Az Eger már döntős, a Szolnok és az OSC még küzdhet a fináléért

2017. április 16. 21:18

A címvédő Szolnok előnybe került az OSC-vel szemben az elődöntőben, de még nem dőlt el a párharc, az Eger viszont már túl is jutott az FTC-n, s készülhet a fináléra.

fotó: facebook/Szolnoki Vízilabda Sport Club

Eltérő hangulatban telhetnek a húsvéti ünnepek a négy nagycsapatnál, hiszen amíg az Eger már a döntőre készülhet – a hevesiektől vereséget szenvedő Fradi pedig a bronzcsatára –, addig a Szolnok és az OSC pólósai nem feledkezhetnek meg arról, hogy szerdán ismét összecsapnak. Az elődöntő második meccsén a szolnoki siker döntőt, míg az OSC-győzelem harmadik meccset érne.

„A következő mérkőzésen már játszhat a két eltiltott emberünk, Drasko Brguljan és Szlobodan Nikics, remélhetőleg, velük még jobbak leszünk – tekintett egy kicsit előre Nemet Toni, az OSC centere, aki egy gólt szerzett a 13–10-re elveszített mérkőzésen. – Nehéz volt mínusz két emberrel játszani, de Tóth László mindenkit felspanolt a meccs előtt, az utolsó negyedre viszont elfogytunk, ez van.”

Az utolsó negyedig viszont remekül tartotta magát az OSC, 7–6-ra még vezetett, 8–8-nál egálra álltak a felek, utána azonban a Szolnok érvényre juttatta tudásbeli fölényét, no meg élt azzal, hogy több bevethető embere volt.

„Az OSC sebzett vadként küzdött, mindenki száztíz százalékot adott bele a meccsbe, nálunk pedig ez nem így volt, ami látszott is az első két negyedben – mondta a két gólt szerző Vámos Márton.Igazából a győzelemnek örülök és annak, hogy vezetünk, remélem, szerdán ismét tudunk nyerni, mert akkor lezárhatjuk a párharcot.”

fotó: Fehér Anna

A középszakaszgyőztes Eger már le is zárta a maga párharcát, igaz, az alapszakaszbeli jobb eredmények miatt ehhez elég is volt egy győzelem (10–7) az előző idény ezüstérmesének. Dabrowski Norbert együttese 2–2 után fokozatosan növelte előnyét, egy-egy fontos pillanatban megőrizte higgadtságát, ami sikert ért a gárdának. No meg döntőt és egy kis pihenőt a játékosoknak.

„Ezen a mérkőzésen inkább rajtunk volt teher, mert hazai közönség előtt csak a győzelem lehetett az elvárás, hogy döntsük el a továbbjutást – jegyezte meg Decker Ádám, az Eger két gólt szerző bekkje. – Éppen emiatt kapkodtunk a találkozó elején, de ezt követően már rendben voltunk. Látszott a csapaton és Norbin, hogy elég nagy önbizalmunk van, ez pedig azért lehet, mert tudjuk jól, mit és miért csinálunk.”

Az elődöntő utáni sajtótájékoztatón érthetően Decker Ádám volt az elégedettebb, míg a Fradi csapatkapitánya, Nyéki Balázs azzal kezdte, hogy gratulál az Egernek a fináléhoz, de a saját együttesének is, mert kiváló mérkőzést játszott.

„Egyelőre jobb csapat az Eger – tette hozzá Nyéki Balázs. – Varga Zsolt edző nagyon jól érezte, hogy a héten az emberhátrányos szituációkat kell gyakorolni, kaptunk ugyanis bőven ezekből.”



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok