Universiade: a lányok nekiugranak az USA-nak

2013. július 02. 14:40

A magyar női Universiade-válogatott kedden este elrepül Kazanyba, hogy a hétvégén megkezdje szereplését az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán.

"Fél hatkor van találkozó a Ferihegyen, este nyolckor elrepülünk Kazanyba. Együtt utazunk a férfi válogatottal, de visszafelé egy nappal hamarabb érkezünk meg, hiszen 16-án van az utolsó játéknapunk, míg a fiúknak 17-én. Szombatig ott edzünk majd a helyszínen, akklimatizálódunk. Szerencsére mindenki egészséges és bevethető, így remélhetőleg sikeresen kezdjük majd el az Universiadét. A felkészülés a megszokott mederben folyt, hétfőn és kedden a Margitszigeten készültünk, délután pedig mindenki összecsomagol és indulás" - mondta Kelemen Attila, a női együttes szövetségi kapitánya, aki kiemelte, az érkezés után a környezettel való ismerkedésé lesz a főszerep, de a kemény munka sem várat majd sokat magára.

"Naponta kétszer edzünk, egy-egy órácskát, tehát finomhangolás következik ebben a pár napban, utána pedig szombaton nekiugrunk az Egyesült Államoknak és megpróbáljuk a lehető legjobb eredményt elérni. Utána edzés, mérkőzés, edzés, mérkőzés lesz a program. "

Fotó: Szaka József

Ami a csoportot illeti: a magyar együttes az Egyesült Államok mellett Ausztrália és Franciaország legjobbjaival találkozik majd, és ahogy Kelemen egy korábbi nyilatkozatában elmondta, nem ismerik a főiskolás csapatokat, így majd a helyszínen térképezik fel az ellenfeleket.

"A csoportmeccsek után az eredményektől függően keresztjáték jön. Az lesz a legfontosabb mérkőzés, mert ott dől el, ki jut be az első négybe, és ki játszik az 5-8. helyért. A csoportelső a negyedikkel mérkőzik meg, de nem biztos, hogy az is könnyű menet lesz. Úgy gondolom, hogy a mutatott játék miatt nem mellékes hányadik helyen végzünk, hiszen az az ellenfelekben is megmarad, erőt demonstrálni pedig jó dolog."

A női válogatott kerete és programja:

Kapusok: Gangl Edina, Gundl Diána

Mezőnyjátékosok: Kisteleki Hanna, Kocsis Laura, Dalmády Szandra Dr., Dalmády Petra, Somhegyi Noémi, Pócsi Bianka, Zajácz Hanna, Árkossy Lilla, Hevesi Anita, Gémes Alexandra, Csabai Dóra.

2013. július 6. Magyarország-Egyesült Államok
2013. július 8. Magyarország-Ausztrália
2013. július 10. Magyarország- Franciaország



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok