Európa Kupa: a Hatos Döntőben az oroszokkal játszunk

2018. február 04. 18:20

A hétfőn a Világliga-selejtezőjében 12–9-re legyőzött rivális lesz női válogatottunk ellenfele az elődöntőbe kerülésért a LEN új sorozatának márciusi (23-25.) fináléjában.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Hollandiában is befejeződött az Európa Kupa selejtezője, amelyet végül Spanyolország nyert meg. A világbajnoki ezüstérmes vasárnap már nem volt érdekelt, így a Hollandia–Oroszország mérkőzésre várt, hogy kiderüljön a végeredmény. Nos, miután Világligában is megküzdő riválisok 7–7-es döntetlenre végeztek egymással (a meccsen a selejtezőre delegált Várkonyi Gabriella volt az egyik játékvezető), a spanyolok 10 ponttal az élen végeztek. Mögöttük a hollandok, illetve az oroszok végeztek.

A mieink – mint beszámoltunk róla – három győzelemmel és egy vereséggel jutottak tovább, Görögország mögött, és Olaszország előtt.

A Hatos Döntőt március 23–25. között a LEN megerősítése szerint a spanyolországi Pontevedrában rendezik majd. A két csoportgyőztes, tehát Spanyolország és Görögország már bejutott az elődöntőbe. A Bíró Attila irányította válogatottunk Oroszország ellen küzd majd, míg a másik ágon holland-olasz csatát rendeznek.

„Kiegyenlített a mezőny, teljesen mindegy volt, hogy kit kapunk ellenfélnek” – fogalmazott szövetségi kapitányunk, akinek persze csapatával együtt kellemes emlékei vannak a legutóbbi magyar-oroszról: a csapat január 29-én, azaz hétfőn pazar játékkal 12–9-re győzte le a vb-bronzérmest a Világliga-selejtezőjében. A Hatos Döntőn, kell-e mondani, egygólos sikerrel is kiegyeznénk… Győzelem esetén Spanyolország lenne az ellenfél az elődöntőben.

A sorozat győztese amúgy 20 ezer euróval gazdagodik, a második 15 ezer, a harmadik 5 ezer eurót kap.

Női Európa Kupa, selejtező
B-csoport, Volosz (Görögország)
A végeredmény:
1. Görögország 10, 2. Magyarország 9, 3. Olaszország 7, 4. Németország 3, 5. Izrael 0

A-csoport, Oosterhout (Hollandia)
A vasárnapi eredmények

Franciaország–Horvátország 15–5
Hollandia–Oroszország 7–7

A végeredmény: 1. Spanyolország 10, 2. Hollandia 8, 3. Oroszország 7, 4. Franciaország 3, 5. Horvátország 0




BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok