Interjú férfiválogatottunk szövetségi kapitányával.

Első világversenyén Európa-bajnoki ezüstéremig vezette a magyar férfiválogatottat szövetségi kapitányként Varga Zsolt. Annak ellenére, hogy a sikertelen világbajnoki szereplés után nagy volt az elvárás a csapattal szemben, azt mondja, nem érezte a terhet a játékosokon - sokkal inkább a győzni akarás volt tetten érhető a megfiatalított válogatotton. A kapitány szerint azonban még cseppet sincs kész a válogatott - ez most csak az út eleje volt. Spliti visszatekintés Varga Zsolttal.

Kemény Dénes rögtön első kapitányi évében Európa-bajnok lett a csapattal 1997-ben, Benedek Tibor a 2013-as barcelonai világbajnokságon azonnal aranyérmes lett a kerettel, Märcz Tamás pedig világbajnoki döntőig vezette a válogatottat 2017-ben, szintén első világversenyén. Most ismét egy debütálás, ráadásul újra egy érmes bemutatkozás. Mindez pusztán a véletlen műve, vagy esetleg annak köszönhető, hogy ezen a poszton tényleg mindenki azonnal meg akarja mutatni, mit tud, így szinte szétfeszül a bizonyítási vágytól?
Mindegyik másik történet, nem tudom, hogy lehet-e párhuzamosságot vonni, de az biztos, hogy a váltások mindig valaminek a következményeként történnek meg. Az tény, hogy mindig van valamifajta bizonyítási vágy az emberekben, hogy az előző rossz élményt valami jó váltsa fel. Hatalmas energiával és akarattal sokkal komplettebb egy csapat és sokkal fegyelmezettebben is tud játszani. Ez így van a klubokban is, a Ferencvárossal is átéltem ezt. Tavaly nem jutottunk be a bajnoki döntőbe, de a Bajnokok Ligájában egészen más játékot mutattunk. Ha úgy játszunk a bajnokságban, mint a BL-ben, akkor a csúcsra érünk, de az, hogy ott úgy játsszunk, ahhoz kellett az itthoni rossz élmény. Ha mindenképp kell összehasonlítás, akkor igen, valóban lehet egy extra, a szokásosnál is erősebb bizonyítási vágy az új szövetségi kapitányban is - ahogyan a játékosokban is.

Július 20-án neveztek ki kapitánynak, nyilvánvaló volt, hogy kevés az idő az Európa-bajnokságig. Elégnek találtad a megfelelő felkészüléshez? Vagy tudtad, hogy nem elég, ezért csak a legfontosabb elvégzendő feladatokra koncentráltál?
Váratlan helyzetet jelentett maga a kinevezés, és ahhoz, hogy működőképes rendszerről beszéljünk, kellett egy stáb, ahol mindenkinek megvan a részfeladata. Egy hirtelen váltásnál nincs lehetőség arra, hogy az ember sokáig nézelődjön a megfelelő stábtagok után, ezért fontos segítséget jelentett, hogy a Ferencváros engedélyt adott arra, hogy a klubtól jöjjenek azok a szakemberek, akikkel már korábban is együtt dolgoztam, és akikkel hasonlóak az elképzeléseink, a szemléletünk, akik ugyanazt szeretnék látni a vízben, mint én. Köszönet ezért Kubatov Gábornak, Nyíri Zoltánnak, Madaras Norbertnek. Sok a változó a mindennapokban, ezért kell egyfajta stabilitás - ezt ők az Európa-bajnokság során is megadták nekem, ahogyan megadta Székely Bulcsú is, aki csapatvezetőként intézte a válogatott ügyeit és tehermentesített bennünket. Bízom abban, hogy a folytatásban is meg tudjuk találni azokat a megoldásokat, amikkel haladhatunk tovább. A válogatott Magyarország első számú csapata, nem szabad, hogy sérüljenek az érdekei, fontos, hogy olajozottan folyjon a munka, de ezzel együtt a Fradi érdekei is fontosak.

Tehát az induláshoz megvoltak a feltételek.
Igen. Egy héttel később kezdtünk, minthogy Tamás (Märcz Tamás, korábbi szövetségi kapitány - a szerk.) meghirdette a keretedzést, így ennyivel kevesebb idő állt a rendelkezésre. Viszont a játékosok megkapták a programot, szóval én úgy kezdtem az elején, mintha már mindenki egy hete dolgozna. Ha csak átmozgató edzést végzett valaki abban az egy hétben, már nem a nulláról indult. Persze volt, aki igen, mert épp a nyaralása alatt tudta meg, hogy meghívtam a keretbe. A harmadik héten kezdtem érezni, hogy mindenki „megérkezett", nyilván a munka is intenzív volt addig. Napi 2x2 óra, 2 óra 25 perc vízben, plusz kondival, videózással, nagyon sokat voltunk az uszodában. Kellett foglalkozni az állóképességgel is, összességében pedig meg kellett találni az egyensúlyt a munkában, a technikai és taktikai elemek elsajátításában. Már a második héten mentünk egyébként Horvátországba edzőtáborozni.

Hogy sikerült?
Közepesen. Volt benne jó, de inkább azt láttam, hogy sok mindenen kell dolgozni, sok minden nem ment, holott maga a hivatalos meccs a horvátokkal nem sikerült rosszul.

Hogy élted meg első kapitányi mérkőzésed?
Kicsit rutinszerű volt az a meccs, hiszen délelőtt is edzettünk velük. A BENU Kupa már más volt, ott már az ember jobban érezte, milyen pozícióba került. Azokat a napokat is intenzíven kihasználtuk, délelőtt is videóztunk, edzettünk - egyébként a franciák elleni meccs előtt a legkeményebben. Emellett játszottunk egy feszes mérkőzést a hollandokkal, ami ugyan a papírforma alapján könnyebbnek ígérkezett, de az Eb-n is megmutatták, hogy az ő csapatuk is egész szépen alakul. A kupa jó volt arra, hogy lássuk, élesebb helyzetben hogyan reagálunk bizonyos szituációkban.

Jött aztán egy spanyol túra, amit az utolsó pillanatokban sikerült leszervezni. Jó ötlet volt, úgy tűnik.
Nagyon hasznos volt, de az eredményességet tekintve inkább „fejvakargatós". Látszott, hogy sok a hiányosságunk, de valamit már ott helyben ki tudtunk javítani. Az egymás elleni játékban az ember maga is látja, hogy feszesebben, gyorsabban kell játszani, ösztönösen hozzáidomul az ellenfélhez, egy idő után így elkezd kiegyenlítődni a játék. Ez jelenti a fejlődést, hiszen fejlődni egy jobb csapat mellett lehet. Miután hazajöttünk, egy napot voltunk csak itthon, máris utaztunk az Európa-bajnokságra, egy zágrábi megállót beépítve. Az a pár edzés is hasznos volt, le tudtuk fixálni, hogy bizonyos szituációkban mit fogunk csinálni az Eb-n. Ezek a gyakorlások azért is fontosak, mert az edzéseken gyakran álló helyzetben vesszük végig a taktikát, úgy modellezzük, igazán kipróbálni viszont játék közben lehet - jól jöttek ezek az edzések.

A vb-szereplés és sok egyéb tényező miatt a játékosok nyilvánvalóan eltérő mentális állapotban érkeztek a válogatottba. Mikor érezted azt, hogy homogénebbé válik ebben a tekintetben a társaság, mikor érezted, hogy lezártak már egy fejezetet és felszabadultabban állnak úgymond a rendelkezésedre?
Akkor éreztem, hogy csökken a feszültség, amikor elutaztunk itthonról - gondolok itt a spanyol túrára vagy aztán az Eb-re utazásra. Itthon apró, bosszantó dolgok növelték a feszültséget, mindig azt éreztem, hogy igen, mindenki odateszi magát, de van egy görcs, egy feszesség.

Benned is volt?
Igen. Szerencsés, hogy a spanyol túra után csak egy napot voltunk itthon, a Zágrábba utazás alatt már éreztem, hogy egy másik közegben vagyunk, és aztán onnantól napról napra oldódott a csapat. Megérkeztünk Splitbe, a szállodánkba, ami minden tekintetben ideális volt. Jó volt ott lenni, az edzéslehetőségek is biztosítottak voltak, jól szervezett Eb volt, és ahogy teltek a napok, egyre erősebbé vált a közösségünk.

Ehhez persze kellett az eredményesség is. Hogy tetszett a nyitómeccs, Szlovénia ellen?
Tudtuk, hogy egy olyan csapatról van szó, amelyik tud vízilabdázni, de azzal is számoltam, hogy az első mérkőzésbe egy kis feszültséggel, stresszel megyünk majd bele. Ráadásul rögtön szembesültünk azzal, hogy a bemelegítő-medencés percek után sok idő, nagyjából 20 perc eltelik, míg újra vízbe ugrunk, ez pont elég idő arra, hogy a játékosok kihűljenek. Hideg volt a víz, az első negyed azzal telt el, hogy bemelegedjünk, és tudtam, hogy ezzel majd valamit kezdeni kell a későbbiekben. Végigkísért ez minket, de idővel megszoktuk, a döntőben talán három percig voltunk dermedtebbek. De nem csak mi küzdöttünk ezzel, a szerbek Izrael elleni meccsén vált világossá számomra, hogy ez általános probléma volt. Szóval nem indult jól a meccs, ikszes volt az első negyed, aztán magabiztosan győztünk, de ebből nem lehetett kiindulni a szerbek elleni meccs előtt.

Emlékezetes, ha úgy tetszik, a gólkülönbséget tekintve is Eb-történeti meccset játszottunk Szerbia ellen, meglepett ez a magabiztosság?
Az első negyed ott is kiegyensúlyozott volt, és a másodikban is még csak 2-3 gólos volt a különbség, a harmadikban léptünk el, a végén pedig a szerbek szerintem elengedték a meccset. Meglepő volt, nyilvánvalóan, szerb csapatot még nem láttam így játszani és persze kikapni sem. Nem tudtam ezt mire vélni, hiszen ott volt azért a csapatban Mandics, a két Rasovics, Randjelovics, szóval nem a szerb utánpótlás-válogatottal találkoztunk.

Hogy kellett kezelni ezt a váratlanul nagy győzelmet, mit mondtál a srácoknak?
Azt, hogy maradjunk a földön, hiszen sehol sem vagyunk ezzel az eredménnyel. Igen, játszottunk egy jó meccset, jeleztük, hogy itt vagyunk, letettük a névjegyünket, és érdekesebbé tettük magunkat, a szereplésünket, de csak ennyi történt. Semmi más.

Izrael ellen hoztuk a kötelezőt, majd jött a hosszabb pihenőidőszak. Ezt is tudtuk, hogy bekövetkezhet, megvolt végig a terv mind a három napra?
Egy napot tényleg teljesen pihentünk, mert fontosnak tartom a pihenőidőt, az utazás utáni hetedik napon történt ez meg, ezután mentünk bele az Izrael elleni mérkőzésbe. Ezután viszont minden szabadnapon edzettünk. Az egyik első délelőtti edzésen megbeszéltünk a horvátokkal egy kétkapuzást, ami végül nagyon rosszul sikerült.

Ez volt az a nap, amikor eredendően este nem edzett volna a csapat.
Igen, de ideges lettem, nem tudtam mire vélni a játékot, de láthatták megint a játékosok, hogy ha egy kicsit is kihagy a koncentráció, ha kicsit is elengedjük a kontrollt, akkor káosz lehet a vízben. Az edzés második fele egyébként már jobb volt, amikor a fór-hátrányt gyakoroltuk. Jó tapasztalatként éltük meg.

Montenegró következett minden világverseny legfontosabb meccsén. Egy olyan csapat, amelyiket jól ismerjük, a közelmúltból is. Mégis, bár uraltuk a játékot, kívül izgalmasnak tűnt, végigkísérte egy kis feszültség. Vagy nem volt az, csak jobban izgultunk, mint a csapat?
Azt éreztem, hogy nagyon sokat foglalkoztunk velük, és nagyon felkészültünk belőlük. Nyugodt voltam, mert tényleg sok időt és energiát beleöltünk az elemzésükbe. Nemcsak ebben a három napban, hanem már korábban is, hiszen azokra a csapatokra fókuszáltunk a felkészülés során, akik szembejöhettek velünk. Jó dolog volt viszontlátni a vízben a stábbal, amit szerettünk volna, vagy éppen látni, hogy megakadályoztuk a hátrányos védekezésük egy-egy elemét. Rájuk tudtuk az akaratunkat kényszeríteni, nem azt csinálták, ami komfortos számukra. A végén elmentünk 9-5-re, onnan lett 9-7, így éreztem, hogy időt kell kérni. Ez korábbi tapasztalat, ilyenkor nem szabad várni, függetlenül attól, hogy a végére nem marad már időkérés. Kellett egy kis nyugalmat, egy kis fókuszt adni a játékosoknak, és jól is sült el az időkérés. Szili higgadtan oldotta meg a helyzetet és a végére magabiztossá váltunk.

Nagy volt a megkönnyebbülés a játékosokban?
Érdekes, sokan említették a felszabadultságot, ami a négy közé jutást követi. A négy közé jutás vagy annak elmaradása mindig beárazza az adott világeseményt, de én nem éreztem a játékosokon, hogy ez volt ennek a meccsnek a tétje, nem ez volt a fókuszban. Játszottunk és kész.

A spanyolok elleni elődöntőben is játszott a csapat, nem is akárhogy. Az utóbbi idők egyik legjobb teljesítménye volt ez, fantasztikus védőmunkával.
Pedig nem jól kezdtünk, 3-1 volt oda, és lehetett volna 4-1 is, ha belövik az ötméterest. Ez volt kint is, a közös edzéseken, ahol elmentek 7-2-re, onnan jöttünk vissza, hogy aztán a végén újra elhúzzanak. Most nem ez történt.

Miért nem?
Csak azt tudom mondani, hogy velük is rengeteget foglalkoztunk. Perronéval, Munarrizzal, Granadosszal, azzal, hogyan játsszák a fórjaikat. Működtek azok a dolgok, amiket ellenük kitaláltunk, persze ehhez kellettek Soma védései és a blokkok is, meg az, hogy támadásban domináljunk. Nehéz megfogni, miért voltunk ennyire magabiztosak. Fegyelem, koncentráció, és végig elvégeztük azt, amit elterveztünk. Ez volt az egyik legnagyobb fegyvertény, hiszen a világbajnokot győztük le, akik ráadásul komplett csapattal jöttek.

Mit láttál a döntő előtt a srácokon?
Nem láttam azt, hogy teher vagy nyomás alatt lennének, minden pillanatban a bizonyítási vágyat éreztem mindenkiben. Nemcsak a fiatalokban, hanem az idősebb játékosokban is: nyerjünk, küzdjünk a végletekig, menjünk előre, mutassuk meg a világnak, hogy jók vagyunk!

Mennyiben köszönhető ez a személyednek? Te abszolút ilyen vagy, egyszerűen átragadt rájuk a mentalitás? Ennek azért nyilván vannak eszközei a részedről.
Taktikailag és emberileg is egy bizonyos keretek között nyúlok hozzá a játékosokhoz, fegyelemmel, koncentrációval és persze odafigyeléssel. Emellett - és ez a legfontosabb talán - mindig meg- és elmagyarázzuk a játékosoknak, mit miért csinálunk. A megértést próbáljuk elérni, hogy ne csak vakon kövessen egy parancsot egy játékos, hanem lássa, azért csináljuk azt, amit, mert megvan az eredménye. Amikor elemzünk egy védekezési formát egy ellenféltől, elmagyarázzuk nekik, mit akarnak elérni vele, és mi ez ellen mit fogunk csinálni. Fontosnak tartom, ha egy játékosnak van egy megértése azzal kapcsolatban, miért kaptunk ki például a spanyoloktól az edzőtáborban, vagy miért nem ment jól a kétkapu a horvátok ellen a szünnapon. Ha látják, mi történik egy-egy hátrányban, miért nem juthat el az ellenfél lövésig, akkor sokkal könnyebb az utunk. Az is tény, hogy szerencsés helyzetben vagyok azzal, hogy van hét-nyolc játékos, akivel régóta együtt dolgozom, akik ismerik azt a mentalitást, amit képviselek. Azt, hogy menjünk a végletekig, amíg csak lehet. A döntőben is így tettük.

Ez is tény, hatalmas csata volt. A meccs végén Jansik Szilárdot figyelte az ember, aki előbb a játékvezetőkkel „egyeztetett", majd hosszasan a medence szélén, a kapu mögött, csípőre tett kézzel nézett végig az arénán. Véget ért egy csata, a vezér ott értékelte magában. Mennyire volt egyértelmű, hogy őt nevezed ki csapatkapitánynak?
Régóta ismerem Szilit, úgy éreztem, emberileg maximálisan alkalmas erre a feladatra. Alapesetben jobban szeretem fokozatosan terhelni a játékosokat egy ilyen szerepre, ideálisabb, ha valaki belenevelődik a kapitányi pozícióba, de itt most nem volt időnk. Pontosan tudom, hogy ez sok teherrel jár, főleg a válogatottban, hiszen mindenki hozzá fordul a problémáival, kéréseivel, nála csapódnak le a dolgok, így ez egy olyan szerep, amit kezelni kell. Néha láttam is rajta, hogy sok neki, de aztán szép lassan belejött. Ráadásul, hála az égnek a játékán nem látszott semmi a kettős feladat problémáiból, extrát nyújtott, nem véletlenül lett a torna legértékesebb játékosa.

Milyen visszajelzéseket kaptál az Európa-bajnokság ideje alatt? Gondolok itt elsősorban nemzetközi edzőkollégáidra, akik ugyan ismersz egy ideje, de most más minőségben találkoztatok. A sportág sajátossága, hogy edzéseken összefutnak a csapatok, a stábtagok, ráadásul egy-egy közös gyakorlást is pikk-pakk leszerveznek a csapatok így egymás közt - ilyenkor azért van mód egy kicsit beszélgetni.
Ezek a legfontosabb visszajelzések. David Martin, Alessandro Campagna, Vjekoslav Kobescak, mind gratuláltak, elmondták, mennyire jó volt nézni a csapatunkat. Volt játékosaim is üzentek, így Jaksics, Milan Alekszics vagy Stefan Mitrovics, jó érzés volt ezeket a gratulációkat fogadni. És persze itthonról is sokan üzentek, Dénestől, Tonótól, Horestől, Gerendás Gyuritól kaptam elismerő szavakat, hogy csak azokat említsem, akik a legfontosabb edzőim voltak, akiktől tanultam és akiknek az értékítélete a legfontosabb számomra.

Meglehetett volna az arany?
A döntő előtt is arra koncentráltam, mi az a munka, amit elvégeztünk. Mert ebben hiszek. Ennek volt köszönhető, hogy oda eljutottunk, miközben a horvát vagy a spanyol edzőtáborban még attól nagyon messze voltunk. Pozitív érzéseim voltak, nem gondoltam arra, mi lehet a vége, inkább a réseket figyeltem, melyek lehetnek azok helyzetek, amiket az előnyünkre tudunk fordítani. Büszke vagyok a csapatra, valami különleges dolgot csinált ezen az Európa-bajnokságon, sikerült sok mindent megvalósítani abból, amit elterveztünk és voltak nagyon jó egyéni teljesítmények is. De ahogy megyünk majd előre, hatványozottabban kell az elmaradásokkal foglalkozni. Fontos, hogy megértsük, nem arról van szó, hogy most minden rendben van, megvagyunk. Ez óriási tévedés lenne. A hiányosságokat hihetetlen lelkesedéssel és szívvel, akarattal tudtuk áthidalni, és ha ez megmarad, valamint ezeket a hiányosságokat kipótolgatjuk, akkor magabiztosabban tudunk eljutni egy-egy világverseny végére.

Adsz magadnak pihenőt a következő napokra?
Most nem fogok tudni, hiszen a Fradiban elkezdődött a munka, hétfőtől ott dolgozom. Megpróbálok majd a következő hétvégeken kicsit pihenni. Vagy karácsonykor.