Kiállítás Kárpáti György emlékére

2020. október 22. 10:30

Ünnepélyesen megnyitották, és a tervek szerint május 31-ig lesz látható a Groupama Aréna Fradi Múzeumában a "Gyurika - Medencék, gólok, pofonok" című kiállítás, amely Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó életét mutatja be.

Fotó: MVLSZ

A Nemzet Sportolójáról, aki júniusban, nem sokkal 85. születésnapja előtt hunyt el, a megnyitón egy rövidfilmmel emlékezett meg az egyesület. Az összeállításban elhangzott, hogy Kárpáti György tízévesen lett az FTC játékosa, és „fradizmusára” mindig büszke volt, keresztnevét is a klub egy korábbi legendája, a labdarúgó Sárosi György után kapta.

Tobak Csaba, a múzeum vezetője emlékeztetett arra, hogy a klub krónikása, Nagy Béla ötlete volt a Fradi Múzeum létrehozása, mely 1985 óta működik, és az Aréna elkészültekor, 2014-ben került méltó helyre, a „futballszentélybe”. Az állandó tárlat mellett mindig rendeznek időszaki kiállításokat is, a mostani már a nyolcadik a sorban.

„Tavaly év végén kezdtük tervezni a Kárpáti György-kiállítást, mellyel a legenda 85. születésnapját kívántuk köszönteni. A vírusjárvány megnehezítette a munkánkat, és sajnos a megnyitót már nem élhette meg az ünnepelt” – fogalmazott az MTI tájékoztatásában a múzeumvezető, aki köszönetet mondott a megnyitón is jelen lévő családtagoknak, akik végig segítették a gyűjtést.

„A magyar sportban szűk klub, a háromszoros olimpiai bajnokok társaságának tagja Kárpáti György. Igazán naggyá mégsem ez, hanem a személyisége tette” – fogalmazott Madaras Norbert, az FTC vízilabda-szakosztályának elnöke, majd hozzátette, hogy Gyarmati Dezső és Kárpáti György generációja hozta be a sportágba azt a csibészséget, fifikát, ami a magyar vízilabdát jellemzi.

A kiállításon fotók, érmek és más tárgyak kíséretében külön rész foglalkozik Kárpáti György játékospályafutásával, az olimpiai sikerekkel, az örök fradistával, valamint „Gyurikával” – utóbbiban többek között közös fényképen látható Puskás Ferenccel.

Háromszoros olimpiai bajnokunk fényes gyűjteményét a Női Világliga tavalyi Szuperdöntője során sokan csodálták meg. 



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok