„Óriási csapatmunka és csapatszív eredménye ez a győzelem!"

2019. május 10. 22:40

A Ferencváros 8-6-ra legyőzte az OSC-t az E.ON Férfibajnokság fináléjának első felvonásán, így az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban a zöld-fehérek kerültek előnybe. Varga Zsolt a csapatszellemet dicsérte és a védekezést, míg Sedlmayer Tamás szerint kiválóan sikerült pótolni a hiányzókat.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Mint arról beszámoltunk, az E.ON Férfibajnokság döntőjének első összecsapásán 8-6-ra nyert a címvédő az OSC ellen a Komjádi-uszodában. Folytatás jövő hét szombaton a Kondorosi úton, a Nyéki-uszodában.
 
Varga Zsolt, a hazaiak vezetőedzője ekképpen értékelt a találkozót követően: „Óriási csapatmunka és csapatszív eredménye ez a siker - az akarat győzelme volt! Elsősorban a védekezésünk volt nagyon stabil, nagyon sok emberhátrányt védekeztünk ki és akcióból is kevés gólt kaptunk, ez volt ma a kulcs."
 
A vendégek szakvezetője, Vad Lajos így összegzett: „Sajnos nem úgy sikerült az első mérkőzés, ahogyan gondoltuk, de ennek ellenére úgy érzem, hogy méltó ellenfelei voltunk a magyar bajnoknak. Nem dőlt még el semmi, nem állunk meg, dolgozunk tovább a következő ütközetig."
 
„Legalább olyan nehéz volt az összecsapás, mint vártuk, támadásban és védekezésben egyaránt meghatározó embert veszítettünk el Dumi személyében. Igyekeztünk mindannyian maximálisan felkészülni, és százhúsz százalékot kihozni magunkból, így pótolva a hiányát - elnézve az eredményt, sikerült! Slobodan Nikics kiesésével egy centert is helyettesítenünk kellett, de szerencsére működött a taktika, amit választottunk, emellett mindenki a szívét, lelkét beletette, úgy küzdöttünk. Mérkőzés előtt megbeszéltük, hogy ne egyénileg próbáljuk meg eldönteni a meccset, hanem csapatként, együttműködve. Nem az a fontos, hogy ki lövi a gólokat, hanem az, hogy a csapat mit és mennyit tett bele abba a találatba. Három győzelemig tart a párharc - a következő csatába már Dumival megyünk, remélem nyerünk, és már csak egy siker kell. Reméljük a legjobbakat, mi ezért dolgozunk" - vélekedett Sedlmayer Tamás.  

„Az döntött a javunkra, hogy egy percre sem zökkentünk ki a saját játékunkból, határozottan és magabiztosan haladtunk a győzelem felé. Eleve eggyel kevesebben voltunk, a végére sokan ki is pontozódtak, mégis mindenki tudta a helyét. Büszke vagyok a csapatra” - értékelt Gór-Nagy Miklós.

„Kemény, harcos meccs volt, pontosan olyan, amilyenre számítottunk. Játékban nem volt nagy különbség a csapatok között, de a Fradi több gólt lőtt, így megérdemelten nyert. Nem dőlt még el semmi, ugyan egy nullra vezet a Ferencváros, de még van lehetőségünk javítani” - bizakodott Erdélyi Balázs
 
E.ON Férfibajnokság, rájátszás
Döntő, 1. mérkőzés
FTC-Telekom-A-Híd-OSC-Újbuda 8-6 (1-1, 3-2, 2-2, 2-1)
Komjádi-uszoda, vezette: Tóth I., Füzesi Zs.
 
FTC: Vogel S. - Vámos 3, Mezei, Jaksics 1, Younger 1, Jansik Sz., S. Mitrovics. Csere: Sedlmayer 2, Kállay 1, Pohl, Német, Gór-Nagy. Vezetőedző: Varga Zsolt
 
OSC: B. Mitrovics - Brguljan, Manhercz, Randjelovics 1, Salamon, Bundschuh, Hárai 1. Csere: Kovács G. 1, Seman, Tóth M., Erdélyi 2, Ubovics, Burián 1. Vezetőedző: Vad Lajos
 
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0, az FTC javára
 
A további program 
2. mérkőzés:
 május 18., szombat, 13:45 - Nyéki-uszoda 
3. mérkőzés: május 22, szerda, 19:00 - Komjádi-uszoda 
4. mérkőzés (ha szükséges): május 25., szombat, 17:00 - Nyéki-uszoda 
5. mérkőzés (ha szükséges): május 28., kedd, 20:15 - Komjádi-uszoda



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok