Női Világliga Szuperdöntő: „Sokkal több volt a pozitívum, mint a negatívum!"

2019. június 04. 20:20

Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az olimpiai- és világbajnok Egyesült Államoktól elszenvedett, háromgólos vereség ellenére elégedetten formálta szavait a Női Világliga Szuperdöntőjének első összecsapását követően.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Mint arról beszámoltunk, a Bíró Attila irányította válogatottunk 3-1-gyel kezdett a címvédő Egyesült Államok ellen, ám Adam Krikorian csapata a folytatásban jobb volt, és 12-9-re győzött. A mieink szerdán 20:15-től Oroszország ellen játszanak.

„Sajnos picit befáradtunk, az amerikaiak szoros védekezésének köszönhetően - ennek következtében hibáztunk támadásban és emberelőnyben egyaránt, és ebből kaptunk néhány elkerülhető gólt is. A harmadik negyedben aztán ismét megtaláltuk a góllövő cipőnket, kesztyűnket, hellyel-közzel elégedett vagyok tehát, bár egy vereség után soha nem lehet elégedett egy edző. A várakozásaimat akkor múlva volna felül a találkozó, ha pontot, vagy pontokat szerzünk. A végeredmény azt tükrözi, amit mi is tudtunk, hogy az amerikai válogatott per pillanat jobb csapat a magyarnál, ugyanakkor amit kértem a lányoktól, hogy legyenek olyan periódusaink, melyekre lehet a következő napokban építkezni. Szerencsére láttam ilyen momentumokat, sőt, sokkal több volt a pozitívum, mint a negatívum. Holnap még nehezebb mérkőzésre számítok, teljesen más játékstílus vár ránk az oroszok ellen, de bízom benne, hogy szorosabb mérkőzés is" - vélekedett Bíró Attila, szövetségi kapitány.
 
Amerikai kollégája, Adam Krikorian ekképpen összegzett: „A magyar csapat nagyon sokat fejlődött az elmúlt egy évben. Ez egy kemény meccs volt, a házigazdák nagyon jól kezdtek, nyomás alá kerültünk már az elején. A második és a negyedik játékrészt megnyertük, ezért tudtunk a végén győztesként kijönni. Úgy láttam, hogy a lányok kicsit megnyugodtak a második negyedre, az utolsó játékrészben pedig nagyon jól tudtuk játszani a gyors támadásainkat, több helyzetet is ki tudtunk alakítani, ez hozta meg nekünk a sikert. Hat hónapja ez az első alkalom, hogy együtt van a csapat, úgyhogy nekem most az eredménynél sokkal fontosabb az, hogy kitaláljam, hogyan tudunk jól együtt játszani.”

„Alapvetően nem játszottunk rosszul, és az előre megbeszélt taktikát is betartottuk. Sajnos a két elhibázott emberelőnyös helyzetünkből gyorsan lefordultak az amerikaiak és könnyű gólokat szereztek. Erre jobban oda kell majd figyelnünk a jövőben. Ha nem értjük meg, hogy a mérkőzés első másodpercétől az utolsóig csapatként kell együttműködnünk, akkor továbbra sem leszünk sikeresek egy ilyen szintű csapat ellen” - fogalmazott a négy találatig meg sem álló magyar csapatkapitány, Keszthelyi Rita.
 
A 26. születésnapját ünneplő amerikai csapatkapitány, Maggie Steffens így értékelt: „Természetesen a győzelem a legfontosabb, de nem vagyunk elégedettek a játékunkkal. Számos területen kell még javulnunk, tanulnunk kell a mai mérkőzésből és a teljesítményünkből. Most játszottunk először az új szabályok szerint, de szerintem hamar sikerült beletanulnunk az újításokba. A Duna Aréna lenyűgöző. Nagyon élveztem a bevonulást, imádom Budapestet, és már alig vártam, hogy itt ugorjunk medencébe!"

„Az elmúlt napokban már többször is találkoztunk az amerikaikkal, hol több, hol pedig kevesebb negyedes edzőmérkőzésen. Ma három góllal kaptunk csak ki tőlük, míg a meccset megelőző napokban sokkal több találattal, és többet is hibáztunk. Sokat fejlődtünk, de még mindig kijött a különbség, nem véletlenül ők az olimpiai-, és világbajnokok" - mondta Szilágyi Dorottya.

 
Női Világliga Szuperdöntő, Budapest, Duna Aréna
Csoportmérkőzések, 1. forduló
 
B-csoport
EGYESÜLT ÁLLAMOK-MAGYARORSZÁG 12-9 (2-3, 4-1, 2-2, 4-3)
Vezette: Severo (olasz), Johnson (ausztrál)
 
Egyesült Államok: Johnson - Musselman 2, Fattal 1, Steffens 1, A. Fischer 1, M. Fischer 2, Williams 1. Csere: Seidemann 1, Hauschild, J. Neushul, K. Neushul 1, Haralabidis 2. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian
 
Magyarország: Gangl - Szilágyi 3, Rybanska, Illés, Keszthelyi 4, Vályi V. 1, Gyöngyössy. Csere: Gurisatti, Parkes 1, Horváth B., Csabai, Garda, Kasó (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények 
A-csoport:
 Hollandia-Kína 15-7, Ausztrália-Olaszország 9-11
B-csoport: Oroszország-Kanada 15-15 – ötméteresekkel 4-2

AZ 1. NAP HÍRFOLYAMA ITT OLVASHATÓ!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok