Az Oázis nyerte az OB II-es bajnokságot

2019. június 05. 10:10

Nagy öröm volt az Oázis Sport Club berkeiben, hogy a tavaly Szabó Gábor (Habó) irányításával indult csapat megnyerte az OB II-es bajnokságot - kezdődik a bajnokcsapat élménybeszámolója.

Fotó: Oázis Sport Club

Az egész tavalyi nyár arról szólt, hogy az OB II-es csapatot összeszedje a neves edző, többen az Oázis ifiből kiöregedett játékosai voltak, illetve többen Habót követve igazoltak át az Oázisba. Szeptemberben még 25 játékossal indult az egyesület, de később 6-7 ember kimaradt, mert nem tudtak rendszeresen edzésre járni.

Az OB II három szakaszból áll, az első körben csoportmérkőzések voltak, ahol tizenkettő meccsből nyolcat nyert meg az Oázis SC és a második legjobb eredménnyel feljutott a középszakaszba. A három forduló hat mérkőzéséből, kiegyensúlyozott játékkal, négyet megnyert Habó csapata, egyszer vereséget szenvedett, egyet pedig döntetlent ért el.

A legjobb négy között a legtöbb OB I-es szerepléssel és sok szép eredménnyel büszkélkedő (600-nál több meccs) Tiba Péterrel és Ábrahám Istvánnal kiegészülve mind az öt meccset megnyerte, illetve egyet döntetlenre hozott ki.

Nehézséget jelentett a csapat számára, hogy voltak hetek, amikor nem voltak mérkőzések, máskor pedig, így a döntőben is fél órás pihenő jutott a sportolóknak.

Szeptemberben az Oázis SC már a Férfi OB I/B-ben folytatja tovább. A csapatot továbbra is Habó irányítja majd, aki a nyári felkészülésben tovább szeretné erősíteni a csapatot új játékosokkal. Az egyesület célja mindenképpen az, hogy lehetőséget nyújtson az Oázis utánpótlás játékosainak, és más klubokban OB I-ben nem játszó, de tehetséges fiataloknak.

A cél az, hogy erősítsük magunkat, de megtartsuk az értékeinket.
 
Dr. Tóth Frank, a Magyar Vízilabda Szövetség munkatársa, és a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor adta át az Oázis Sport Club felnőtt játékosainak az aranyérmet.
 
A képen a csapat és a díjátadók
Felső sor:
Tóth Frank, Vági János Dániel, Zsebők Viktor, Dolnay Botond, Csutorás Bence, Nagy Ambrus, Lepizsán Hunor, Karácsonyi Vazul, Zsiga Kristóf. Alsó sor: Bereczki Kristóf, Ábrahám István, Csutorás Barna, Veres Norbert, Szabó Gábor (edző), Dr. Krüzselyi Dániel, Korózs Benjamin, Fejes Benedek, Benedek Tibor, Hegyi Benedek, Soós Patrik, Haragos Gergő. Guggol: Csapodi János. A képen nem szerepel: Vetstein Denisz (segédedző), Tiba Péter, Ádám Zsolt, Gulyás Márton, Kalácska Barnabás, Kállay Kristóf, Huber Ágoston, Rompos Gilbert, Gábor András, Kőrösi Gergely, Somogyi Tamás.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok