Női válogatottunk ismét legyőzte Ausztráliát - ezúttal a SEAT Kupáért

2022. augusztus 12. 20:17

A Bíró Attila irányította csapat az Eb előtt utolsó hivatalos mérkőzését játszotta: a vb után újfent felülmúlta ausztrál vetélytársát (10-8).

Fotók: Kovács Anikó/MVLSZ

Szerényebb (ámde persze így is csodálatos) körülmények között, kisebb tétért játszott egymással ezúttal a két válogatott, ám közel ugyanúgy akart mindketten győzni, mint a június 28-ai világbajnoki negyeddöntőn. Akkor iszonyatos fizikai csatában Bíró Attila csapata nyert 7-6-ra, majd meg sem állt a fináléig - nos, ezúttal is a mieink voltak a jobbak.
 
És ezért ezúttal is óriásit kellett harcolni, ami - kell-e mondani - nagyszerű felkészülési állomása volt az Európa-bajnokságnak.
 

Az első félidőben érződött, a vb-csapatához képest megfiatalított ausztrál együttes nem adja olcsón a bőrét, Vályi Vanda, majd Máté Zsuzsanna szép góljára is volt válasza, sőt aztán egy Garda Krisztina által értékesített ötméteres (kiharcolta a Szardína Kupa alatt itthon edző, a csapathoz aztán újfent csatlakozó Parkes Rebecca) után fordítani is tudott 4-3-ra. Ekkor azonban Rybanksa Natasa és Szilágyi Dorottya, illetve a blokkok mellett Magyari Alda lépett elő főszereplővé, így még a nagyszünet előtt újra csapatunk vezetett (5-4).
 



Fordulás után újfent egyenlített az ellenfél - no, ekkor lépett a gázpedálra a válogatott. Az összeszedett védekezésből indulva hatékony támadójátékkal lépett el: Rybanska Natasa, Máté Zsuzsanna, majd a Faragó Kamilla által kibrusztolt ötösből a 100. válogatottsága alkalmából (Görögország ellen a Szardínia Kupán) a meccs előtt megünnepelt Leimeter Dóra talált be.
 


A 8-5-ről induló záró etapban Vályi Vanda révén már négyólgos volt a vezetés, majd következett egy kis rövidzárlat, amelyet jól használt ki Ausztrália válogatottja, ám fontos pillanatban, 9-7-nél Kiss Alexandra büntetőt védett, majd Gurisatti Gréta keserítette még jobban az ellenfél dolgát. A vége brusztos 10-8 lett, ami után jöhet néhány nap jól megérdemelt pihenő.
 
 



SEAT KUPA 2022
Magyarország-Ausztrália 10-8 (2-2, 3-2, 3-1, 2-3)
Hajós-uszoda, vezette: Flachive (ausztrál), Debreceni N.
 
Magyarország: Magyari - Szilágyi 1, Vályi 2, Gurisatti 1, Parkes, Garda 1, Pereszregi-Nagy. Csere: Máté 2, Mahieu, Farkas T., Leimeter 1, Rybanksa 2, Faragó, Horváth B., Kiss A. (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila
 
Ausztrália: Palm - Williams 1, A. Andrews, C. Andrews 3, Mihailovic, Kearns 2, Ballesty. Csere: Casey 1, McClean, Milliken, Swadling, Steere, Oberman 1, Hearn, Durston (kapus). Szövetségi kapitány: Paul Oberman
 

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



SEAT Kupa: Magyarország-Ausztrália 10-8 (Fotók: Kovács Anikó)
U18-as vb: Magyarország-Üzbegisztán (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok