Férfi Világliga Szuperdöntő: elindult a csapat Belgrádba

2019. június 17. 10:30

A Märcz Tamás irányította magyar férfiválogatott hétfőn reggel útnak indult Szerbia fővárosába, Belgrádba, a június 18. és 23. között megrendezésre kerülő Férfi Világliga Szuperdöntőjének helyszínére. A csapat kedden délután, Kanada ellen kezd - az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

A válogatottat szállító csapatbusz hétfőn reggel, nem sokkal 9 óra után gurult ki a Szőnyi útról, fedélzetén Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal, az esemény idejére megbízott másodedzőjével, Nyéki Balázzsal, valamint a 15 fős kerettel.  

„Ma reggel elindulunk Belgrádba, Szegeden megállunk ebédelni, majd folytatjuk az utunkat a szerb fővárosba. Egy rövid pihenő után délután átmozgató edzés vár a társaságra, de amit el kellett végezni, elvégeztük az elmúlt napokban. Jó állapotban vannak a srácok, hála istennek mind a tizenöten egészségesek. Az első három ellenfelünkből kettővel találkoztunk, japánnal és kanadával játszottunk, sikerült őket feltérképeznünk. Mindkettő jó csapat, vannak erősségeik, de úgy gondolom, hogy nem okozhat gondot a legyőzésük" - kezdte Märcz Tamás.
 

A Világliga Szuperdöntőjén a házigazda szerb válogatott mellett Ausztrália, Horvátország, Japán, Kanada, Kazasztán, Magyarország és Spanyolország vesz részt. A mieinket az A-csoportba sortsolták, ahol Japánnal, Kanadával és Spanyolországgal csap össze a magyar válogatott. A csapat az első mérkőzését kedden délután, 15:45-től vívja Kanada nemzeti együttesével. A hatnapos esemény győztese elsőként kvalifikálthatja magát a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra.

„Kíváncsian várom a megméretést, ez egy nagyon jó lehetőség a játékosoknak a bizonyításra, többeknek ez lesz az első válogatott eseménye. Mindemellett egy nagyon fontos torna, de igen megterhelő is, komoly igénybevétellel, hiszen hat nap alatt hat meccset fogunk játszani. Fontos lesz az egyik napról való eljutás és a regeneráció, ezen a területen is vannak tapasztalataink" - vélekedett a szövetségi kapitány.



 
Férfi Világliga Szuperdöntő, Belgrád
A magyar válogatott kerete
Kapusok: Bisztritsányi Dávid (UVSE), Kardos Gergely (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Miskolc), Dőry Farkas (Debrecen), Erdélyi Balázs (OSC), Gór-Nagy Miklós (FTC), Gyárfás Tamás (Eger),Jansik Dávid (Szolnok), Kállay Márk (FTC), Kovács Gergő (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Várnai Kristóf (BVSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöl 

 
A válogatott itthon készülő kerete
Kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Hárai Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

Férfi Világliga Szuperdöntő, 2019. június 18-23., Belgrád 
A csoportbeosztás 
A-csoport 
Japán 
Magyarország 
Kanada 
Spanyolország 

B-csoport 
Ausztrália
Horvátország
Kazahsztán
Szerbia

A program 
Csoportmérkőzések 
1. forduló, június 18., kedd
 
Horvátország-Kazahsztán, 15:00
Magyarország-Kanada, 15:45 – tv: M4 Sport
Japán-Spanyolország, 19:15
Ausztrália-Szerbia, 21:00
2. forduló - június 19., szerda 
Japán-Kanada, 15:00
Magyarország-Spanyolország, 16:45 – tv: M4 Sport
Ausztrália-Kazahsztán, 19:15
Horvátország-Szerbia, 21:00
3. forduló - június 20., csütörtök 
Horvátország-Ausztrália, 15:00
Magyarország-Japán, 16:45 – tv: M4 Sport
Kanada-Spanyolország, 19:15
Kazahsztán-Szerbia, 21:00 
Június 21., péntek, negyeddöntő (a meccsbeosztás a televízió-közvetítés függvényében változhat) 
A2-B3, 13:30 
A3-B2, 15:15 
A1-B4, 17:45 
A4-B1, 19:30 
Helyosztók - június 22., szombat 
Az 5-8. helyért, 15:00 és 16:45 
Elődöntő, 19:15 és 21:00 
Helyosztók - június 23., vasárnap 
A 7. helyért, 15:00 
Az 5. helyért, 16:45 
A 3. helyért, 19:15 
Döntő, 21:00
 
BENU-kupa, nemzetközi férfitorna - jegyek itt!
A program
2019. június 30., vasárnap

Görögország-Hollandia, 16:30
Magyarország-Franciaország, 19:30
2019. július 1., hétfő
Görögország- Franciaország, 16:00
Magyarország-Hollandia, 19:30 
2019. július 2., kedd 
Hollandia- Franciaország, 16:00 
Magyarország-Görögország, 19:30



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok