OSC – szünet után remek; BVSC – javítani kell!

2018. október 12. 19:48

A Férfi Euro-kupa 2. selejtezőkörének 1. fordulójában Vad Lajos együttese pazar második fékidővel 14–3-ra győzte le a horvát Mornar Split együttesét Siracusában, miközben Szűcs Levente alakulata Marseille-ben 9–6-ra kikapott a montenegrói Primorac Kotortól.

Siracusában Bundschuh Erik kezdte meg a gólgyártást - Fotó: Madar Dávid/OSC

A siracusai nyitányon remekül kezdett az OSC, hiszen Bundschuh Erik emberelőnyből, majd Szava Randjelovics akcióból talált be a Mornar Split kapujába. A horvátok azonban a félidőig még egészen jól tartották magukat, Vad Lajos együttese 4-3-ra vezetett.
 
Igen ám, de következett fordulás után az a menet, amelyet nagyon megtolt az újbudai alakulat: egyrészt Braniszlav Mitrovics kapuja a szerb kapusnak, illetve az előtte pazar munkát végző falnak hála érintetlen maradt, másrészt Kovács Gergő klasszikus mesterhármasa, majd Bundschuh és Randjelovics újabb találata következett. Ez az 5-0-s negyed alapjaiban terelte az összecsapást a záró gyakorlás medrébe, és még így sem vett vissza az ellenfelét teljesen megtörő magyar csapat: Erdélyi Balázs duplája következett, Tóth Márton már a 12 és 13. gólt, Manhercz Krisztián pedig a 14. gólt lőtte. A végeredmény így 14-3 lett. Az OSC szombaton 18 órától a spanyol CN Barcelona ellen játszik.
 
Marseille-ben eközben a BVSC próbálta felvenni a versenyt a Primorac Kotorral, és ugyan Damir Crepulja góljára Sugár Péter az első negyedben még válaszolni tudott, s jól védekezett a csapat, ám a folytatásban rosszul alakultak a dolgok. Elöl semmi sem sikerült, amit kihasználva a harmadik negyed közepére 6-1-re lépett el a montenegrói rivális. S ugyan küzdött a jelentések szerint becsülettel a zuglói társaság, ám igazán közelre nem sikerült felzárkóznia, sőt a záró menetben két Antonio Petrovics-gól végképp eldöntött mindent. 3-9 után két Czigány Károly-, illetve egy Pásztor Mátyás-találattal sikerült kozmetikázni, így 9-6-ra győzött „csak" a Primorac. A zuglóiak szombaton győzelmi kényszerben játszanak szombaton 20 órától a horvát Primorje Rijeka ellen.
 
Férfi Euro-kupa, 2. selejtezőkör, 1. forduló
 
E-csoport, Sirasuca
Mornar Split (horvát)-A-Híd-OSC-Újbuda 3-14 (1-3, 2-1, 0-5, 0-5)
Gólszerzők: Buric, Vrdoljak, Calic, ill. Randjelovics 3, Kovács G. 3, Tóth M. 2, Erdélyi 2, Bundschuh 2, Manhercz, Hárai
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További eredmény:
CN Barcelona (spanyol)-CC Ortigia (olasz) 6-9
 
F-csoport, Marseille
BVSC-Zugló-Primorac Kotor (montenegrói) 6-9 (1-1, 0-2, 2-4, 3-2)
Gólszerzők: Sugár 2, Czigány 2, Létay, Pásztor, ill. Crepulja 3, Petrovics 2, Gopcsevics 2, Matkovics, Ivankovics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További eredmény:
CN Marseille (francia)-Primorje Rijeka (horvát) 14-6
 
A további program
E-csoport
2018. október 13., szombat
A-Híd-OSC-Újbuda-CN Barcelona, 18:00
CC Ortigia-Mornar Split, 19:30
2018. október 14., vasárnap
CN Barcelona-Mornar Split, 10:00
CC Ortigia-A-Híd-OSC-Újbuda, 11:30

F-csoport
2018. október 13., szombat
CN Marseille-Primorac Kotor, 18:30
Primorje Rijeka-BVSC-Zugló, 20:00
2018. október 14., vasárnap
Primorac Kotor-Primorje Rijeka, 11:00
CN Marseille-BVSC-Zugló, 12:30
 
 
 



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok