„Fantasztikus érzés volt aranyérmet nyerni az olimpián, örömet szerezni a magyar embereknek.” A 85 esztendős Ambrus Miklós az 1964-es sikert sohasem felejti.

Fotó: MTI

Ambrus Miklós 1933-ban született Egerben, majd 11 éves korában a magyar úszósport egyik fellegvárában kezdett el úszni, később vízilabdázni. Az magyar úszósport számos nagy alakja – Kádas Géza, Válent Gyula, Utassy Sándor, Szabó Aladár vagy éppen a 100 méteres gyorsúszásban először egy percen belül úszó dr. Bárány István – segítette fejlődését az évek alatt. Még nem töltötte be a tizenhetedik életévét, amikor az Egri Fáklya SK játékosaként már az OB I-ben védett. Már ebben az időszakban is feljárt Budapestre a válogatotthoz edzeni, azonban csak 1953-ban költözött fel a fővárosba, amikor a Ferencváros - akkori nevén Budapesti Kinizsi - játékosa lett. 1956-ban bajnok lett a Kinizsivel, és már a válogatottban is bemutatkozott, azonban a melbourne-i olimpiai csapat utazó keretébe nem került be - emlékezett a Magyar Olimpiai Bizottság.

1956-ban kitört a forradalom, ő pedig Ausztráliába disszidált. Folytatta a vízilabdázást, és a Melbourne Swimming Clubban hol a kapus, hol a középcsatár posztján szerepelt, közben pedig a General Motorsnál dolgozott. 1958-ban a Ferencváros kint járt egy több hetes túrán az ausztrál kontinensen, ahol a csapat vezetősége meggyőzte Ambrust, hogy térjen haza. 1959-től újra a csapat játékosa lett, a disszidálását komolyabb következmények nélkül megúszta.

Hazatérését egy klubszinten rendkívül sikeres időszak követte, hiszen többször is bajnok lett a Fradival, megkapta a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója címet, azonban a válogatottban továbbra is kegyvesztett volt. Az 1960-as római olimpiára sem vitték ki, először 29 évesen, az 1962-es lipcsei Európa-bajnokságon járt világversenyen a válogatott tagjaként.

Habár Lipcsében aranyérmes lett a válogatottal, az 1964-es tokiói olimpiára sem akarták kivinni, csak az utolsó pillanatban gondolta meg magát Laky Károly vezetőedző a csapat nyomására. Második számú kapusként utazott Tokióba, és csak az utolsó két meccsen játszott.

A szovjetek elleni döntőben a magyar válogatottnak 5:2-re kellett nyernie úgy, hogy két negyedet követően még az ellenfél vezetett 2:1-re. Végül Dömötör Zoltán legendás góljával beállította a győzelemhez szükséges, 5:2-es végeredményt, aminek megtartásához Ambrus Miklós utolsó, hatalmas bravúrja is kellett.

„Az utolsó szovjetek elleni mérkőzés életem egyik legemlékezetesebb meccse volt. Három góllal kellett nyernünk, és az utolsó negyed előtt 2:2 volt az állás. Szerencsére csapattársaim a befejező játékrészben csodálatos dolgokat műveltek. Fantasztikus érzés volt aranyérmet nyerni az olimpián, örömet szerezni a magyar embereknek” – emlékezett vissza Ambrus a Tokióban történtekről egy korábbi interjúban.

Az 1966-os Eb-ötödik vízilabda-válogatottban és az 1967-es előolimpián még szerepelt, de a mexikói olimpiára már nem vitték ki. 1955 és 1968 között 55-ször szerepelt a válogatottban.

Sportpályafutása után a Magyar Vízilabda Szövetségnél, a Ferencvárosnál és annak vízilabda-csapatánál is tevékenykedett. Később építőanyag-kiskereskedéssel foglalkozott. 1996-ban az Olimpiai Bajnokok Klubjának marketing-igazgatója lett. Habár már nyugdíjasként éli mindennapjait, a Magyar Olimpiai Bizottság és az Olimpiai Bajnokok Klubjával kapcsolatos rendezvényeknek szorgalmas látogatója, számos eseményen díjátadóként is részt vett. Zugló díszpolgára, emellett kiemelkedő sportsikerei elismeréseként Magyar Sportért-díjban részesült.