Ajkán felavatták a megújult uszodát

2016. március 11. 18:58

A beruházás bruttó 850 millió forintból, 572 millió forint TAO-forrás felhasználásával közel másfél év alatt készült el.

Fotó: MTI

Az ünnepélyes pénteki avatáson Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára azt mondta: sporttörténeti pillanat az uszoda átadása Ajka életében, az építményt a vízilabdaklub mellett az úszók és a helyi lakosok is használhatják majd. Példaértékűnek nevezte, hogy az ajkai sportklub támogatási lehetőségeit arra használta fel, hogy maradandót alkosson.

Fotó: MTI

Schwartz Béla, Ajka polgármestere emlékeztetett rá, a korábbi, ideiglenes uszodát 1979-ben építették. A 2014 őszén kezdődött felújítás során ennek medencéje köré alakították ki az új komplexumot. Az épületben egy 33 méteres versenymedence, egy 20 méteres tanulómedence és egy 30-40 fő befogadóképességű szauna kapott helyet hideg vizes merülőmedencével, valamint kialakítottak egy sószobát, illetve egy jacuzziként is használható előmelegítő medencét.

Fotó: MTI

Az avatás után a helyi Cápa Vízilabda Klub barátságos találkozón csapott össze a szekszárdi csapattal az olimpiai bajnok Székely Bulcsú bíráskodása mellett - számolt be az MTI.
 
Györkös József fotói a galériában.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok