Irány Madrid! Férfiválogatottunk csütörtöktől a spanyolokkal készül

2017. június 14. 18:21

Märcz Tamás csapata hat-hét közös edzésen vesz majd részt Spanyolország legjobbjaival; a felek hivatalos találkozót nem játszanak, de igyekeznek többször meccskörülményeket teremteni. Dobhártyája speciális kezelése miatt Mezei Tamás itthon marad.

Fotó: Madar Dávid

Férfiválogatottunk világbajnoki felkészülésének második hete két részletben telik – jelentjük, az első véget ért. A somorjai napok után a jól megszokott környezetben, a Margitszigeten vezényelt edzést Märcz Tamás és stábja. A szövetségi kapitány ekképpen számolt be a történésekről: „Hétfőn komolyabb tornatermi és egy meglehetősen kiadós vízi edzésen is túllestek a játékosok, és kedden is erős edzést tartottunk. Közben előkerültek a sapkák is, igaz, csak egy kapunál, de taktikai dolgokkal is foglalkoztuk. Bizony alapjátékokat vettünk át, amelyeket élesben a spanyolországi edzőtáborban alkalmazunk. Azt gondolom, az alapgondolatok mindenki fejében körvonalazódtak, szóval minden a tervezett szerint halad.”

A szakvezető elmondta még, hogy erre a hétre is sikerült beiktatni egy mentál tréninget, amelyet természetesen a stáb tagja, Kenyeres András tartott – „Erre is egyre nyitottabb a társaság, egyre szívesebben vesznek részt rajta” – tette hozzá Märcz Tamás, akitől megtudtuk, hogy ugyan Manhercz Krisztián még gyógyszeres kúra alatt áll, ám már teljes értékű munkát tud végezni. Nem úgy Mezei Tamás, akinek a dobhártyája lassabban gyógyul, mert szokatlanabb helyen van a sérülés. A Szolnok centerét – aki az elmúlt napokban is tornatermi edzéseken vett részt – speciális kezelésnek vetik alá, így bármennyire szerette volna a kapitány Madridba magával vinni, le kellett erről mondani. Csütörtökön ugyanis Madrid felé veszi az irány a csapat.

„Hivatalos meccset ugyan nem játszunk a spanyol válogatottal, de hat-hét közös edzésen veszünk részt, és jó néhányszor meccskörülményeket teremtünk majd. Lesznek fór-hátrány gyakorlások is, mint voltak a montenegrói vendéglátásunk során, illetve legalább egy tornatermei tréninget is vezénylünk. Hétfőn este utazunk majd haza. Mezei Tomi sem tétlenkedik addig, itthon készül Zala György vagy Mátéfalvy Csaba segítségével, és ha megkapja a „vízi engedélyt”, akkor rögvest medencébe ugrik.”

A férfiválogatott 18-as vb-kerete:

Kapusok: Bisztritsányi
Dávid (OSC), Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (OSC), Bedő Krisztián (Eger), Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-Nagy Miklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Salamon Ferenc (OSC), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

A magyar férfiválogatott stábja
Szövetségi kapitány: Märcz
Tamás
Edzők: Gerendás György, Németh Zsolt
Erőnléti edző: Zala György
Orvos: dr. Gábor Antal
Gyúró: Illés Roland
Mentál tréner: Kenyeres András
Dietetikus: dr. Fritz Péter

17. FINA Világbajnokság – vízilabda

A FÉRFITORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

JÚLIUS 17., HÉTFŐ

9:30: Brazília–Kazahsztán
10:50: Montenegró–Kanada
12:10: Franciaország–Olaszország
13:30: Spanyolország–Görögország
17:30: Szerbia–Dél-Afrika
18:50: Egyesült Államok–Horvátország
20:10: Ausztrália–MAGYARORSZÁG
21:30: Japán–Oroszország

JÚLIUS 19., SZERDA

9:30: Franciaország–Ausztrália
10:50: Dél-Afrika–Görögország
12:10: Spanyolország–Szerbia
13:30: Oroszország–Horvátország
17:30: Egyesült Államok–Japán
18:50: Kanada–Kazahsztán
20:10: MAGYARORSZÁG–Olaszország
21:30: Brazília–Montenegró

JÚLIUS 21., PÉNTEK

9:30: Spanyolország–Dél-Afrika
10:50: Szerbia–Görögország
12:10: Egyesült Államok–Oroszország
13:30: Japán–Horvátország
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Montenegró–Kazahsztán
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Ausztrália–Olaszország

További program
Július 23., vasárnap

A nyolc közé jutásért:

C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 25., kedd

Negyeddöntő:

A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 27., csütörtök

Elődöntő:

A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 29., szombat

Döntő, a 3. helyért



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok