U19-es Eb: erős kerettel utazik a magyar válogatott Podgoricába

2022. szeptember 15. 17:11

Az év utolsó utánpótlás világversenyén a magyar csapat a csoportban a franciákkal, a törökökkel és a házigazda montenegróiakkal találkozik.

Fotó: Dobos Sándor

Fel van adva a lecke a „juniorválogatottnak", hiszen a korosztályos világversenyeken eddig remekeltek a magyar csapatok (az U16-os és az U18-as fiúválogatott is világbajnok lett), ráadásul a legutóbbi felnőtt Európa-bajnokságon is akadt sikerélmény.

Hovatovább az említett csapat egyik tagja, Molnár Erik próbálkozik majd Podgoricában is jelezni, hogy a következő évek egyik meghatározó játékosa lesz. Rajta kívül Vigvári Vince volt a felnőttválogatott bő keretének tagja a mögöttünk hagyott nyáron, no és Nagy Ákos, aki játszott is a sibeniki felkészülési mérkőzésen a horvátok ellen (gólt is szerzett).

Nem sokkal később aztán világbajnok lett Belgrádban az U18-asok tornáján, ahol csapata egyik legjobbja volt. Abból a magyar válogatottból rajta kívül Varga Vince és Szalai Péter lesz ott Podgoricában is, a Belgrádban a vb legjobb kapusának választott Gyapjas Viktor csak azért nem, mert a PCR-tesz utáni (!), utolsó előtti edzésen ujját törte. Nem kockáztat sem ő, sem a stáb, több hónapos kihagyás lehetne a következménye egy rossz mozdulatnak.

Danka Benedek lesz a csapat első számú kapusa, aki mellett a Szentesről Szegedre igazoló Kovács Kristóf védi majd a mieink hálóját az Eb-n.

A csapat kapitánya Vigvári Vince lesz, aki Mészáros Mátyással és Molnár Erikkel megélte a tavalyi junior vb-t, ott negyedik lett a csapat, egyértelmű, hogy ennél most fényesebb eredményben reménykednek a fiúk.

Nyéki Balázs szövetségi vezetőedző mellett Korényi Balázs és persze Cseh Sándor utánpótlás szakmai vezető foglalkozott a fiúkkal az elmúlt 12 (!) héten, a csapat imponálóan játszott a kecskeméti felkészülési tornán, magabiztosan legyőzve a többi közt Szerbiát és Montenegrót is.



A szakember szerint jó állapotban van a csapat, egyértelműen a mezőny első felében helyezkedik el erősségét tekintve, a kulcs az lesz a sikerhez, hogy a játékosok mennyire tudják alárendelni magukat a csapat érdekeinek - Nyéki Balázs szerint nem lesz ezzel gond.

Így legyen!

A fiúk pénteken hajnalban utaznak, Bécsen keresztül jutnak el Podgoricába, ahol egyébként nyitott uszodában zajlik majd az Európa-bajnokság. (A csapatképről Ekler Zsombor hiányzik.)



U19-es Európa-bajnokság, Podgorica (szeptember 18-25.)

A magyar válogatott kerete:

Danka Benedek (KSI), Kovács Kristóf (Szentes, Szeged) - kapusok

Vigvári Vince (OSC), Ekler Zsombor (UVSE, Honvéd), Pető Attila (KSI, Szolnok), Mészáros Mátyás (BVSC), Tátrai Dávid (BVSC), Klár Gergő (Ferencváros), Molnár Erik (Ferencváros), Nagy Norbert (Miskolc), Vismeg Zsombor (Miskolc, Szolnok), Lakatos Soma (Szeged), Nagy Ákos (KSI), Varga Vince (Ferencváros), Szalai Péter (KSI) - mezőnyjátékosok

Vezetőedző: Nyéki Balázs. Edző: Korényi Balázs. Kapusedző: Gárdonyi András. Csapatvezető: Székely Bulcsú. Utánpótlás szakmai vezető: Cseh Sándor
 
Az Európa-bajnokság csoportbeosztása:

A-csoport:
Spanyolország, Hollandia, Málta, Csehország
B-csoport: Horvátország, Olaszország, Georgia, Szlovákia
C-csoport: Görögország, Szerbia, Románia, Németország
D-csoport: Montenegró, Magyarország, Franciaország, Törökország

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

Szeptember 18., 13 óra: Magyarország-Törökország
Szeptember 19., 19 óra: Montenegró-Magyarország
Szeptember 20., 10 óra 20: Magyarország-Franciaország



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok