Horkai György 60 éves, alaposan meglepték

2014. július 01. 14:19

A család és a korosztályos válogatottak tagjai is szép pillanatokat szereztek Horesnek, aki július 1-jén ünnepli 60. születésnapját.

„Őszintén szólva, már nem tudom pontosan megmondani, de szerintem Gém Zoli barátom biztos benne volt a dologban” – mondta Horkai György arra a kérdésre, honnan jött a Hores, mint becenév.

Egy biztos: a BVSC-ben ragadt rá, nevelőegyesületében, ahol úszni is elkezdett. Egy év honvédos időszakot leszámítva (ekkor volt katona) kizárólag a zuglói csapatban szerepelt idehaza – később aztán Olaszországban, a Reccóban.

„A BVSC uszodája a második otthonunk volt, mindig oda jártunk, hétvégenként, hétköznap, barátokkal, barátnőkkel. Nagyon jó társaság volt a miénk, a BVSC a mai napig a szívem csücske, ez nem vitás. Aztán mikor külföldre költöztem, nyilvánvalóan a kapcsolatom is megváltozott a klubbal, de akármikor gyűlünk is össze a nyári kerti összejövetelen, ott és akkor olyan, mintha minden tegnap történt volna. Örülök, hogy most szépül a Szőnyi úti uszoda és végre egy igazán szép létesítménye lesz korábbi klubomnak.”

Ami a 60 évet illeti: Horkai György azt mondja, nem szokott feltétlenül mérleget vonni a születésnapjai alkalmával, de persze ez annyira kerek szám, hogy mérföldkőnek is mondható.

„Időm még nem volt gondolkodni ma, mert el vagyok foglalva, reggel és este is edzést tartok a srácoknak. Az viszont biztos, hogy a családom nagy meglepetést szerzett. A négy lányom közül ketten is külföldön élnek, most a feleségemmel szövetkeztek, és hazajöttek, itthon van az unokám is, nagyon jól esett, hogy összegyűltünk. Aztán ott vannak a srácok, ők is felköszöntöttek. Reggel várt egy csomag az uszodában és egy levél: „Gratulálunk, este találkozunk 5-kor” – ezt írták a fiúk. Már vittem ki a csomagot a kocsimhoz, amikor felhívtak, hogy itt vannak, csak elbújtak. Tényleg azt hittem, hogy hazamentek. Aranyosak voltak, ezúton is köszönöm nekik.”

Horkai György 2011 óta az utánpótlás-válogatottak szövetségi kapitánya, a perthi junior világbajnokságon ezüstérmes lett a csapattal. Idén nyáron a 95-ös korosztállyal Európa-bajnokságra, a 96-os csapattal világbajnokságra készül.

„Dolgoznak a srácok lelkesen, tisztességesen, egyáltalán nem kell noszogatni őket. Mindent megtesznek azért, hogy eredményes legyen a csapatunk mindkét korosztályban. Ne feledjük viszont, hogy nemcsak ez számít, hanem az is, hogy egyenként minél jobb játékosokká váljanak. Ebben próbálok nekik segíteni, hiszen a cél nem lehet más, mint az, hogy a lehető legtöbbet bekerüljenek a felnőtt válogatottba”.

Úgy, ahogyan 1974-ben Horkai György is bekerült, hogy aztán 284 meccsen szerepeljen a nemzeti csapatban. 1974-ben és 1977-ben Európa-bajnok, 1976-ban olimpiai bajnok, 1980-ban olimpiai bronzérmes, 1975-ben, 1978-ban és 1982-ben világbajnoki ezüstérmes, 1983-ban Eb-ezüstérmes, 1981-ben Eb-bronzérmes lett. 1993 és 1996 között a felnőtt válogatott kapitánya volt, 1995-ben Világkupát nyert a csapattal, 1993-ban és 1995-ben Eb-ezüstig jutott a fiúkkal, Atlantában negyedik lett a válogatottal.



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - UVSE

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok