Az Eger végül felőrölte a Honvédot

2014. március 11. 22:59

A listavezető a meccs második negyedétől fogva felőrölte a negyedik helyezett Honvédot, és végül biztosan győzött a Kőér utcai keddi rangadón.

A Szeged legyőzése és a Szolnok megszorongatása után egy újabb nagyágyút kívánt elkapni a Kőér utcában a Honvéd. Étvágyukat növelte az előző körben, a Vasas otthonában aratott 11-4-es siker.

Az Eger pedig azért indulhatott emelt fővel a meccsbe, mert az előző körben 21-4-re verte a Kaposvárt, a Szolnok ráadásul odahaza botlott a Szeged ellen. A Kőér utcában sokak mellett ott volt Vincze Balázs, a Szeged vezetőedzője is, nem véletlen ez: a következő körben, március 22-én Eger-Szeged rangadót rendeznek.

Bundschuch két gólt lőtt (Fotó: Kovács Anikó)

Persze Dabrowski Norbertéknek addig még van egy görög túrájuk, éppen ezért kellett ezt a bajnokit előrehozni: az Olympiakosz ellen a BL-ben van jelenése a magyar csapatnak.

A sokadik támadás vezetett eredményre a meccs elején, a támadások is kissé lassan szövődtek ekkor, mindenesetre az 5. percben Kiss Gergely bevágta az emberelőnyt (1-0). Az Eger még pontatlan volt ekkor, közelről (Varga Zsolt pöccintett például egy alkalommal Gergely István kezébe) és távolról is, ráadásul a Honvéd kihasznált egy újabb fórt, Fülöp Bence révén, 2-0-val zárult az első negyed.

Ekkor úgy tűnt, végig szoros lehet a meccs, de aztán nem ez lett a koreográfia. Megakadt ugyanis a Honvéd lendülete, talán rögtön a második negyed elején történtek miatt. Az Eger vezette a támadást, Szőke Szabolcs szabálytalankodott Hárai Balázs ellen, amiért megkapta a kiállítást, de az egriek centere azonnal „visszavágott”, pontosan megpaskolta és lenyomta a honvédos fejét, amiért azonnal cserés kiállítással bűnhődött. Jöhetett a Honvéd, csakhogy a két játékvezető konzultációja után 5 méterest kapott az Eger, mondván Szőke nem hagyta el a játékteret a kiállítása után.

„Egy másodperc múlva jött a cserés. Egy másodperc alatt nem lehet kiúszni, még én se tudok, pedig elég gyors vagyok” – magyarázta Kiss Gergely a vízből a játékvezetőnek, aztán Gergely István is próbálta meggyőzni a sporikat, de nem sikerült (Vad Lajos sárga lapot kapott, amiért szóvá tette az ítéletet), Biros Péter meg értékesítette az ötöst (2-1).

Aztán Kiss Gergely vívott kemény csatát Gór-Nagy Miklóssal, ki is harcolt egy látványos adok-kapok után egy fórt, más kérdés, hogy aztán nagyon hamar ellőtte, egy időkérés után. Az egriek viszont nagyon elkapták a fonalat, Lőrincz Bálint akciógóljával már 3-2-re a bajnok vezetett, majd ugyanő szerzett labdát, Bundschuch Erik pedig egy újabb emberelőnyös gólt (2-4).

2-2-nél egyébként Bátori Bence cserés kiállításakor az embernek az volt az érzése: a Vindisch-Steinmetz affér után keményebben ítélkeznek majd a játékvezetők (már a hétvégén is szigorúbbak voltak), kétségtelen, hogy visszarúgott a világbajnok Fülöp Bencének.

Ezzel együtt a nagyszünetig még nyitott volt a meccs, ráadásul a harmadik negyedben is csak egy gól született. Nem ment a Honvédnak a támadásvezetés, az Eger megtoldotta előnyét még eggyel, 5-3-mal jöhetett az utolsó nyolc perc. Egy másodperccel a negyed vége előtt még egy kakaskodás után Salamon Ferenc is megkapta a kiállítást cserével, ez volt a harmadik kedden este.

(A nagyszünetben persze mást is ízlelgethettünk: érkezett a hír, miszerint a görög válogatott 8-7-re megverte a horvátokat a Világliga-selejtezőben, így a mieink ott vannak a dubaji szuperdöntőben.)

Az ifjonti hév aztán a negyedik negyed elején bebiztosította a vendégsikert: Lőrincz Bálint, majd Kovács Gábor lőtt szép akciógólt, utóbbi kettőt is, 3-8 után már csak kozmetikázott a Honvéd.

Az Eger hozta a meccset, így nyugodtan utazhat Görögországba.
 
A két edző bő nyilatkozatát, valamint Lőrincz Bálint és Kiss Gergely véleményét itt lehet elolvasni.

Eredmény – ob I.-es bajnokság, 22. forduló:

RacioNet-Honvéd – ZF-Eger 5-8 (2-0, 1-4, 0-1, 2-3)
Játékvezetők:
Dodog, dr. Fekete

Honvéd: Gergely – Kovács P., Mátyás, dr. Kiss 1, Takei 2, Fülöp 2, Illés. Csere: Demeter, Szőke, Boros, dr. Steinmetz B., Tóth B. Vezetőedző: Vad Lajos
Eger: Bisztritsányi – Bátori, Graham, Kovács Gábor 2, Varga II. Zs., Gór-Nagy, Biros 1 (1). Csere: Zalánki, Salamon 1, Bedő, Lőrincz 2, Bundschuch 2, Hárai. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Gól/emberelőny: 3/13, illetve 3/11
Ötméteresek: -, illetve 1/1
Kipontozódott: Mátyás (25.)
Kiállítva cserével: Hárai (9.), Bátori (13.), Salamon (24.)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok