Universiade: egygólos vereség a házigazdáktól

2013. július 07. 19:16

A kazanyi Universiadén lejátszotta második meccsét a férfi pólóválogatott. A grúzok elleni kiütéses siker után az oroszok most jobbnak bizonyultak.

A magyar együttes pénteken 20-3-ra verte a jóval szerényebb képességű ellenfelét úgy, hogy Tóth Márton, Juhász Zsolt, Kovács Gábor és Somogyi Balázs összesen 15 alkalommal vette be az ellenfél kapuját.

A második csoportmeccs azonban jóval keményebbre sikeredett, hiszen ahogy azt várni is lehetett, az oroszok egyáltalán nem bizonyultak könnyű falatnak.
Vincze Balázs csapata ugyanis a hamar hátrányba került, majd még két emberelőnyös orosz találat érkezett az első negyedben, amire a magyar válogatott kétszer tudott válaszolni Korényi Balázs akciógólja majd ötméterese után.

Fotó: Monoki Kálmán

A második etapban aztán fordítani is sikerült Kovács Gábor duplájával, de nem sokkal később egalizáltak az oroszok. A hazaiak a félidő előtt még kétszer gyorsan mattolták Bisztritsányi Dávidot, így 6-4-re ismét náluk volt az előny.

Artem Ashaev harmadik játékrészben dobott góljával már három volt közte, de szerencsére a különbséget Szécsi Dávid és Mezei Tamás csökkentette, így az utolsó negyedre még mindig meccsben voltunk a győzelemért, miközben a kapuban Barabás Botond vette át a stafétát.

Erdélyi Balázs a záró nyolcperc elején 7-7-re módosította az eredményt, majd féltávnál megint Ashaev juttatta előnyhöz a házigazdákat. A hajrá izgalmasra sikeredett, ugyanis Somogyi Balázs gólra váltotta a magyar emberelőnyt (8-8), ám a mumus, Ashaev másfél perccel a mérkőzés vége előtt beállította a 9-8-as végeredményt.

"Nem adtuk ki magunkból a maximumot, persze nem azért, mert nem akartunk, most ennyi volt a játékunkban és személy szerint én sem tudtam azt nyújtani a csapatnak, amit nagy átlagban szoktam. Mi egy felhozó szakaszban vagyunk, míg az oroszok ennél jobbak már nem biztos, hogy lesznek. Ennek ellenére az utolsó pillanatig volt esélyünk a győzelemre, és ez azért nem rossz" - mondta a mérkőzés után Bisztritsányi Dávid, aki hozzátette, az ausztrálok ellen javítana majd a csapat. "Igazából eddig nem mutattak túl sokat magukból, de az alapján, amit láttunk, úgy gondolom, hogy jobbak vagyunk. Remélhetőleg könnyed meccsen sikerül majd nyernünk, mert természetesen győzelmet várok."

Vincze Balázs még ha ki is kapott csapata, örül az eredménynek:"Ezen a mérkőzésen ez az eredmény megsüvegelendő. Számítottam arra, hogy nem sikerül esetleg a hazai csapatot megverni, jóval esélyesebbek voltak nálunk. Le a kalappal a játékosok előtt, hogy ilyen teljesítményt tudtak nyújtani úgy, hogy próbálunk a torna második részére fizikálisan és taktikailag olyan elemeket tartogatni, amelyekkel váratlant tudunk húzni. Volt tartása a csapatnak és ez a legfontosabb."

Eredmény - Universiade, férfivízilabda-torna, 2. mérkőzés:
Magyarország - Oroszország 8-9 (2-3, 2-3, 2-1, 2-2)

Magyarország: Bisztritsányi - Korényi 2 (1), Szentesi, Halek, Szécsi 1, Kovács G. 2, Mezei 1, Tóth M., Erdélyi 1, Juhász, Chilkó, Somogyi 1, Barabás. Szövetségi kapitány: Vincze Balázs.

Oroszország: Kostrov - Lazarev 1, Odintsov 1, Rizov-Alenichev 1, Ashaev 3, Nagaev 2, Lisunov 1, Zinna Tullin, Timakov, Latypov, Buyak, Andrukov. Szövetségi kapitány: Vlagyimir Karabutov

Kiállítási arány: 12:10



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok