Tiszavirág Kupa - rangos fiú utánpótlástorna a hétvégén Szegeden

2021. augusztus 25. 18:00

Az Eb-re készülő fiú U17-es válogatottunk Szerbia, Horvátország, Németország és Hollandia társaságában vesz részt az ötcsapatos tornán, amelyen Kiss Csaba szövetségi edző élesben tesztelheti csapatát. A torna zárt kapus esemény, de honlapunkon az összes találkozót élőben közvetítjük.

A szeptemberi, máltai Európa-bajnokságra készülő U17-es fiúcsapatunk felkészülési meccset vívott az egy évvel idősebb, a prágai junior vb-re hangoló együttessel, találkozik a héten többször a szegedi OB I-es csapattal, az igazi erőpróba azonban a hétvégén vár rá: a Kiss Csaba irányította együtt péntektől vasárnap a Tiszavirág Kupán bizonyíthat.
 
A szegedi torna immáron hagyományosan kiemelt esemény a korosztályban, így nem meglepő, hogy ezúttal is felettébb rangos a mezőny. Itt lesz Szerbia és Horvátország válogatottja, mellettük a németek és a hollandok tagjai az ötcsapatos mezőnynek. Sajnos Montenegró egészségügyi problémák miatt kénytelen volt visszalépni a tornától.
 
„Élesedik a helyzet, egyértelműen látom a játékoson is, hogy egyre koncentráltabbak. Lépésről lépésre haladunk. Nem könnyű, mert a játékosok is elég hektikus év után érkeztek ide, de egy Európa-bajnokságra mindenki összekapja magát, és abban bízom, hogy majd egy nagyon erős csapattal tudunk kiutazni" - fogalmazott Kiss Csaba, akinek rengeteg támpontot adhat majd a szegedi viadal, ahol sorrendben a németek, a horvátok, a szerbek és a hollandok ellen ugrik majd medencébe.
 
A torna zárt kapus esemény, de honlapunkon az összes találkozót ÉLŐBEN KÖZVETÍTJÜK!
 
Tiszavirág Kupa nemzetközi U17-es fiútorna, Szeged
A program
2021. augusztus 27., péntek
Hollandia-Horvátország, 10:00
Németország-Magyarország, 12:00
Hollandia-Szerbia, 16:00
Magyarország-Horvátország, 18:00
2021. augusztus 28., szombat
Németország-Hollandia, 10:00
Magyarország-Szerbia, 12:00
Németország-Horvátország, 15:00
2021. augusztus 29., vasárnap
Németország-Szerbia, 10:00
Magyarország-Hollandia, 12:00
Horvátország-Szerbia, 15:00
 
A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Csite Loránd (Honvéd), Gyapjas Viktor (FTC)
Mezőnyjátékosok: Balogh Botond (BVSC), Barics Bence (UVSE), Bede Marcell (KSI), Biros Samu (Eger), Gaszt Roland (Pécs), Ionescu Erik (BVSC), Iriczfalvi Gabor (KSI), Kis Ferenc Ágoston (Debrecen), Mészáros Balint (BVSC), Nagy Ákos (KSI), Szalai Péter (KSI), Szécsi Marcell (UVSE), Szépfalvi Gergely (KSI), Tymcyna Maté (Eger), Varga Vince (OSC)
 
Szövetségi kapitány: Cseh Sándor. Szövetségi vezetőedző: Kiss Csaba. Edző: Lehmann István. Kapusedző: Bisztritsányi Dávid
 
 
 
 



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok