Märcz Tamás 18-as keretet hirdetett a Volvo-hétre

2018. január 30. 18:48

Férfiválogatottunk február 12-én kezdi meg az edzéseket, majd 15-18. között Kecskeméten, az Európa Kupa selejtezőjében ugrik medencébe.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A Spanyolország ellen aratott Világliga-győzelem (Hódmezővásárhelyen 9–8) után hamarosan újra vízbe ugrik férfiválogatottunk. Märcz Tamás csapata február 15-18. között sorrendben Grúzia, Románia, Spanyolország és Franciaország ellen játszik az Európa Kupa selejtezőjében, méghozzá Kecskeméten.

Tekintettel arra, hogy február 13-án, kedden Világliga-forduló van, és a mieink szabadnaposak, a szövetségi kapitánynak ezúttal egy teljes hete lesz a keretével dolgozni – így egy teljes Volvo-hétről (a hagyományos Volvo-kupa hetéről) beszélhetünk. Február 12-én, hétfőn 18 játékossal kezdi meg a munkát, majd az EK-ban 15 játékost nevezhet.

„A spanyolok ellen szereplő csapat öt játékossal egészül ki – csatlakozik Decker Attila, Kovács Gergő, Német Toni, Salamon Ferenc és Angyal Dániel. Az edzések és a négy mérkőzés kiváló lehetőséget biztosítanak számunkra ahhoz, hogy taktikailag előbbre lépjünk” – fogalmazott Märcz Tamás, aki a hétvégén Molnár Tamás társaságában a római LEN-ülésen járt. Mint hozzátette: „Az edzők korábban arról beszéltek egymás között, hogy jó volna bizonyos tornákra, ahol minden nap kell játszani, a tizenhárom helyett tizenöt játékost nevezhetnének, szóba került itthon az elnökségi ülésen is – nos, az Európa Kupában rögvest lehetőségünk lesz erre. Ez jó. Az olimpia az más, ott kétnaponta kell vízbe ugrani, ugyanakkor ennek ellenére sem hiszem, hogy ez a tizenegy játékos lesz a járható út, az sokkal inkább egy belekényszerített történet, ami idővel majd megváltozhat.”

Volvo-hét, a behívott játékosok
Kapusok: Decker
Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Német Toni (FTC), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Salamon Ferenc (OSC), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)




BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok