Újabb KSIker, avagy sokat ért a hatgólos vágta

2013. november 08. 21:53

Remek kis meccsen sikerült győznie a KSI-nek a Szentes ellen: a Széchy-uszodában fordulat fordulatot követett, a vendégek visszajöhettek volna mínusz négyről, végül a sportiskolások nyertek 10-8-ra.

Okozott már néhány meglepetést a KSI gárdája, így a néhány rutinosabb pólóssal – a Hangody-fivérekkel és nem utolsósorban az olimpiai bajnok Székely Bulcsúval – megerősített sportiskolások és az OSC elleni győzelemmel legutóbb felfelé induló Szentes csatája igencsak érdekesnek ígérkezett.

És az is lett. Egy-egy gyors akciógóllal indult a parti, majd Hangody László ötösével 2-1 volt a hazaiaknak, akik azonban ezt követően kissé elvesztették a fonalat. Pontosabban: nagyon. Kevesebb, mint két percen belül három gólt kaptak – Kistamás Zsolt már háromnál járt a vendégeknél –, Kardos Gergő némiképp enerváltnak tűnt a kapuban, Horváth János rá is dörrent („Szedd már össze magad, fiam!”), ám ettől még 4-2-re vezetett a Szentes. Mielőtt drámaivá vált volna a helyzet, Székely Bulcsú szerzett „partiban tartó” gólt emberelőnyből, 22 másodperccel a negyed vége előtt.

Hanem a második negyedben nagyot fordult a felekkel a világ. Két-két eredménytelen támadás után Hangody Györgynek sikerült meglógnia, és a pompás lefordulás gól az egyenlítést jelentette (4-4). Fülöp Tibor érezte, hogy valami rossz irányba fordult a vendégcsapatnál, a visszazárásról elfeledkezett játékosát úgy leteremtette a kispadnál, hogy a Széchy-uszoda fölé boruló sátortető akusztikai adottságainak hála valóságos Dolby Stereo Surround hangzásban élvezhette bárki a szentesi edző dörgedelmét, az uszoda összes létező sarkában.

A hanghullámok még el sem ültek, amikor a KSI valósággal áthömpölygött ellenfelén. Egy kettős emberelőnyből Hangody László szerezte az ötödik találatot, majd a visszaúszás közben elkövetett szabálytalanságok miatt újabb két emberelőny következett, Marnitz Márk és Kalanovics Balázs pedig akkor talált be, amikor már „felment a zászló” a zsűriasztalnál (azaz a támadás 23-24. másodpercében). Kalanovics még egy akciógólt is jegyzett, azaz 6-0-ás rohamnál tartott a KSI, nem utolsósorban azért, mert a hazaiaknál becserélt Krémer Balázs rendre odaért a szentesiek labdáira. Úgy festett, padlóra került a Szentes, ám a negyed utolsó másodpercében Fortuna rájuk kacsintott, hiszen egy leblokkolt labda Józsa Tibor elé pattant, aki a duda előtt egy leheletnyivel szépített (8-5).

Picit a 2011-es sanghaji magyar-szerb vb-elődöntő fílingje csapott meg bennünket a folytatásban: akkor a színről lejátszott szerbek találtak egy ugyanilyen lepattanós gólt (igaz, ők a harmadik rész végén), és ez visszahozta őket a meccsbe, és most hasonló történt a szentesiekkel is. Sikerült ugyanis gólt lőniük a harmadik rész elején – Hegedűs István talált be egy időkéréses fórból –, és ezt követően feljebb is kapaszkodhattak volna a vendégek, ám a következő előnyben Kistamás lövésénél megint „ide” dőlt el a Krémer kontra szentesiek ügy.

Az ekkoriban zajló, a medencében lévőket érthetően kizsigerelő, nettó 5:20 perces úszóversenynek végül egy KSI-büntető vetett véget, Szedmák Dávid forogta össze, Hangody György lőtte be (9-6). A zárórész mégis közte kettőről indult, miután a másik Hegedűs, Bence elsőrangúan találta telibe a bal felső sarkot, 16 másodperccel a duda előtt.

Hegedűs Bence ráadásul rögvest a negyedik rész 50. másodpercében is csöngetett, azaz 8-4-ről 9-8-ra zárkózott a Szentes. Innentől aztán elképesztő csata vette kezdetét, mindkét gárda az utolsó erőtartalékait mozgósította, ugyanakkor a védekezés elég jól működött itt is, ott is, illetve a centermegjátszások nem igazán sikerültek (elsősorban a vendégeknél), így nem volt mire kiállítást fújni. Végül egy bejátszás csak sikerült, jött az időkérés és a fór, ám Werner Richárd lövését szenzációsan blokkolta Szedmák, átellenben pedig Hangody György szabaddobása megakadt a hálóban, így lett 9-9 helyett 10-8, amivel eldőlt az összecsapás.

Miközben Horváth János igyekezett életet lehelni magába a meglehetős izgalmakat követően, Székely Bulcsú mosolyogva értékelte a történteket: „Jó kis csapat a miénk, legutóbb győzhettünk volna Pécsett is, de néha még elviszi a srácokat a hév. Még meg kell tanulnunk győzni – e tekintetben ma elég jól sikerült az óra”, vigyorgott a KSI edzői stábjának „játszó” tagja, aki a szünetben kiegészítő „hergelést” tartott a kompániának. Végül sóhajtott egyet: „Sajnos, bármennyire is szeretném, nem fiatalodom vissza közöttük, de azért jó még játszani...

Horváth János, a KSI vezetőedzője
Gratulálok a játékosaimnak, átérezték ennek a mérkőzésnek a fontosságát – hiszen ellenkező eredménynél helyet cseréltünk volna a táblázaton –, és ennek megfelelően igen motiváltan játszottak. A múlt héten Pécsen is nagyon jól teljesítettünk: úgy gondolom, ami ennek a csapatnak az erénye, az legutóbb éppen a hátránya is volt, azaz a fiatalos lendület visz minket, de a rutintalanságunk miatt ott veszítettünk. Ma sem játszottunk jól, nem tudtuk száz százalékosan azt hozni, amit terveztünk, annak viszont örülök, hogy a cserekapusunk nagyon jól védett. A harmadik negyedben kicsit enerváltan játszottunk, holott 2-4-ről tudtunk fordítani, amikor még a Szentes kezében volt a meccs – utána viszont csináltunk egy 6-0-át, ezt viszont a Szentes tudta aztán megfogni. Itt kaptunk nagy támaszt a kapusunktól, és ez döntő volt. Boldogok vagyunk – de megyünk tovább.

Fülöp Tibor, a Szentes vezetőedzője
Kicsit ver bennünket a sors, hiszen elveszítettük két alapemberünket – az egyiket szerdán, a másikat most, a meccs elején. Nagy Marcellnek az OSC mérkőzésen eltört az arccsontja egy ütés miatt, most pedig Martin Kolariknak tört el a keze egy vétlen szituációban. Ettől függetlenül azzal a küzdéssel, amivel előálltunk, megérdemeltünk volna egy pontot. Minden tiszteletem a srácoké, hogy ilyen körülmények mellett is helytálltak. A legvégén volt lehetőségünk visszajönni döntetlenre, de kicsit megrettentünk, ami azért nem csodálható, hiszen amikor egy kiscsapatból kiesik két alapember, és olyanok vannak a vízben, akik kiegészítő játékosok egyébként, akkor megremeg a kéz. Úgy fest, még a bátorságot is kissé tanulnunk kell. Egyszóval, dicséretet érdemel a csapat, és gratulálok a KSI-nek is.

Ob I, 9. forduló

KSI–Valdor-Szentes 10-8 (3-4, 5-1, 1-2, 1-1)


Játékvezetők: Vogel Gábor, Fekete Balázs

KSI: Kardos – Hangody Gy. 2, Hangody L. 3, Miklós, Fejős, Kalanovics 3, Márkus. Cserék: Székely 1, Szedmák, Hulmann, Kovács G., Marnitz M. 1, Szőke, Krémer (kapus). Edző: Horváth János

SZENTES: Horváth T. – Hegedűs B. 2, Kistamás 3, Németh D. 1, Kolarik, Hegedűs I. 1, Kiss Gy. Cserék: Werner, Józsa 1, Szabó, Pellei, Keresztes. Edző: Fülöp Tibor

Emberelőnyök: 3/8, ill. 2/6
Ötméteresek: 2/2, ill. –
Kapusok: Kardos 0/4 (0%), Krémer 9/13 (69%), ill. Horváth 6/16 (38%)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok