BL, férfiak, A-csoport: így kell, Szolnok!

2017. január 18. 19:03

A magyar bajnok rendesen odatette magát, és végül 17–4-re páholta el a francia Nice csapatát.

Fotó: Madar Dávid

„Ha csoportelsők akarunk lenni, akkor nem hibázhatunk szerda este.”

Cseh Sándor tanítványai olyannyira komolyan vették a feladatot, hogy 13 góllal legyőzték a nizzai együttest, mint az Olympiakosz tette. A görögök 15–2-es sikere meglepően soknak tűnt, a szolnokiak nem is úgy álltak neki a csatának, hogy ezt feltétlen felül kell múlni. Talán éppen ezért sikerült aztán ugyanennyivel nyerni…

Az első negyedben „csak” kettőt tudott közé tenni a magyar bajnok: Mezei Tamás kiharcolta, majd Varga Dénes belőtte az első fórt. Az olimpiai bajnok aztán egy kivédekezett (Nagy Viktor védett) hátrányt követően akcióból duplázott. Vámos Márton a kapu elől növelte az előnyt – erre már volt válaszuk a vendégeknek (Laversanne), így 3–1-gyel kezdődött a parti.

A második menetben aztán jött a szolnoki henger: hátul semmit sem engedtek a franciáknak, a Nagy Viktor vezényszavaival irányított szoros védelem stabilitása a támadásokat is segítette. Berámolt hetet zsinórban a házigazda, villogott Milan Alekszics, Aaron Younger és Fülöp Bence is. Utóbbi, a válogatatott keretben is számításba vette ifjú a negyed végén a megbeszéltek szerint ügyesen húzta meg Alekszics félpályás lövését – no, ekkor bravúrral hárítani tudott az addig tulajdonképpen esélytelen nizzai kapus.

A folytatás valamivel szorosabban alakult, ami érthető, hiszen mégiscsak nehéz úgy igazán felpörögni ekkora különbségénél. A végén 13 lett közte, 17-4-re nyert a Szolnok, amely becsületére legyen mondva, igyekezett az utolsó dudaszóig mindent beleadni.

„Év eleje van, a naptári évben ez volt a második meccsünk. Az út elején vagyunk. Megfelelő alázattal álltunk oda a meccshez, magabiztosan húztuk be” – értékelt Vámos Márton.

Cseh Sándor vezetőedző így fogalmazott: „Harcos volt a Nizza, fizikálisan, úszásban nem volt rosszul felkészítve. Mi nagyon keményen játszottunk, felőrültük őket. Elégedett lehetek, mert komolyan vették a játékosok végig a mérkőzést.”
 
Bajnokok Ligája, férfiak, 4. forduló, A-csoport

Szolnoki Dózsa-Közgép–Olympic Nice (francia) 17–4 (3–1, 7–0, 4–2, 3–1)
Gólszerzők:
Vámos 3, Alekszics 3, Younger 3, Varga Dénes 3, Fülöp 2, Mezei, Prlainovics, Kis G., ill. Laversanne 3, Izdinksy

További eredmények:

A-Híd-OSC-Újbuda–AN Brescia (olasz) 7–7 (4–2, 0–0, 1–3, 2–2) - erről itt olvashat
Gólszerzők:
Salamon 3, Bátori 2, Nagy Á., Zalánki, ill. Randjelovics 2, Paszkovics 2, C. Presciutti, N. Presciutti, Bertoli

Spandau 04 Berlin (német)–Olympiakosz Pireusz (görög) 6–11 (3–5, 1–3, 1–2, 1–1)
Gólszerzők:
Dedovics 2, Mateo Csuk, Juengling, Marzouki, Oeler, ill. Genidounias 4, Buslje 2, Ntoskas 2, Kolomvos 2, Janovics

Az állás:
1. Olympiakosz 10 pont (39–17)
2. Szolnok 10 (41–26)
3. OSC 7
4. Brescia 4
5. Spandau 3
6. Nice 0

FIGYELEM! JEGYEK, BÉRLETEK
Férfi Bajnokok Ligája Hatos Döntő – 2017. május 25–27., Dagály



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok