E.ON Férfibajnokság: fontos Honvéd-pontok a Pécs ellen

2019. február 02. 19:42

Merész András csapata 10-9-re győzött, miközben nyert az FTC, az Eger és a BVSC is.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Csak úgy, mint a felek első összecsapásán, a Kőér utcában is feszült, kemény, végletekig kiélezett csatát vívott a Honvéd és a Pécs. A felsőházba jutás szempontjából fontos partin végül Merész András együttese visszavágott a baranyai vereségért. Pedig a vendégek számára jól indult: azok után, hogy a meccs előtt Gergely István ügyvezető klubelnök köszöntötte az 500. ob I-es meccsét játszó Szivós Mártont, a Pécs szerzett 2-0-s előnyt. A Honvéd a második negyedben kapcsolt igazán, a beindult támadójátékának hála 4-1-re hozta az etapot, így 5-3-ra vezetett. Lukács Gergely együttese azonban egyenlített, semi sem dőlt el. 6-6 után azonban a hazaiaknak sikerült ellépni, hiszen Kardos Alexander akciógólt, Manhercz Ádám fórgólt szerzett, majd az ünnepelt világbajnok, Szivós előnyből szerzett találata következett, miközben Decker Attila tartotta hátul a frontot. A Pécs a záró menetben minden egy lapra feltéve jött közelebb, 10-7 után Zerinváry Lóránd, majd 1:52-vel a vége előtt Zlatko Rakonjac talált be, így újra nyílt lett a csata. De miután több gól már nem született, a Honvéd jutott a roppant fontos három ponthoz.

Fotó: Oláh Andrea/MVLSZ

A címvédő FTC a Szentes ellen „melegített” a bresciai BL-fellépésre – a 16-5-ös meccsen hatszor volt eredményes Nikola Jaksics, de talán ennél is fontosabb, hogy ott lehetett a vízben hosszú szünet után szerb olimpiai bajnok társa, Szlobodan Nikics, aki két gólt is jegyzett.

A BVSC a megszokott csapatjátékkal dominált és nyert 12-5-re a KSI ellen, míg az Eger a szombathelyiek ellen hangolt a Zvedza elleni BL-meccsre úgy, hogy Decker Ádám és Hosnyánszky Norbert is négy-négy gólt jegyzett a 14-8-as partin.

E.ON Férfibajnokság, Alapszakasz, 11. forduló, A-csoport
Budapesti Honvéd–PVSK-Mecsek Füszért 10-9 (1-2, 4-1, 3-3, 2-3)
Gólszerzők:
Manhercz Á. 3, Kardos 2, Simon R., Szivós, Illés, Juhász, Szirányi, ill. Rakonjac 3, Csacsovszky E. 2, Chilkó 2, Csacsovszky A., Zerinváry
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

KSI–BVSC-Zugló 5-12 (2-3, 1-4, 0-3, 2-2)
Gólszerzők:
Schmölcz 2, Turnai, Bóbis, Bihácsi, ill. Csapó 2, Várnai 2, Pásztor 2, Kovács P., Mészáros Cs., Szabó B., Török, Ágh, Sugár
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

FTC-Telekom Waterpolo–Metalcom-Szentes 16-5 (3-1, 5-1, 4-1, 4-2)
Gólszerzők:
Jaksics 6, Jansik Sz. 2, Gál 2, Nikics 2, Sedlmayer, Német, Kállay, Younger, ill. Nagy M. 2, György D., Pellei, Kuzmenko
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

ZF-Eger–AVUS 14-8 (3-1, 4-3, 3-2, 4-2)
Gólszerzők:
Decker Á. 4, Hosnyánszky 4, Murisics 2, Sánta, Gyárfás, Avramovics, Sz. Rasovics, ill. Ekler B. 2, Kurucz 2, Kiss Cs., Garancsy, Polovic, Basara
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az állás: 1. FTC 33, 2. Eger 30, 3. BVSC 19, 4. Honvéd 19, 5. Pécs 13, 6. Szentes 10, 7. AVUS 6, 8. KSI 0



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok