Női Világliga Szuperdöntő - MÉG 10 NAP! Az erőnléti edző munkája

2019. május 25. 19:55

Hosszú szezonon vannak túl a női vízilabda-válogatott játékosai és még csak most kezdődött számukra a válogatott idény, így különösen fontos, hogy erőnlétileg rendben legyenek a lányok. Ágó Renáta segítségével bepillantást nyertünk abba, hogy miből is áll pontosan az erőnléti edző munkája.

Ágó Renáta (jobbra) szeme vizes edzés közben is a lányokon

A női válogatott tagjaira a montenegrói edzőtáborban két vizes edzés között egy erőnléti tréning is várt, továbbá esténként rehabilitációs gyakorlatokkal készültek a másnapi feladatokra a lányok.
 
 „Magának az erőnléti edzőnek a munkája két részből áll. Az egyik az erőnléti edzésről szól, ami a délelőtti vízi edzések után következik. Ezt körülbelül egy másfél órás edzésnek kell elképzelni, este pedig rehabilitációs gyakorlatot kapnak azok, akiknek bármilyen akut vagy krónikus fájdalma van - így este stabilizációs és mobilizációs gyakorlatokkal készülünk a másnapi edzésre" - árulta el a szakember.

A játékosok többsége már jól ismeri Ágó Renátát, hiszen évek óta segíti a csapat felkészülését.
 
 „Bíró Attilával már ötödik éve dolgozunk együtt. Úgy gondolom, hogy ennyi idő alatt egy nagyon jó munkakapcsolat alakult ki. Ez azt jelenti, hogy ha ő elmondja nekem az alapvető struktúrát, amit követni szeretne a két hónap alatt, akkor én megpróbálok szó szerint a keze alá dolgozni és a szárazföldi edzés igazodik magához a vízi edzéshez és kiegészíti azt."

Bár akár már rutinszerűen is alakulhatnának az erőnléti edzések, a szakmai stáb minden felkészülés során változtat a programon.
 
„Minden évben próbálunk újítani, pontosan azért, hogy a motivációjukat fenntartsuk, illetve nyilván a fizikális állapotukat egyre inkább fokozzuk. Továbbá a rehabilitációba is próbálunk olyan új eszközöket, illetve módszereket beiktatni, amivel akár egy rehabilitációt vagy erőnlétet még inkább fokozni tudunk, a lehető legrövidebb idő alatt."

A Világliga Szuperdöntőjéig bő két hetet készül együtt a csapat, de már egészen a júliusi dél-koreai világbajnokságig kész program vár a lányokra.
 
„Az egész kéthónapos felkészülésre már megvan a terv, akár a szövetségi kapitány részéről, akár a részemről. Ezek között nyilván finomhangolás van az idő során, illetve hétről-hétre megpróbáljuk újra és újra átbeszélni, hogy mik azok a kondicionális képességek, amiket abban az adott időszakban fokozottan fejleszteni kell, valamint mik azok a szempontok, amelyekre fokozottan figyelni kell az elkövetkező egy hétben. Tehát az alapstruktúra megvan, és utána hétről-hétre hozzáigazítjuk magát a munkát."
 
Az eseményre az eventim.hu oldalon, ezen a felületen elindult a jegyértékesítés! A napijegyekkel a magyar válogatott mérkőzései mellett a másik három találkozó is megtekinthető
 
Női Világliga Szuperdöntő, 2019. június 4-9., Budapest, Duna Aréna 
 
A csoportbeosztás 
A-csoport 

Hollandia 
Ausztrália 
Olaszország 
Kína 

B-csoport 
Egyesült Államok 
Oroszország 
Magyarország 
Kanada 

A program 
Csoportmérkőzések 
1. forduló, június 4., kedd 

Oroszország-Kanada, 14:30 
Hollandia-Kína, 16:15 
Egyesült Államok-Magyarország, 18:30 
Ausztrália-Olaszország, 20:15 
2. forduló - június 5., szerda 
Ausztrália-Kína, 15:00 
Egyesült Államok-Kanada, 16:45 
Hollandia-Olaszország, 18:30 
Oroszország-Magyarország, 20:15 
3. forduló - június 6., csütörtök 
Oroszország-Egyesült Államok, 15:00 
Hollandia-Ausztrália, 16:45 
Kanada-Magyarország, 18:30 
Kína-Olaszország, 20:15 
Június 7., péntek, negyeddöntő (a meccsbeosztás a televízió-közvetítés függvényében változhat) 
A2-B3, 15:00 
A3-B2, 16:45 
A1-B4, 18:30 
A4-B1, 20:15 
Helyosztók - június 8., szombat 
Az 5-8. helyért, 15:00 és 16:45 
Elődöntő, 18:30 és 20:15 
Helyosztók - június 9., vasárnap 
A 7. helyért, 15:00 
Az 5. helyért, 16:45 
A 3. helyért, 18:30 
Döntő, 20:15



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok