Férfi Bajnokok Ligája: Argyropoulos megint megnyerte a végén a Fradinak

2022. december 14. 22:03

Mindkét magyar csapat a sírból hozta vissza első hazai mérkőzését a BL B-csoportjában: ez az FTC-Telekomnak három, a Genesys-OSC-nek egy pontot ért. A Fradi a negyedik negyedben 6-8-ról állt fel s lőtte a meccs utolsó három gólját a Marseille ellen, míg az OSC 29 másodperccel a duda előtt egyenlített a Spandauval vívott csatában.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Négy nap alatt másodszor lőtt győztes gólt Stylianos Argyropoulos a Komjádiban: szombati pattintása kupagyőzelmet ért, a szerda esti szabaddobás-gól pedig rendkívül fontos három pontot hozott a Fradinak, amely egyetlenegyszer vezetett a Marseille-jel vívott mérkőzésen - a legvégén, 1:34 perccel a duda előtt.
 
Bár tény, az OSC elleni kupadöntő görög hőse nem ott folytatta, ahol abbahagyta, hiszen a BL-meccs elején ötméterest rontott, átellenben pedig a franciák két gyors góllal billentették meg a zöldek lelkivilágát. A folytatásban üldözőversennyé alakult a mérkőzés, leginkább azért, mert ekkoriban a vendégek montenegrói kapusa, Dejan Lazovic szédületesen védett (7/8-cal indított), így a Fradinak a második negyedben 1-4 után kellett kapaszkodnia. Azért ez sikerült, Varga Dénes kettős fórból, a félidő előtt nem sokkal Nemanja Ubovics pazar centergóllal hozta vissza egyre a friss kupagyőztest.
 
Ám a harmadikban újfent elölről kezdhette a zárkózást az FTC, miután továbbra is akadozott a támadójáték, a Marseille szerb olimpiai bajnok rókája, Andrija Prlainovic pedig még mindig veszélyes fegyvernek számít, neki köszönhetően megint három lett a franciák előnye (3-6). Ám a zöldek harcoltak tovább, előbb Luca Damonte lőtt be egy ötöst, majd Argyropoulos érkezett „vissza" valahára, s lőtt be egy fórt 12 másodperccel a duda előtt (5-6).
 
Mindazonáltal a negyedik részben sem nézett ki túl jól az összkép, Prlainovic harmadik góljára Daniil Merkulov ugyan válaszolt, ám egy újabb kihagyott fór után Ante Vukicevic lopta magát helyzetbe, és a horvát nem is hibázott, így 5:21-gyel a vége előtt 6-8 állt a táblán. Az addig történtek fényében kevesen gondolták, hogy a franciák nem szereznek több gólt, és abban sem reménykedhettek túl sokan, hogy feltámad a Fradi. Aztán mégis megtörtént: Vigvári Vendel egy elsőrangú lövéssel mattolta Lazovicot, majd Merkulov is bevarrta az ötméterest 2:46-tal a vége előtt (8-8). Nagyon összeállt hátul a védekezés, Vogel Soma is remekelt a kapuban, sikerült simán kibekkelni egy hátrányt, hogy aztán Argyropoulos egy bődületes szabadobás-góllal megnyerje a mérkőzést, 94 másodperccel a duda előtt. A maradék időben még jutott egy fór a franciáknak, ám a megjátszásuk nem működött (az utolsó három hátrányt kivédekezték a hazaiak), így a Fradi rendkívül fontos három pontot szerzett.
 
Ugyanez volt a terve az OSC-nek, ami látszólag könnyebbnek ígérkezett a Spandauval szemben, ám a végén még az egy pontnak is örülni kellett sajnos. Az első félidőt a németek uralták, akiknek a kapujában Baksa László ihletett formában védett. Az általa nyújtott támasszal a Spandau 6-4-re vezetett a félidőben - ám a harmadik résztől az OSC-nek sikerült szintet lépnie mind elöl, de különösen hátul, míg Salamon Ferenc és Vigvári Vince góljai az egyenlítést jelentették, bár Baksát továbbra sem tudták igazából „kilyukasztani".
 
A harmadik rész elején Manhercz Krisztián emberelőnyös góljával pedig végre az OSC-nél volt az előny, miközben a Spandau gólcsendje átlépte a tizedik percet. Sajnos, végül 6 a 4 ellen megtörték a varázst, és innentől megint kiélezetté vált a parti. Orosz légiósuk, Dmitri Kholod kíméletlenül értékesítette a lehetőségeket, így a Spandau kétszer is visszavette a vezetést, miközben az OSC két fórt is parlagon hagyott; bár Vigvári egyet belőtt azért. A Spandaunak mindenesetre több labdája is volt a plusz kettőhöz, ám egyenlő létszámnál csak vergődtek (az utolsó negyed három góljához egy kettős fór, egy ötméteres és egy szimpla fór kellett nekik). És végül egy pont meglett a végén, miután az utolsó hat az öt elleni játékot megoldották a mieink, Salamon Ferenc labdájára nem ért oda Baksa, aki így is 17 védéssel és 65 százalékos mutatóval zárta a találkozót. Mindkét csapatnak ez volt a második döntetlenje - maradjunk annyiban, egyik tábor sem röpködött a boldogságtól.
 
A meccsek végén egyébként mindkét edző a hétvégi kupadöntőből vezette le a szerdai küszködés egy részét. Igaz, Varga Zsolt végül arról beszélhetett, „hogy bár huszonnégy óra alatt a két meccs sokat kivett belőlünk, ezért hoztunk rémesen sok rossz döntést, a szívünk azért vitt előle, meg a tűz is, tán bennünk még jobban is lobogott, mint az ellenfelünkben, és ez döntött" - Varga Dániel ugyanakkor nem tudta leplezni csalódottságát. „Persze, nehéz egy ilyen hétvége után mentálisan és fizikálisan bírni a terhelést, mégis azt mondom, elégedetlen vagyok. Céljaink vannak, az első négyben akarunk végezni, ehhez ez a három pont nagyon kellett volna, de messze nem játszottunk azon a szinten, amin szoktunk."
 
Férfi Bajnokok Ligája, B-csoport, 3. forduló

FTC-Telekom CN Marseille (francia) 9-8 (1-2, 2-2, 2-2, 4-2)
Gólszerzők:
Argyropoulos 2, Merkulov 2, Vigvári Vendel 2, Ubovic, Varga Dénes, Damonte, ill. Prlainovic 3, Crousillat, Spaics, T. Vernoux, Izdinsky, Vukicevic
 
Genesys-OSC - Spandau 04 Berlin (német) 9-9 (2-2, 2-4, 2-0, 3-3)
Gólszerzők: Vigvári Vince 3, Salamon 2, Tóth M. 2, Manhercz K., Csacsovszky E., ill. Kholod 5, Marziali 2, M. Cuk, Shepelev
 
További eredmények:
VK Novi Beograd (szerb)-Jug Adriatic Osiguranje Dubrovnik (horvát) 12-12, AN Brescia (olasz)-Astralpool Sabadell (spanyol) 7-4
 
Állás: 1. Brescia 9, 2. Novi Beograd 7, 3. FTC 6, 4. Jug 4, 5. OSC 2, 6. Spandau 2, 7. Marseille 1, 8. Sabadell 1


 



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok