Női U18-as vb: fantasztikus hajrával is vereség - előre a bronzért!

2022. augusztus 07. 20:08

Fotó: MVLSZ

Tudvalévő volt, hogy a legnehezebb feladat vár az eddigi remeklő csapatunkra. Nem csak azért, mert ez már az elődöntő volt, hanem azért is, mert a görög válogatott valóban kimagasló erőt képvisel, bizonyította mindezt Belgrádban is, többek között az Egyesült Államokat is legyőzte.
 
Sajnos a mieinket is...
 
Pedig kimondottan jól indult: Aubéli Tekla és Mácsai Eszter találatával 2-0-ra vezettünk, és eltelt három olyan perc, amely során a rivális képtelen volt mit kezdeni a védelmünkkel. Aztán megtalálta a rést, hamar egyenlített, de Lendvay Zoé is hozzászólt a meccshez, avagy újra vezettünk. Még az első negyedben fordított azonban a görög együttes.
 
A másodikban és a harmadiban aztán felül is kerekedett - 4-4 után lépett el 7-4-re, majd Szegedi Panni szépítő találata után is három gólt szerzett, így a záró felvonás előtt 10-5-re vezetett.
 
Benczur Márton alakulata becsülettel ment végig előre, Lendvay Zoé, Hajdú Kata, majd Szegedi Panni is betalált, négy perccel a vége előtt bizony felcsillant a remény! Elkapta nagyon a fonalat a csapat, hátul megsemmisítette ellenfelét, és jött az újabb gól Szegeditől - 3:18 volt hátra, amikor már 9-10 állt a táblán. Önmagában ez a hajrá olyan fantasztikus volt, ami előtt kalapemelés jár! Még akkor is, ha a hajrában már nem sikerült gólt szerezni (sajnos még fórból sem), így egyetlen találatot megőrzött az előnyéből, és döntőbe jutott Görögország.
 



Válogatottunk hétfőn 19 órától a másik elődöntőben az amerikaiaktól vereséget szenvedő Olaszországgal a bronzéremét küzdhet.
 


U18-as női világbajnokság, Belgrád
Elődöntő
Magyarország-Görögország 9-10 (3-4, 1-2, 1-4, 4-0)
Gólszerzők: Szegedi 3, Mácsai E. 2, Lendvay 2, Aubéli, Hajdú, ill. Tricha 5, Santa 2, Chaldaiou 2, Tornarou
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
  
Az U18-as magyar leány válogatott világbajnoki kerete:
Aubéli Tekla (UVSE), Fekete Flóra (BVSC), Golopencza Nóra (UVSE), Golopencza Szonja (UVSE), Hajdú Kata (UVSE), Irmes Rozália (UVSE), Kóka Zelma (UVSE), Lendvay Zoé (UVSE), Mácsai Eszter (UVSE), Szegedi Panni (UVSE), Tiba Panna (UVSE), Torma Luca (Győri VSE), Varró Eszter (OSC)
Tartalék: Bonca Vivien (Szentes), Jonkl Csenge (Dunaújváros)

A szakmai stáb:
Biros Péter női utánpótlás szövetségi kapitány, Benczur Márton vezetőedző, Kisteleki Dóra edző, Béres Gergely edző, Almási-Szabó Marcella masszőr, dr. Golopencza Péter orvos, Hesz Máté csapatvezető. Erőnléti felkészítő edző: Tóth Andrea

A vb magyar játékvezetője: Debreceni Nóra



E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Szolnoki Dózsa

2023. febr. 01. 20:45

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - BVSC-Zugló

2023. febr. 11. 13:00

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok