Csak a debreceniek busza robbant le, az esélyesek nem

2013. november 08. 23:04

Meglepetések nélkül csengett le az ob I kilencedik fordulója, legalábbis az eddig megrendezett hat mérkőzés. A Szeged azért megszenvedett a BVSC-vel, és a Honvéd is vitézül tartotta magát Egerben, ahol 1200-an látták, amint a bajnok megőrizte hibátlan mérlegét.

Fotó: Kovács Anikó / Archív

Kemény hetet zárt a Racionet-Honvéd: múlt szombaton a Vasas, szerdán a Szolnok, míg most az Eger volt soron Vad Lajos együttesének. Az angyalföldiek elleni iksz után két kalkulált vereség volt soron az eladdig veretlen honvédosoknak: akárcsak Szolnokon, Egerben is jól tartották magukat, ám nem volt igazán esélyük. A második negyed elején még Fülöp Bence második góljával 3-3-ra álltak a felek, ám a következő bő három perc döntő fordulatot hozott: az Eger zsinórban négyszer köszönt be, Bátori Bence és Biros Péter előnyből, Bundschuh Erik és Kevin Graham akcióból volt eredményes (7-3). A harmadik negyedben 8-4 után a két rutinos róka, Steinmetz Barna és Kiss Gergő 8-6-ig visszahozta a Honvédot, ám a negyedzáró emberelőnyt Boros Tamás elhibázta. A következő részt Bátori előnygólja nyitotta, csakhogy a gólváltásokat követően, 10-8-nál jött a végzetes tévesztés: időkérés után Szőke Szabolcs hagyta ki a Honvéd fórját, míg a másik oldalon a time-out utáni előnyből Salamon Ferenc betalált, és ez döntött (10-9 helyett 11-8). 12-8 után Tóth Bendegúz két gólja még szorossá tette az állást, ám a második 2 másodperccel a duda előtt esett (12-10). Így az Eger továbbra is száz százalékos maradt – az 1200 szurkoló nem kis örömére.

A dél-dunántúli rangadón az eddig jobban szereplő pécsiek a Kaposvárt fogadták (a baranyaiaknak 13, a somogyiaknak 6 pontjuk volt), ám a vendégek gyakorlatilag egy negyed alatt lerendezték a meccset. Az első nyolc percet 6-1-gyel söpörte be a Kaposvár, két centergól, két akcióból és két előnygól volt a mérlegük. A vendégeknél Szécsi Zoltán megbízhatóan védett – és szerzett labdákat –, addig a hazaiaknál Barát Ferencet hamar le kellett kapni. A brutális start megtette a hatását, a Kaposvár biztosan tartotta az előnyét, a harmadik részben már vezetett nyolccal is (3-11), ezt sikerült visszakozmetikázni hatra (7-13).

Märcz Tamás szisztematikus munkája egyre jobban beérni látszik a BVSC-nél: a vasutasok igencsak megizzasztották a szegedieket idegenben. A vasutasok keményen tapadtak a hazaiakra, még a negyedik negyed első percében is csupán 7-6 volt a szegediek előnye. Aztán a játékrész közepén 40 másodperc alatt döntöttek: előbb Szivós Márton vitt mattig egy kontrát egy visszaszerzett labda után, majd Jansik Szilárd fejezett be némi mázlival egy gyors támadást (a védett labda visszakerült hozzá, és másodjára nem hibázott). Bár volt még hátra négy perc, a BVSC csak 44 másodperccel a duda előtt tudott szépíteni (9-7). Amúgy a szegediek 10-zel többször találták el a kaput (21-11 volt a lécek közé érő lövések aránya), ám Györke Zsolt remekelt a vendégeknél, 57 százalékkal védett!

Kivételesen könnyed napja volt a Vasasnak, amelyik a nyeretlen Ybl ellen szállt vízbe, és magabiztos játékkal győzött 14-5-re – a hazaiaknál Angyal Dániel ötször talált a hálóba.

A forduló zárómeccsén a debreceniek teljesítményére egy ideig rányomta a bélyegét, hogy az odaúton meghibásodott a buszuk, így némi késéssel kezdődött a találkozó. Az első félidőben még elég darabosak voltak Varga Tamás játékosai, az OSC így aztán 5-2-re vezetett a szünetben. A harmadik negyedre aztán „megérkezett” a Debrecen, Weszelovszky László és Halek Márton két-két góljával fordítani tudtak (6-7). A negyedik részben Korényi Balázs még egyenlített, aztán derekas küzdelem vette kezdetét, mígnem a negyed közepén két gyors vendéggól döntött, előbb Vindisch Ferenc fejezett be egy fórt időkérés után, majd Halek vágott be egy szabaddobást, később pedig, egy perccel a vége előtt ugyanő mattolt emberelőnyből, miközben a hazaiak képtelenek voltak kibabrálni Braniszlav Mitroviccsal. A szerb a második félidőben lehúzta a rolót, csupán két gólt kapott, és egészen lenyűgöző, 65 százalékos (13/20) arányt produkált.

A KSI–Szentes találkozó részletes tudósítását itt találják – az FTC–Szolnok mérkőzést pedig a vendégek szombati BL-meccse miatt később rendezik meg.

OB I, 9. forduló, eredmények

ZF-Eger–RacioNet Honvéd 12–10 (3–2, 4–1, 1–3, 4–4)
Játékvezetők: Mucskai Péter, Horváth Csaba
ZF-Eger: Bisztritsányi – Graham 1, Bundschuh 2, Hárai, Salamon 2, Biros 2, Bátori 3. Cserék: Varga Zs., Sántavy, Bedő 1, Gór-Nagy 1, Lőrincz. Edzők: Gerendás György, Dabrowski Norbert.
RacioNet Honvéd: Gergely – Kiss G. 2, Steinmetz B. 1, Kovács P., Szőke, Mátyás, Takej Kodzsi 3. Cserék: Fülöp 2, Boros, Demeter, Illés, Simon, Tóth B 2. Edző: Vad Lajos
Emberelőnyök: 4/9, illetve 3/8
Ötméteresek: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Mátyás (26.)
Kiállítva végleg cserével: Graham (24.), Kiss G. (30.)

A-Híd Szeged–BVSC-Zugló 9–7 (2–1, 2–2, 3–2, 2–2)

PVSK-Füszért–Kaposvári VK 7–13 (1–6, 2–2, 2–3, 2–2)

Teva-Vasas–Ybl Waterpolo Club 14–5 (3–0, 4–2, 3–2, 4–1)

OSC Újbuda–Debrecen 7–10 (4–2, 1–0, 1–5, 1–3)

KSI SE–Valdor-Szentes 10–8 (3–4, 5–1, 1–2, 1–1)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok