Lesz még lehetőség

2017. június 15. 17:53

Ugyan Madridba nem utazott a csapattal Mezei Tamás, a beszakadt dobhártyája miatt hiányzó center itthon készül gőzerővel, s várja, hogy újra vízbe mehessen.

fotó: Madar Dávid

„Hétfőn este utazunk majd haza. Mezei Tomi sem tétlenkedik addig, itthon készül Zala György vagy Mátéfalvy Csaba segítségével, és ha megkapja a „vízi engedélyt”, akkor rögvest medencébe ugrik” – mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány a spanyolországi utazás előtt. Az említett Mezei Tamás beszakadt dobhártyája miatt kényszerült a partra, de ettől függetlenül gőzerővel tréningezik.

„Meg kell várni, amíg beforr a dobhártyám, addig nem tudok mit tenni, csak azt követően mehetek majd vízbe – újságolta Mezei Tamás. – Ott voltam Somorján is a csapattal, a partról nézem az edzéseket, illetve a konditeremben dolgozom. Kardio és erőfejlesztő edzéseket is végzek, sőt kedd este már vízben is voltam. Igaz, csak nyakig, mert nem érheti víz a dobhártyát. Pénteken megy egy kontrollra, majd hétfőn még egyre, ezért sem utaztam Madridba, hogy ezeket a vizsgálatokat elvégezzék, az orvos is azt mondta, reméli, hogy hétfőtől vízbe engedhet.”

A Szolnok centere a Bajnokok Ligája hatos döntőjében sérült meg, a Jug Duborvnik elleni finálé harmadik negyedében, s mivel a beszakadt dobhártyát nem érheti víz, muszáj a parton maradnia. Pontosabban, ahogy fogalmazott, nyakig már mehet vízbe és lábtempózhat, a konditeremben pedig nagy lelkesedéssel dolgozik. No meg készül arra, hogy a folytatásban bizonyítson a kapitánynak.

„Következik még a görögországi Szamarcidisz-kupa, játszunk a szerbekkel is, szóval lesz még lehetőségem bizonyítani” – mondta optimistán és eltökélten Mezei Tamás.
 
A férfiválogatott 18-as vb-kerete:

Kapusok: Bisztritsányi
Dávid (OSC), Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (OSC), Bedő Krisztián (Eger), Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-Nagy Miklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Salamon Ferenc (OSC), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

A magyar férfiválogatott stábja
Szövetségi kapitány: Märcz
Tamás
Edzők: Gerendás György, Németh Zsolt
Erőnléti edző: Zala György
Orvos: dr. Gábor Antal
Gyúró: Illés Roland
Mentál tréner: Kenyeres András
Dietetikus: dr. Fritz Péter

17. FINA Világbajnokság – vízilabda

A FÉRFITORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

JÚLIUS 17., HÉTFŐ

9:30: Brazília–Kazahsztán
10:50: Montenegró–Kanada
12:10: Franciaország–Olaszország
13:30: Spanyolország–Görögország
17:30: Szerbia–Dél-Afrika
18:50: Egyesült Államok–Horvátország
20:10: Ausztrália–MAGYARORSZÁG
21:30: Japán–Oroszország

JÚLIUS 19., SZERDA

9:30: Franciaország–Ausztrália
10:50: Dél-Afrika–Görögország
12:10: Spanyolország–Szerbia
13:30: Oroszország–Horvátország
17:30: Egyesült Államok–Japán
18:50: Kanada–Kazahsztán
20:10: MAGYARORSZÁG–Olaszország
21:30: Brazília–Montenegró

JÚLIUS 21., PÉNTEK

9:30: Spanyolország–Dél-Afrika
10:50: Szerbia–Görögország
12:10: Egyesült Államok–Oroszország
13:30: Japán–Horvátország
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Montenegró–Kazahsztán
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Ausztrália–Olaszország

További program
Július 23., vasárnap

A nyolc közé jutásért:
C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 25., kedd

Negyeddöntő:
A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 27., csütörtök

Elődöntő:
A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 29., szombat

Döntő, a 3. helyért
 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok