BL Hatos Döntő: Tízezer néző előtt a trónon a Szolnok!

2017. május 27. 17:55

Fennállás legnagyobb sikerét elérve, a fináléban a címvédő horvát Jug Dubrovnikot a Duna Arénában elképesztő hangulatban legyőzve (10–5) megnyerte a Bajnokok Ligáját Cseh Sándor csapata!

Fotók: Madar Dávid

„Akármelyik ujjamat harapom, fáj, mindenesetre sajnálom az Egert, hogy nem sikerült megszereznie a bronzot. Úgy gondolom, hogy a Szolnok számára a Dubrovnik verhető, sok fog múlni az egyéni teljesítményeken. Nagyon tetszik az új uszoda!” – vezette fel a finálét dr. Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke, akinek szavaihoz csatlakozott Märcz Tamás szövetségi kapitány is, aki hozzátette: „A világbajnokság szempontjából nem mérvadó a kerettagok teljesítménye, az eddigi edzések alapján már levontam a következtetést és tudom, ki mire képes. Remélem, a Szolnok meg tudja nyerni a döntőt, és akkor a játékosok frissen, feltöltődve érkeznek a nyári felkészülésre.”

Szakemberek tucatjai elemezték a várható fejleményeket, a Duna Arénában volt voltaképpen szinte minden szakember, aki a férfi pólóban számít, nem csak Európából, hanem a tengerentúlról is érkeztek a szakemberek, vezetők. Tulajdonképpen egyöntetű véleményként fogalmazódott meg: sokgólos meccs helyett iszonyatos küzdelem várható.

Nos, így is lett. Mert Prlainovics ugyan ott folytatta, ahol az Eger ellen abbahagyta, nagy gólja ugrasztotta talpra az uszoda tízezres közönségét, ám egyrészt Markovic egyenlített, másrészt amúgy Bijac kapuja nem forgott igazán veszélyben. De Nagy Viktoré sem, egyedül Jokovic jegyzett még gólt, ezzel vezetett a címvédő az első negyedben. Lehetett volna egyenlő, sőt akár szolnoki előny is, ám fórban Varga Dénes kapufát lőtt, majd Prlainovics pattintotta el a labdát.

A második negyedet a Jug egy érétkesített kettős fórral nyitotta (Loncar némi mázlival ért el gólt a falban, a kipattanót tette be), ami megijeszthette kicsit Cseh Sándort, mert ugyan még alig több mint egy perc telt el a menetből, máris időt kért. Hiába, jól ismeri csapatát, ő tudta, mire van szükség. Mezei „szállított” is egy fórt centerben, ami után Prlainovics gyönyörűen ívelt a bemozduló Alekszics kezére. Aztán Nagy Viktor védett emberhátrányban óriásit – átellenben pedig Alekszics ismét megvillant fórból, avagy 4–2-es dubrovniki előny helyett állt 3–3 a táblán!

Macan ugyan emberelőnyből ismét a Jugot juttatta előnyhöz, ám a tarthatatlan Kis Gábor összehozott egy ötöst is, amelyet Prlainovics váltott gólra, majd Vámos is meglőtte a tőle megszokott, várt irtózatos távoliját! Vezetett a Szolnok újra!

A kiállítás-fórmegjátszás medrébe sodródott negyedben Perrone, Macan, majd Loncar lövését is védte világbajnok kapusunk, a közönség tombolt, és „Nagy Viktor!” kiáltásokkal ünnepelt. S miután Vámos emberelőnyben is pontos volt, nagyszünetben 6–4-re vezetett Cseh Sándor csapata! Ennyit a kevés gólos meccsről, amely a sok kiállítás miatt történhetett meg. No és a brutálisan jól támadó Szolnok miatt – Bijac nem is tudott mit kezdeni a lövésekkel.

Térfélcsere után az addiginál is öldöklőbb és feszültebb volt a csata – jól mintázta ezt Mezei sérülése, és Cseh Sándor heves reklamálása, miután nem vették észre az időkérését. A Szolnok mesterien pólózott, Nagy Viktor parádésan védett továbbra is, kézben tartotta a partit a magyar bajnok. Kis Gábor újabb kiharcolt ötösét Prlainovics ismét bevágta, majd a negyed végén Alekszics mutatta meg ismét klasszisát. Odaát csupán Markovic talált a kapuba, más senki, így a záró menet előtt 8–5-re vezetett a Szolnok!

Az utolsó nyolc percben Gocics tett be egy fórt, 9–5, hengerelt a Szolnok. Elképesztő volt, amit Nagy művelt a kapuban, az őrületbe kergette a Jug játékosait. Kobescak mester 4 perccel a vége előtt kikérte idejét, minden bizonnyal mindegy-mindegy alapon küldte harcba övéit, már nem volt veszíteni valójuk. De Nagy annyira elkapta a fonalat, hogy képtelenség volt neki gólt lőni. A magyar bajnok rendkívül okosan, higgadtan, fegyelmezetten pólózott, Kis Gábor akciógóllal tette fel a koronát saját és csapata teljesítményére. A vége így 10–5 lett, parádés siker!

A Honvéd 2004-es győzelme után tehát újra magyar együttes Európa, de mondhatjuk, a világ trónján: Szolnoki Dózsa-Közgépnek hívják!

Férfi Bajnokok Ligája, Hatos Döntő
Döntő

Jug Dubrovnik (horvát)–Szolnoki Dózsa-Közgép 5–10 (2–1, 2–5, 1–2, 0–2)
Duna Aréna, vezette:
Alexandrescu (román), Margeta (szlovén)

DUBROVNIK: Bijac – Fatovic, Jokovic 1, Garcia, Vrlic, Perrone, Obradovic. Csere: Macan 1, Loncar 1, Markovic 2, Pavlicevic, Benic. Vezetőedző: Vjekoslav Kobescak

SZOLNOK: Nagy V. – Gocics 1, Vámos 2, Jansik D., Mezei, Prlainovics 3, Varga Dénes. Csere: Crousillat, Alekszics 3, Younger, Kis G. 1, Fülöp. Vezetőedző: Cseh Sándor

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Különdíjak
Legjobb kapus:
Nagy Viktor (Szolnok)
Legértékesebb játékos: Andrija Prlainovics (Szolnok)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok