„Első a csapatjáték, ez nem kérdés!”

2015. január 25. 17:01

Noha a szövetségi kapitány különösen kíváncsi a franciák elleni keddi meccsen az egyének teljesítményére, Czigány Dóra szerint a helyzet változatlan: közösen kell sikerre jutni. A 22 éves kiválóság a nyáron nem váltott klubot, mert noha nem élcsapat az Eger, kemény munkával, jó játékkal innen is ki lehet tűnni.

„Az utolsó alkalom, hogy kísérletezhetek”.

Merész András szövetségi kapitány még a franciák elleni Világliga-meccs kerethirdetésének másnapján fogalmazott ekképpen, utalva arra, hogy – nem lebecsülve az ellenfelet – ez az a mérkőzés, amelyen az eddig talán kevesebbet mutató játékosok, az eddig kevesebb szerepet kapó hölgyek is szerepet kaphatnak, bizonyíthatják, helyük van a szűkített, legerősebb keretben is.

A csapat – amelyben ezúttal nincs ott senki az UVSE-Centrál együtteséből, Keszthelyi Ritáék ugyanis pihenőt kaptak a mestertől – a budapesti felkészülés után szombat óta Győrben tartózkodik, nem véletlenül: itt, a csodaszép új uszodában lesz ugyanis kedden 18.30-tól az említett VL-parti. Az ellenfél is megérkezett már, ma reggel kétkapuztak egymással a felek – délután is ez vár rájuk. No, meg kondiedzés, hiszen elkél az erő.

„Jó a hangulat, sokat edzünk, gyönyörű, tágas az uszoda” – adott gyorsjelentést a telefonvégre kapott Czigány Dóra, akinek felvetettük: akkor, amikor voltaképpen biztosra vehető a győzelem, és a kapitány nem titkoltan szeretné, ha bizonyítanának a meghívottak, mennyire dominál majd a csapatjáték, és mennyire a most megmutatom magam elven alapuló egyéni játék?

A 22 esztendős tehetség szerint a kérdés nem lehet kérdés: „A csapatjáték mindig előbbre való, korábban is így volt, és a jövőben is így lesz a válogatottban. Én speciel akkor sem szoktam túlzottan szomorkodni, ha nem megy a játék, de nyer a csapat.”

A szimpatikus megnyilvánulás is jól mutatja, Dóra hosszú távon gondolkodik, nem vitás, továbbra is ott kíván lenni a világversenyeken szereplő keretekben. Helyzete mindazonáltal speciális: az Egert nem megbántva, a szezonban nem élcsapatban szerepel. Lett volna lehetősége a nyáron váltani, ám maradt csapatában, innen igyekszik kivívni magának a helyet a nyári világbajnoki csapatba.

„Szeretek Egerben játszani, a környezetet, ott élni, szívesen maradtam
– fogalmazott a ceglédi születésű játékos. – Hogy ezáltal nehezebb-e bekerülni a válogatottba? Nem gondolnám. Több feladat hárul rám a klubomban, többet kell vállalkoznom, nagyobb rajtam a teher, aminek köszönhetően úgy érzem, fejlődött a játékom. Más oldalon, a kapásoldalon játszok már, csak úgy, mint a válogatottban, úgyhogy ezen nem múlhat semmi. Különben is, az Egerrel is játszunk még olyan mérkőzéseket, amelyek úgy a csapat, mint az én fejlődésemet is garantálják.”

Maradjunk annyiban, Egerben örülhetnek, hogy Czigány Dóra nálunk szerepel. Lehet rá építeni.

– a.z. –

A magyar válogatott kerete:

Bolonyai Flóra (Hungerit-Szentes), Horváth Anna (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló) - kapusok

Takács Orsolya, Kisteleki Dóra, Máté Zsuzsanna (mindhárman BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Bujka Barbara, Miskolczi Kitti (mindketten Hungerit-Szentes), Menczinger Kata, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta (mindannyian Dunaújvárosi Főiskola), Czigány Dóra, Ráski Lilla (mindketten ZF-Eger)



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok