19. FINA VB: szintlépésre készül a női válogatott

2022. június 30. 12:00

A Bíró Attila irányította válogatott 21 órától a hollandok ellen a vb-döntőért játszik. A csapat felkészült mindenre, nem altatja el a közelmúlt sikeressége, a közönség támogatásával határozott a célja.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

Egy eldöntő, amely előtt sokan hajlamosak esélyesnek titulálni a Bíró Attila vezette női válogatottat, mondván az évek alatt bőven vb-döntős csapattá érett, másrészt jó ideje bizonyítja, hogy erősebb, mint riválisa, a holland alakulat. No, éppen ezért sietett a szövetségi kapitány leszögezni: „Kétségtelenül önbizalommal kell kiállnunk majd a meccsre, ugyanakkor cseppet sem altathatja el a csapatot a tény, hogy valóban sok borsot törtünk az elmúlt időben a hollandok orra alá."
 
No, igen, ott van példának okáért a tokiói olimpiai negyeddöntő, amelyben 14-11-re nyertek lányaink, amelyben hiába zárkózott fel 10-7-ről 10-10-re a rivális, játékosaink nem hagytak kétséget afelől, melyik az erősebb alakulat.
 
„Az első három negyedet láttam a hollandok görögök elleni negyeddöntőjéből, meglehetősen dinamikusak, határozottak voltak, teljesen megérdemelten nyertek - tette hozzá Bíró Attila. - Észnél kell lennünk, mert egyben vannak."
 
Hat tokiói szereplőt hoztak el magukkal Magyarországra a hollandok, akik között van egy nagy visszatérő is: a jól ismert, a hírek szerint a jövőben újra hazánkban légióskodó Laura Aarts visszatért a kapuba. Ez nyilvánvalóan nem kis erősítés. Az értékelhető vb-összecsapások közül az amerikaiaktól 11-7-es vereséget szenvedtek, Kanadát 10-7-re, Görögországot 12-7-re múlták felül.
 
„Ezt a három meccsüket alaposan kielemeztük, megvágtuk a legfontosabb pillanatokat, tudjuk, mire számítsunk. Biztosan szoros mérkőzés lesz ez is, amelyet bízunk benne, kellő hatékonysággal a magunk javára fordítunk" - említette a kapitány.
 
Ami a statisztikát illeti: a felek eddigi tíz vb-meccséből ötöt nyertünk, egy lett döntetlen, négyszer Hollandia örülhetett. Legutóbb 2017-ben, szintén a Hajós-uszodában találkoztuk a riválissal a világbajnokságon, akkor 10-8-ra nyertünk.
 
„Sok jó emlékünk van a hollandokról, de most egy teljesen más meccs következik. Nem szabad a múltra gondolni, játszani kell, amit tudunk. Kemény lesz, de a közönség támogatásával sikerülnie kell" - tette hozzá Leimeter Dóra, aki az olimpián négy góllal terhelte meg élete egyik fő meccsen a hollandok kapuját. Mint zárásul mondta, gólpasszokkal is kiegyezne most, csak nyerjünk.
 
19. FINA Világbajnokság – VÍZILABDA

ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)
Június 30.
Olaszország-Egyesült Államok          16.00
Magyarország-Hollandia      21.00
 
AZ 5-8. HELYÉRT (BUDAPEST)
Június 30.
Franciaország-Spanyolország           14.30
Ausztrália-Görögország        19.30
 
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Június 30.
A 11. helyért 
Argentína-Kazahsztán           17.00
A 9. helyért   
Új-Zéland-Kanada     18.30
 
HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
Július 2.
A 7. helyért     13.00
Az 5. helyért   14.30
A 3. HELYÉRT  17.00
DÖNTŐ           20.00
 
 
 
 
 
 
 
 
 



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok