Horkai György: A futsal sem labdarúgás

2016. szeptember 07. 19:10

Az utánpótlás-válogatottak szövetségi kapitánya interjút adott az olasz wpdworld.com oldalnak.

Kollégánk, Fabrizio Napoli a podgoricai ifi világbajnokság apropóján szólaltatta meg a friss vb-bronzérmes kapitányt. Emlékeztetett az interjú elején, hogy a magyar válogatott az egyetlen, amely az eddigi összes ifi világbajnokságon a dobogón állt. 2012-ben Perthben ezüst, 2014-ben Isztambulban arany került a vitrinbe, most pedig ugye bronz.

Ráadásul éppen az olaszokat verte meg a harmadik helyért vívott mérkőzésen a magyar csapat.

„Elégedett vagyok a bronzéremmel. A legfontosabb az volt, hogy jussunk be a négybe. Ott már kis különbségek voltak a csapatok között, kikaptunk a horvátoktól, de az olaszoknál jobbak voltunk a bronzmeccsen. Ezek a csapatok nagyjából egy szinten vannak” –
válaszolt a kérdésre, miszerint elégedett-e a harmadik helyünkkel.

Gyorsan szóba kerültek a FINA kísérleti szabályai: 5 az 5 ellen, kisebb labda, kisebb pálya, rövidebb támadó- és kiállítás idő.

„Személy szerint azt tudom mondani, nem minden szabályrész rossz, de Podgoricában a vízilabdától különböző sportágat láthattunk, játszhattunk. Ahogyan a futsal sem foci, ez az új szabályrendszer sem a vízilabdáról szól. Gyorsabb, így népszerűbb a futsal, talán ez is az lehet, de ez már egy másik sport”
– így Horkai György.

„Senki sem szereti a négyes labdát, és az is igaz, hogy ez a játék jóval fárasztóbb, mint hat a hat ellen. Az 5 méteren túli lövések felértékelődnek. Ha jól lősz, jó játékos leszel ebben a játékban, függetlenül attól, hogy érted-e a játékot vagy sem. Az, hogy 25 méteres a medence, nem egy számottevő változás. Egy biztos, a játék gyorsabb” – tette hozzá a kapitány.

Horkai György szerint mielőtt változtatni akarunk a szabályokon, el kell dönteni, hová szeretnénk eljutni. Ha azt akarjuk, hogy sok legyen a gól, akkor ezek jó szabályok, csak nem biztos, hogy érdekli a nézőket egy olyan meccs, ahol 35-40 gól születik. "Véleményem szerint érthetőbbé kell tenni a vízilabdát. Azt gondolom, manapság a felnőtt vízilabdában jó a játék, élvezhető, tapintható és nagy a küzdelem."

Érdeklődtek a szakembernél az olasz csapatról is, Horkai Györgynek tetszett az olasz válogatott játékosa és Nando Pesci kapitány munkája, de a 2012-es olasz válogatottnál ez most gyengébb, különösen centerposzton.

Horkai György ezúttal is Nagy Ádámot, Vadovics Viktort, Burián Gergőt és Fekete Gergőt emelte ki a magyar vb-csapatból, mint akik nagyon komoly ígéretei a magyar pólónak. A hétvégén kezdő junior Eb-csapatból Biros Barnabásról és Vogel Somáról beszélt még elismerően, no és Manhercz Krisztiánról.

Az interjút itt lehet angolul elolvasni.
 
A junior Európa-bajnokságot követő napokban bő interjút közlünk majd mi is Horkai Györggyel.

-d-



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok