BL hatos döntő: ez a szezon egy csoda volt

2017. május 27. 20:33

Boldog és fülig érő szájú szolnoki játékosok érkeztek az interjúzónába, ahol örömmel meséltek újra meg újra a Dubrovnik legyőzésével megszerzett Bajnokok Ligája-győzelemről.

fotó: Madar Dávid

Sorrendben a Magyar Kupát, a Szuperkupát, a magyar bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját nyerte meg a Szolnoki Dózsa-Közgép, amely ráadásul a BL-ben veretlenül lett aranyérmes!

„Ez az egész év egy csoda volt – kezdte Vámos Márton.Sokan azt mondták a szezon előtt, hogy gyengültünk, de bebizonyítottuk az idény végére, illetve közben is, hogy ez nem így van, sőt erősödtünk. Mindent megnyertünk, négyszer örülhettünk, nagyon boldogok vagyunk.”

A két hatalmas gólt szerző balkezes után Kis Gábor érkezett, aki a finálé utolsó gólját szerezte. Majd kimászott a medencéből, hogy két perccel később már Cseh Sándor edző társaságában csobbanjon.

„Akárcsak az elődöntőben, most is vezetett az ellenfél, de nehéz helyzetben is nyugodtak tudtunk maradni, talpra tudtunk állni, nem estünk szét, és felőröltük az ellenfelet – mondta az olimpiai bajnok center. – A gólomnak különösen örülök, egy center számára mindig jó érzés elszabadulni, mert amúgy is szeretek lőni, csak általában ütnek-vágnak két-három méteren. Nagyon boldog vagyok!”

Szintén határtalan volt a boldogsága Zsivko Gocicsnak is, aki hiába nyert meg mindent a szerb válogatottal, s hiába játszott a Szolnok mellett a Partizanban is, a BL-győzelem még hiányzott a pályafutásáról.

„Végre sikerült – sóhajtott nagyot a 34 esztendős pólós. – Nagyon boldog vagyok, hogy győztünk, s büszke arra, hogy ilyen csapatnak lehetek a kapitánya. Ez hatalmas megtiszteltetés számomra, mondtam is a társaknak, ők a legnagyobb királyok a világon. Le a kalappal a csapat előtt, s köszönjük a támogatást, Nyerges Zsolt elnöknek, Kovács Istvánnak, a szolnoki klub minden dolgozójának, s végül a legnagyobb köszönet Cseh Sándornak jár. Egyelőre nem is tudok többet mondani.”
 
Férfi Bajnokok Ligája, Hatos Döntő
Döntő

Jug Dubrovnik (horvát)–Szolnoki Dózsa-Közgép 5–10 (2–1, 2–5, 1–2, 0–2)
Duna Aréna, vezette:
Alexandrescu (román), Margeta (szlovén)

DUBROVNIK: Bijac – Fatovic, Jokovic 1, Garcia, Vrlic, Perrone, Obradovic. Csere: Macan 1, Loncar 1, Markovic 2, Pavlicevic, Benic. Vezetőedző: Vjekoslav Kobescak

SZOLNOK: Nagy V. – Gocics 1, Vámos 2, Jansik D., Mezei, Prlainovics 3, Varga Dénes. Csere: Crousillat, Alekszics 3, Younger, Kis G. 1, Fülöp. Vezetőedző: Cseh Sándor

(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A Férfi Bajnokok Ligája Hatos Döntő végeredménye:
1. Szolnoki Dózsa-Közgép (Milan Alekszics, Ugo Crousillat, Fülöp Bence, Zsivko Gocics, Hangay Zoltàn, Jansik Dávid, Kardos Gergely, Kis Gábor, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Andrija Prlainovics, Szatmári Kristóf, Aaron Younger, Vámos Márton, Varga Dénes. Edző: Cseh Sándor)

2. Jug Dubrovnik
3. Pro Recco
4. ZF-Eger
5. AN Brescia
6. Olympiakosz Pireusz

Különdíjak
Legjobb kapus:
Nagy Viktor (Szolnok)
Legértékesebb játékos: Andrija Prlainovics (Szolnok)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok