Vélemények a Kőér utcából: kis őrület és űrvízilabda

2014. március 11. 23:33

Az Eger 8-5-re nyert a Honvéd ellen a kedd esti bajnokin. Reakciók.

Fura meccset láthattunk a Kőér utcában, a Honvéd még 2-0-ra vezetett az elején, aztán jött egy furcsa ötméteres, majd három cserés kiállítás, miegymás (a meccs összefoglalója itt olvasható).

Jöjjenek a vélemények!

Fotó: Kovács Anikó

Vad Lajos, a Racionet-Honvéd edzője: 

Összegzés?

Űrvízilabdát láttunk ma.

Amennyiben?
Látáttok. Én nem értettem. Szerintem ti sem. Jó, persze, sokat hibáztunk, a fiatalok betojtak, mondjuk ez normális – ezt a részét ki fogjuk javítani. Nagyon jól kezdtünk, amikor egy igen érdekes jelenetsor jött – 3-0-lal fordulhattunk volna, onnantól fogva nagyon kíváncsi lettem volna a folytatásra.

Szőke Szabolcs nem ment ki a kiállításánál, akárhogy is nézzük.
Hogy ment volna ki, amikor víz alatt volt, miközben kiállították, mire feljött, már a kontrát mutatták és Hárai Pufi cserését, az övét már nem.

Itt mintha megtört volna valami.
Nem tört meg semmi, onnan jött az űrvízilabda...

Mindazonáltal ebben a meccsben több volt a Honvéd szemszögéből, úgy gondolom. Hamar kiállt Hárai Pufi, Bátori Bence, aztán Salamon Feri is csatlakozott...
Hát igen, a volt honvédosok rendesek voltak...

Szóval, ebből azért többet hozhattatok volna ki.
Bizonyos taktikai dolgokat nagyon szépen megcsináltunk, kidolgoztunk a helyzeteinket. Nyolc gólon tartani ezt az Egert nagyon nagy dolog, lőttünk ötöt – de lőhettünk volna tizenötöt. Az a baj, hogy nagyon közel volt időben a Vasas-meccs, úgy láttam, fáradtak voltak a srácok, elsősorban fejben. Kellett volna még egy-két nap.

Dabrowski Norbert, a ZF-Eger edzője: 

Az adott körülmények között így nyerni a Kőérben – ez rendkívül értékes győzelem volt, nemde?
Nulla-kettő, Pufi kiállítása, kicsi őrület, nem igazán találtuk magunkat – amit szerettünk volna, ahhoz képest az eleje szögegyenesen másként alakult. Ebből így felállni: azt jelenti, jó úton vagyunk, hogy meglegyen a kellő magabiztosságunk. Tudva, milyen feladatok várnak a csapatra, ez biztató.

A három cserés kiállítást miként nézzük: három különálló történet, vagy valami más?
Mind a három befújható volt. Megbeszéltünk bizonyos dolgokat előzetesen, ehhez képest fegyelmezetlenségek történtek, ami visszaüthetett volna, hiszen ez a három ember hiányozhatott volna a meccs vége felé. Erről most nem szeretnék többet mondani, mert nyilván nekem is le kell még higgadnom. Az viszont biztos, a csapat erejét növeli, hogy mínusz három emberrel is magabiztos győzelmet aratott.

Az átalakítással hol tartasz? Nagyjából ott, ahol szeretted volna ebben az időszakban?
Úgy körülbelül ötven százalékon van a játékrendszerünk. Aminek örülök, hogy ami már a fejekben van, az jóval több, mint amire előzetesen számítottam. Le a kalappal a srácok előtt, mert nagyon vevők arra, amit kérek tőlük. Remélem, mindez a folytatásban pontokban köszön vissza a fontos mérkőzéseken – nem mintha ez a mai nem tartozott volna ebbe a sorba, hiszen sokkal többet veszíthettünk volna, mint amennyit nyertünk.

Fotó: Kovács Anikó

Lőrincz Bálint, az Eger játékosa:

„Ezt a meccset mi nyertük meg, nem a Honvéd vesztette el, ez nem is kérdés. Az elején még bizonytalanok kicsit fásultak voltunk, talán a sok utazás és a késői meccsidőpont miatt. Aztán átlendültünk, és sikerült nyernünk. Nekünk ez egy hárommeccses etap, a Kaposvárral kezdtünk, most a Honvéddal játszottunk, és a hétvégén következik az Olympiakosz. Egyre nehezebb ellenfelek, örülünk neki, hogy eddig kettőből kettőt sikerült nyerni, remélem, Athénban is sikerülni fog. A csapat erejét mutatja, hogy képesek voltunk hátrányból ma felállni, de hát sokat készültünk, videóztunk erre a meccsre. Nem lehet azt mondani, hogy biztos az alapszakasz-siker, hiszen még játszunk a Szegeddel és a Vasassal is. Persze, mindent megteszünk majd.”

dr. Kiss Gergely, a Honvéd játékosa:

„Gratulálok az Egernek, jobban játszottak. Benne volt a meccsben, főleg az elején, amikor 2-0-ra vezettünk, hogy esetleg szorosabb eredményt tudunk elérni, de az impotens támadójátékosunk, az emberelőnyben látott bizonytalanságaink miatt megérdemelten nyertek. Ma nem voltunk olyan élesek támadásban, mint szoktunk. Felőröltek bennünket, gratulálok még egyszer, és hát valószínű találkozunk a rájátszásban.”

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok