Az olimpiai bajnok kapus, és a szintén méltán közkedvelt nevelőedző ma ünnepli (kerek) születésnapját.

Sydney – a közös pont.
Kósz Zoli ott ért pályafutása csúcsára, oda, ahova oda kellett érnie, hiszen annyi, de annyi mindent tett érte azt megelőzően (is).
Pék Gyula nevelőmunkája ott aranyozódott be végérvényesen, elvégre Benedek Tibort, Kásás Tamást, Märcz Tamást, Steinmetz Barnabást, Székely Bulcsút, Varga Zsoltot és Vári Attilát, azaz az Olümposz csúcsára jutó csapat keretének több mint felét ő indította el a pályán, tanította meg őket a KSI-ben az alapokra.
Sydney – a közös pont, az áhított olimpiai győzelem, amely a játékosnak és az edzőnek is megadatott, kinek kézzel foghatóan, kinek áttételesen, de ugyanakkora boldogságot okozva.
Mégis, tiszta szívből állíthatjuk, nem csak ezen múlt.
Nem csak ezen múlt, hogy ezen két uszodai ember azzá vált, akivé. Akit nem csupán az eredményei, hanem embersége, kitartása, hozzáállása emel a legnagyobbak közé.
Kósz Zoli volt az a kapus, akit bármennyire zaklatott hangulatú, feszült volt egy bajnoki mérkőzés, az ellenfél szurkolói sohasem találtak meg – mert „Ő a mi „Csitánk!”, miénk, magyaroké, akit nem lehet nem kedvelni.
Pék Gyula vízilabdához való viszonya legendásan közismert, az, hogy mindenkihez volt, van egy kedves szava, voltaképpen magától értetendő, mint ahogy az is, hogy „Ő a mi Pék Gyulánk!”, a mi tanítónk.
November 26. – nem kevésbé közös pont az életükben.
„Isten éltesse mindkettőjüket!” – mondták bajnokok, pályatársak, edzők, játékvezetők, szövetségi vezetők, amikor szóba kerül, hogy közeleg a nagy nap, majd természetesen mindenkinek eszébe jutott egy közös sztori, egy megható vagy éppen mosolyt fakasztó történet velük kapcsolatban.
Tekintettel arra, hogy mindketten aktív szerepet vállalnak manapság is a sportágban (a rend kedvéért: Kósz Zoli amellett, hogy a bajnok, kupagyőztes, BL-győztes Szolnok kapusedzője, Cseh Sándor segítője, pólóiskolát vezet Petőváry Zsolttal közösen a Dunakanyarban, míg a számtalan ismert játékost kinevelő Pék Gyula az egyik legaktívabb háttérklub, az Oázis szakmai igazgatója, edzője), a történetek, sztorik tovább íródnak, de ami a legfontosabb: továbbra is példát vehetünk róluk, miként is kell ebben a tébolyult világban az értékek mezején cselekedni. És akkor esélyünk van a közös pontra velük. Mondani sem kell, már szimplán ezért az esélyért is köszönettel tartozunk nekik. És még mennyi mindenért, te jó ég…!