OSC: Végül az iksz sem rossz

2017. január 18. 20:33

Hatalmas csatát vívott az A-Híd-OSC-Újbuda és az olasz AN Brescia. Sokáig a magyar együttes vezetett, az utolsó negyedben azonban fordítottak a vendégek, így pedig a döntetlen se rossz eredmény.

fotó: facebook/OSC Waterpolo

Egy lefordulás, egy rendezetlen védelem elleni gól és két emberelőnyös találat. Így kezdte az OSC a Brescia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést. Szükség is volt ezekre a villanásokra, hiszen kezdésként három kontrát ítéltek a magyar csapat ellen, és a játékvezetők a folytatásban sem adták könnyen a kiállításokat, szerencsére, a magyar együttes jól alkalmazkodott ehhez.

Előbb hatalmas lendülettel és eredményes támadójátékkal, majd szívós védekezéssel jelentkezett az OSC, amely 4–2-es előnyt épített fel az első negyedben, s egyúttal az első félidőben. A hat gólt hozó nyitó játékrész után ugyanis a másodikban egy sem esett! Brusztoltak becsülettel a csapatok, de egy-két nagyobb védésen kívül a kapusoknak sem kellett megvillanni, sok támadás elhalt a remek védekezésnek köszönhetően – vagy éppen a kontrák miatt.

Térfélcsere után aztán gyorsan megtörte a Brescia a gólcsendet, Zeno Bertoli találatára azonban rögtön válaszolt Nagy Ádám, ráadásul a mérkőzés eddigi koreográfiájához illően, mindketten emberelőnyből voltak eredményesek. A sorminta pedig még egy gólig tartott, ezt azonban ismét a vendégek szerezték, ráadásul a harmadik negyed végén hat a hat ellen is betaláltak. Szava Randjelovics alig bírt felúszni, viszont ha már odaért, hét méterről kilőtte a jobb alsót, 0–0 után először volt egyenlő az állás (5–5).

Ekkor már érezhető volt, hogy egy gól dönthet valamelyik csapat javára – ha egyáltalán döntésre viszik a dolgot a felek –, ezért is volt örömteli, amikor Salamon Ferenc harmadszor is betalált. Két percig sem vezetett viszont az OSC, újabb kettő elteltével azonban már az egálnak is örültünk. Randjelovics talált be fórból, először mentek az olaszok. Szerencsére azonban az OSC-ben is volt még tartalék, Vincze Balázs időkérését követően Bátori Bence lőtt a léc alá. 

Maradt még egy támadása a Bresciának, a vendégek türelmesen adogattak, hátha meg tudják játszani a centert, majd a támadóidő lejártakor Christian Presciutti lőtt szabaddobásgólt – apró szépséghiba, hogy a szabálytalanság öt méteren belül történt, így rá sem lehetett volna lőni a labdát, és talán a támadóidő is lejárt. A helyzetet a bírók is így látták, hiába háborogtak az olaszok, így az OSC-nek maradt még tizenhárom másodperce, igaz, a gólszerzés már a magyar együttesnek sem jött össze, maradt a döntetlen.

A meccs elejét tekintve fájó az iksz, a végét látva viszont az egyik pont is értékes, s így semmi sem dőlt el a továbbjutást illetően.
 
„Nem rossz a döntetlen, mert életben maradtunk, ahhoz képest jó, hogy a végjátékban közel voltunk a vereséghez. Egy idő után a támadásaink elhaltak, pedig a hét kapott gól jó teljesítmény hátul. Nagyon keveset tudtunk megjátszani a centereinket, ehhez több energiára van szükség, hogy emberelőnyöket tudjunk kiharcolni” – mondta Vincze Balázs a lefújást követően.
 
Bajnokok Ligája, férfiak, A-csoport, 4. forduló
A-Híd-OSC-Újbuda–AN Bresca (olasz) 7–7 (4–2, 0–0, 1–3, 2–2)
Gólszerzők:
Salamon F. 3, Bátori 2, Zalánki, Nagy Á. ill. Paszkovics 2, Randjelovics 2, C. Presciutti, N. Presciutti, Bertoli

További eredmények:

Szolnoki Dózsa-Közgép–Olympic Nice (francia) 17–4 (3–1, 7–0, 4–2, 3–1) - erről itt olvashat
Gólszerzők:
Vámos 3, Alekszics 3, Younger 3, Varga Dénes 3, Fülöp 2, Mezei, Prlainovics, Kis G., ill. Laversanne 3, Izdinksy

Spandau 04 Berlin (német)–Olympiakosz Pireusz (görög) 6–11 (3–5, 1–3, 1–2, 1–1)
Gólszerzők:
Dedovics 2, Mateo Csuk, Juengling, Marzouki, Oeler, ill. Genidounias 4, Buslje 2, Ntoskas 2, Kolomvos 2, Janovics

Az állás:
1. Olympiakosz 10 pont (39–17)
2. Szolnok 10 (41–26)
3. OSC 7
4. Brescia 4
5. Spandau 3
6. Nice 0

FIGYELEM! JEGYEK, BÉRLETEK
Férfi Bajnokok Ligája Hatos Döntő – 2017. május 25–27., Dagály



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok