat a meccs elején. 1-1-re és 2-2-re is egyenlítettek, egészen pontosan Arteom Dzikhtsiarenka.

Amikor őt cserével végleg kiállították a második negyed derekán, akkor már jobban álltunk, akkor már sikerült elhúzni. Ez volt persze a papírforma.

A mieink szolidaritást vállaltak az otthoniakkal (és a sajtómunkások, valamint a nézők is így tettek), tekintve, hogy őrült forróságban és tűző nap mellett rendezték a mérkőzést a kisebbik bakui medencében.

Kis István edző szokatlan szerelésben

Leégni tehát le lehetett, szerencsére nem a vízben, a nagyszünetben már 9-2-re mentünk, és a folytatásban remekül céloztak a fiúk, például Kósa Balázs is megvillant háromszor.

"Legyen már meg a húsz, legyen már meg" - kérték a magyar drukkerek közül néhányan a lelátón a negyedik negyedben. Zerinváry Lóránd harmadik gólja beteljesítette a kívánságot, a KSI-sek megszórták tehát magukat.

 
A vége 23-3, húsz közte, jöhetnek a románok!

Eredmény – 1. Európa Játékok, egyben ifjúsági Európa-bajnokság, Baku, 2. forduló
B-csoport
Magyarország-Azerbajdzsán 23-3 (4-2, 5-0, 8-1, 6-0)
Baku, 400 néző, vezette: Littlejohn (brit), Blanchard (francia)
Magyarország:
Bányai – Zerinváry 3, Vadovics 2, Sebestyén 1, Nagy Á. 2, Teleki 2, Kósa 3. Csere: Fekete 2, Kardos A. 2, Korbán 1, Sugár 1, Burián 4. Szövetségi kapitány: Horkai György
Azerbajdzsán: Khamidi – Nestsiarovich 1, Dzikhtsiarenka 2, Hryshko, Hadun, Mirkhalikov, Ismaylov. Csere: Ahmadov, Triapin, Farzalyev, Cherepanov, Doijashvili. Szövetségi kapitány: Azar Babayev
Ötméteresek: 3/3, illetve 1/1
Kiállítva cserélve: Dzikhtsiarenka
További eredmények

A-csoport:

Olaszország–Oroszország 9–8
Ukrajna–Franciaország 3–12

Az állás
1. Olaszország 6 pont
2. Oroszország 3 pont
3. Franciaország 3 pont
4. Ukrajna 0 pont

B-csoport:
Románia–Németország 5–10

Az állás
1. Magyarország 6 pont
2. Németország 3 pont
3. Románia 3 pont
4. Azerbajdzsán 0 pont

C-csoport:

Montenegró–Horvátország 11–11
Törökország–Görögország 3–11

Az állás
1. Görögország 6 pont
2. Horvátország 4 pont
3. Montenegró 1 pont
4. Törökország 0 pont

D-csoport:
Szerbia–Spanyolország 9–10
Málta–Szlovákia 8–15

Az állás
1. Spanyolország 6 pont
2. Szerbia 3 pont
3. Szlovákia 3 pont
4. Málta 0 pont
 
Amler Zoltán, Dobos Sándor (Baku)



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok