Vb 2015 - Varga Dániel: „Ez a csapat nagyon jó”

2015. augusztus 05. 09:55

Nem sikerült, az olaszok elleni vereség miatt legjobb esetben 5. lehet Kazanyban a férfiválogatott. Varga Dániel szerint apróságokon múlt a siker, de lehet, hogy most kezdünk majd el igazán jól játszani.

Fotó: MTI

Természetesen szomorúan nyilatkoztak a magyar játékosok kedden este az olaszok elleni negyeddöntő (7-8) után, már aki nem bújt el a színfalak mögött. Varga Dániel ugyanakkor reális és higgadt volt értékelésében, ahogyan mindig is teszi:

„Egy ilyen meccsen minden gól számít, a végén egy volt a különbség. Kaptunk két-három olyan gólt, amit muszáj lett volna elkerülni. Amit évente egyszer kapunk, abból ma kaptunk kettőt, gondolok itt a két negyed végén esett gólra. Ők ebből jól tudtak építkezni lelkileg, holott úgy éreztem, fáradtak voltak fejben az első félidőben. Ezek aztán nagy erőt adtak nekik. Nem gondolom, hogy a fórokkal volt gond, inkább emberhátrányban kellett volna valami kis plusz, elég lett volna egy nagy védés, egy nagy blokk, egy ilyen meccshez bravúrok kellenek. Büszke vagyok a csapatra, mert végig azt láttam, hogy nagy hittel, egymásért küzdve és végig kitartva játszottunk. Nem bizonytalanodtunk el, egy-egy figyelmetlenség elég volt. A végén kellett volna az a plusz, ami egy ilyen negyeddöntőhöz kell”.

A kérdésre, miszerint mi várható a folytatásban, így válaszolt a csapatkapitány.

„Nehéz ilyenkor a folytatásról beszélni, de a mai meccsből a vereség ellenére nagyon sok mindenből lehet építkezni. Sok mindenben jók voltunk ma, ez a csapat nagyon jó. Lehet, hogy szerencsétlenül jön ki, de lehet, hogy most kezdünk el igazán jól játszani. Megpróbáljuk megszerezni az ötödik helyet” – mondta Varga Dániel, még a meccs után.
 
Nagy Viktor értékelése:

„Jól kezdtünk. A harmadik negyedben ők belőtték a fórokat, mi kihagytuk. Lőttek egymás után három emberelőnyös gólt, ezzel meg is fordult az egész meccs, és a lélektani előny átkerült hozzájuk, amit tartottak is a meccs végéig. Sajnos, a fórokon múlt, mindig azon múlik általában… Ők jól lőtték. Sajnálom, mert nem azért jöttünk, hogy kikapjunk. Nagyon szomorú vagyok, hogy a célunkat, a legjobb négybe jutást nem tudtuk elérni.”


A magyar válogatott az Egyesült Államokkal játszik a folytatásban, majd amennyiben győz, az ausztrál-montenegrói párharc győztesével játszhat az 5. helyért.
 
Augusztus 6., csütörtök:

A 11-12. helyért:


9.50: Kazahsztán-Dél-Afrika

A 9-10. helyért:

11.10: Kanada-Brazília

Az 5-8. helyért:

14.30: Montenegró-Ausztrália – 41. meccs
16.00: Magyarország-Egyesült Államok – 42. meccs

Elődöntő:

19.15: Horvátország-Görögország – 43. meccs
20.45: Olaszország-Szerbia – 44. meccs
 
-d-



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok