Eb 2016: „… és szólt a hajrá, magyarok!”

2016. január 13. 15:01

A nagysikerű játéknak hála a görögök elleni férfimeccsen egy autóbusznyi szurkoló buzdította a mieinket. Miként elmondták, örök élményt jelentett számukra a helyszínen szorítani a Benedek-csapatért.

"Varga Dénes hányas sapkában szerepel a Benedek Tibor irányította válogatottban?”

A kérdés, amely a Magyar Vízilabda Szövetség hivatalosa Facebook-oldalán futott, s amelyre özönlöttek a helyes megfejtések: „10-es”.

No, igen, nem véletlen volt népszerű a játékunk, hiszen a jó válaszadók között 10 darab páros belépőt sorsoltunk ki az utazással együtt az Európa-bajnokság hétfői meccseire, amelyen többek között a 8–8-ra végződő Magyarország–Görögország férfitalálkozót szurkolhatták végig a szerencsések. Tekintettel arra, hogy a Vodafone is „beszállt a buliba”, és hasonló saját játékával további 10 páros utat sorolt ki az eseményre, a busz negyven fővel, közöttük gyerekekkel, nagyszülőkkel, családapákkal és családanyákkal ment Belgrádba.

A szurkolás tetten érhető volt a Kombank Arénában, nem véletlen, hogy játékosaink is kiemelték a drukkerek buzdítását. A szurkolóknak örök élményt jelentett ez a nap – alább néhányuk visszajelzéséből szöveghűen szemezgettünk.

Szabóné Róka Vera: „Köszönjük a lehetőséget. Nagyon nagy élmény volt a fiamnak aki Tatabányán vízilabdázik."

Sztuhár Andrea: „Kedves waterpolo-csapat! Köszönjük a lehetőséget az Eb-n való szurkolásra, örök élmény marad mind a gyermek, mind a férjem számára! Barnus kb.10 évvel ezelőtt volt először pólómeccsen a Margitszigeten. Azóta is rajongó! Szép napot!"

Petrovics Kinga: „Nagyon köszönjük a lehetőséget! Örülünk, hogy láthattuk a fiúkat élőben játszani. Reméljük a jövőben is lesznek hasonló játékok. Hajrá, magyarok!”

Balassa Kriszta: „Nagy élmény volt most először külföldön szurkolni a fiúknak... Még egyszer köszönjük!”

Dr. Oláh Ildikó: „Köszönjük szépen a lehetőséget. Minden a legnagyobb rendben ment, semmi probléma nem volt a módosított felszállásnál sem, illetve nagyon készségesen tájékoztattak bennünket a busz érkezéséről is. És az egész utazás a legnagyobb rendben zajlott. A meccs hangulata is nagyon jó volt.”

Szabó András: "Jól éreztük magunk, köszönjük a lehetőséget MVLSZ! Hajrá, magyarok!”

Csizsek Barbara: "Nagyon köszönjük a lehetőséget! Örök élmény marad! Hajrá, magyarok!!!"

Köszönjük a visszajelzéseket, és javasoljuk kommunikációs csatornáink, elsősorban weboldalunk és Facebook-oldalunk további rendszeres böngészését, mert a sportág történéseinek közlése mellett ki tudja, mikor jelentkezünk hasonló játékkal. Ki tudja, akár hamarosan…?

És senki se feledje: ma, szerdán este 20.15-től az oroszok ellen játszik a csapat!

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok