Bár a szerbektől kikapott, Montenegróval pedig döntetlent játszott U17-es válogatottunk a szegedi Tiszavirág-kupán, Horkai György elégedett volt a csapat teljesítményével, és már előre is tekintett.

Fotó: Dobos Sándor

Gyuri, ez most mennyire a „te csapatod”, mennyire folysz bele a munkába, meccselésbe?
Bár mondták, hogy kapitányként ennek az együttesnek a szereplése is az én felelősségem, nem akartam Szegeden átvenni a meccselést. Korábban láttam már ilyet másoknál, hogy egy másik tornáról érkeztek, belecsöppentek a közepébe, és nem voltak jó tapasztalataim. Ettől függetlenül ezt a csapatot is „vállalom”, sőt: egész évben foglalkoztunk velük, amikor csak tehettem, részt vettem a reggeli edzéseken, vagy amikor ugyanott edzettek a juniorokkal, ott maradtam. És az egész munka úgy indult, hogy leültem Kis Pistáékkal, végigbeszéltük, mik azok az alapdolgok, amiket mindenképp szeretnék kérni tőlük, milyen gyakorlatokat csináljanak, mindezt becsülettel végre is hajtották az elmúlt évben – picit hasonlóan ahhoz, amit az U20-asoknál is folyt.

És, mivé érett a nagy munka?
A Szegeden látottak alapján azt mondhatom, most kell még a srácokat csapattá gyúrni. Egyelőre nem alkotnak egységet, sok az egyéni megoldás, ez még nem az a gárda, amit szeretnék látni. Nyilván, ebbe életkori sajátosságok is belejátszhatnak, de a hátralévő időben gyúrni kell őket, például emberelőnyben. A szerbek ellen is, 4-2-re vezettünk, és a mi két fórunkból ők fordultak le. Ilyet nem szeretnék látni az Európa-bajnokságon.

Milyen az emberanyag? Tudom, erősen ritka, hogy egy generációban annyi klasszis legyen, mint a 1975-76-os eresztés esetében – most mi a helyzet?
A kapusaink nem rosszak, Vogel Somának például remek adottságai vannak, jól áll a lábán, a kezei hosszúak. Centerposzton is jó fizikai adottságú srácok játszanak, a korosztályukhoz képest baromi erősek, technikailag azonban sokat kell fejlődniük. Ugyanakkor ott van a bekkelés: sajnos, ezt nem igazán tudjuk azon a szinten, ahogy kellene. Sokat foglalkoztunk a bekkekkel, néha azért szépen megoldják a feladatot, de itt rengeteget kell előrelépni. Van, akinél még az úszógyorsaság a probléma, az egész csapattal kapcsolatban pedig elmondható, nem mindegy, ki mennyit játszott a korosztályos bajnokságban, és milyen csapatban. Akad olyan emberünk, aki az ifibajnokság alsóházában szerepelt, onnan azért nem egyszerű felzárkózni. A többségről elmondható, sok a tanulnivaló, mert jó a kezük, jó a lábuk, ám még csiszolatlanok. Manhercz Krisztián az, aki kiemelkedik, egyértelműen, nem véletlenül játszattuk már az U20-as vébén is, ahol tizenhat évesen is megállta a helyét.

Az Európa-bajnokságon mire vihetjük?
Két éve ez a csapat tizenkét góllal kapott ki a szerbektől, hattal Montenegrótól és a horvátoktól, néggyel az olaszoktól. Különösen a szerb meccset emlegettük sokat, elvégre állhat bárhogy a világ, egy magyar válogatott, akárhány évesek alkotják, senkitől sehol ne kapjon ki tizenkét góllal. Egy tavalyi tornán már csak közte három volt a szerbek ellen, Montenegrót legyőztük. Most is hárommal nyertek a szerbek, de messze nem volt akkora különbség, Montenegróval pedig úgy lett iksz, hogy 6-4-nél nem kaptunk meg egy tiszta ötöst, az egyenlítő góljuknál pedig a kapufáról a kapus hátára pattant a labda, onnan ment be. Tudom, hogy másfél hete volt egy 3-9 az olaszok ellen, de láttam a videót, ott két ilyen „hátas” gólt kaptunk, kihagytunk öt fórt zsinórban, továbbá egy hat a négyes lefordulásban csináltunk egy buta kontrát, így ők maradtak fent kettő a nullában, vagyis mondhatom, a játék alapján nem volt közte hat. Szóval, közelítünk azokhoz, akik, mielőtt elkezdtünk dolgozni a fiúkkal, még nagyon nagy messzeségben voltak tőlünk. Jó lenne négybe kerülni Máltán, de nagyon nem lesz könnyű. Persze, ahogy Kemény Fecsó szokta mondani: ha könnyű lenne, mindenki ezt csinálná.