A Dunaújváros játékosa nem volt feltétlenül csalódott az UVSE győzelmével véget érő bajnoki döntőt követően. Tisztában volt az erőviszonyokkal és azzal is, hogy csapata megterhelő szezonon van túl. A magyar válogatott játékosa – aki szűk két hét múlva ünnepli 23. születésnapját – hosszabban értékelte a mögöttünk hagyott szezont.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A döntő után közvetlenül azt mondtad, nem hiszed, hogy temetői hangulat lesz az öltözőben. Igazad lett?
Igen, jól tippeltem, nem volt hullahangulat. Természetesen nem csattantunk ki a boldogságtól, de előzőleg tisztában voltunk azzal, hogy nem mi vagyunk ennek a párharcnak az esélyesei, nem rólunk szól majd feltétlenül ez a három meccs, és bravúr kellene nemhogy a bajnoki címhez, de egy győzelemhez is. Azért nem tehetünk szemrehányást magunknak, mert minden tőlünk telhetőt megtettünk, és egy profi sportolónak ilyenkor tiszta a lelkiismerete. Nekünk is az. Gratulálok az UVSE-nek az aranyéremhez!
Meg lehetett volna verni ebben a szezonban az UVSE-t?
Úgy érzem, igen, hiszen az elmúlt években a játékoskereteket tekintve volt már ennél jobb csapata az UVSE-nek, és akkor volt, hogy le tudtuk őket győzni és sokkal szorosabb meccseket is vívtunk. Most viszont mindenkinek 100 százalékot vagy annál is többet kellett volna nyújtania a döntőben, és ezt nem tudtuk elérni. Elsősorban a fáradtságra tudom ezt visszavezetni, nagyon megterhelő szezonon vagyunk túl. Garda Krisztit tudom kiemelni a döntőből, az első két meccsen kiemelkedőt nyújtott, tegnap már ő is visszafogottabb volt, de Vályi Vandától és a centereinktől is többet várunk. Ők mondjuk nem voltak könnyű helyzetben, nagyon sok kontrát kaptak, amit a nemzetközi mérkőzéseken talán kevésbé szoktak meg. A francia lány az egyik fontos nemzetközi meccsen három gólt szerzett, Horváth Brigi is kettőt, ezek a gólok most hiányoztak. És persze magammal sem vagyok megelégedve, több kellett volna tőlem is a bajnokság végén. Talán annyival volt jobb az UVSE, hogy náluk a kulcsemberek fáradtsága vagy hullámvölgye után mindig volt egy-két fiatal játékos, aki megvillant, aki hozzátette a magáét. Nálunk a szerb Lara Luka tűnt fel néha ebben a szerepben, de nyilvánvaló, hogy a fiataloktól is több kell egy-egy fontos meccsen. Mindent összevetve: ha mentálisan egy kicsit jobban fel tudunk készülni a döntőre, talán szorosabban alakult volna.
Saját magad szezonjával mennyire vagy megelégedve. 53 gólt lőttél, de persze nem csak a gólok számítanak.
Azért tőlem alapvetően a gólokat várják. Úgy érzem, az utolsó hat meccsemet leszámítva jó szezonom volt, elégedett lehetek. Nem volt annyi hullámvölgyem, mint korábban, kiegyensúlyozottabb volt a játékom, és alapvetően szerintem mindannyian aláírtuk volna a csapatból a szezon előtt azt, ami végül történt. Persze, boldogabb lennék, ha úgy tudtam volna játszani a végén, ahogy menni szokott és szeretek, mindig rossz, ha az ember tudja, mire képes, és a dolgok mégsem úgy jönnek össze. Egyébként nem szoktam sokat rágódni a miérteken, most sem fogok, innentől majd a válogatott feladataira koncentrálok majd.

Mit gondolsz magáról a bajnokságról? A Ferencváros felzárkózott végleg a nagy hármas mellé.
Ez volt a legerősebb bajnokság, amelyben eddig játszottam. Örülök, hogy egyre több jó csapat van a magyar első osztályban, ez csak jót tesz a női vízilabdának. Nekünk sem mindegy, hogy egy-két vagy esetleg több csapattal tudunk szoros, kiélezett meccset játszani. Nyilván a Fradi tovább erősödne, viszont jövőre az olimpia miatt a légiósok nagy része hazamegy majd, ez pedig egy új helyzet lesz, amire nagyon kíváncsi vagyok. Ettől még persze lehetnek olyanok, akik nem válogatottak, de összességében a magyar játékosok, köztük a fiatalok kerülhetnek előtérbe. Amúgy nem vagyok képben az átigazolásokkal kapcsolatban, én ezekből mindig kimaradok.
Saját magad jövője mennyire tisztázott már?
Még nem írtam alá a szerződésemet Dunaújvárosban, de Magyarországon nem igazán tudom elképzelni magam másik csapatban. Külföldre most nem lenne szerencsés és ideális távozni, hiszen januárban Európa-bajnokság, amit megelőz egy többhetes felkészülés. Maximum rengeteg utazással lehetne ezt megoldani, de abból most egy kicsit elegem van…
Hogy kell elképzelni a mögöttetek hagyott szezont ebben a tekintetben? Hogy nézett ki egy napotok uszoda nélkül?
Sokáig nem voltunk tisztában azzal, hogy új otthont kell keresnünk, mert úgy tudtuk, csak nyáron kezdik az uszodánk felújítását. Aztán szeptemberben elkezdték, ez az edzők számára is újdonság volt, és nagyon megérezték ezt az úszók, a búvárúszók is. 200-300 főről van szó, ekkora tömeggel nem lehet csak úgy bejelentkezni egy másik uszodába. Először a székesfehérvári uszodával kezdtük felvenni a kapcsolatot, ahol rengeteg öttusázó is készül az úszók, vízilabdázók mellett, megmondták, hogy gyakorlatilag nincs helyük, pályájuk. Végül Sárbogárdon találtunk egy nagyon pici uszodát, tényleg pici, háromfős a személyzete, oda jártunk gyakran, de végül Székesfehérvárra is sokszor mentünk, az egyik férficsapat edzésidejében készültünk, velük kétkapuztunk. A dunaújvárosi élményfürdő egyik medencéje is edzéshelyszín lett, konkrétan ez az egyik nagy csúszda kör alakú érkező medencéjét jelentette, ahol a csúszda pár elemét le is kellett szerelni az edzésekre. Itt volt egy nagyjából 3x3 méteres rész, ahová a trambulinról lehet beugrani, itt készültek a kapusaink, de például az úszógyakorlatokat már nagyon körülményes volt elvégezni a medence más részein. Elmondva ez így vicces, mókás, de egyébként nagyon megterhelő és bosszantó tudott lenni egy-egy napunk, mert tényleg mindig előjött valami újabb probléma. A döntő előtt például azért nem tudtunk edzeni az élményfürdőben, mert egy szűrő elromlott az uszodában, de volt olyan, hogy a medence fölé emelt sátorban teljesen bepárásodott a levegő, ködben edzettünk, vagy lámpát kellett hozni, annyira sötét volt, és aztán még az is elromlott. Gyakran buszoztunk fel egyébként Pestre, az UVSE és a Fradi is nagyon nyitott volt a közös edzésekre, ezúton is szeretném nekik megköszönni az együttműködést, mint ahogyan az MVLSZ-szel és a várossal is folyamatosan kapcsolatban voltunk, hogy a helyzetünkön javítsunk.

A nehéz helyzeteken gyakran amiatt lendültök át, hogy egy jó kedvű, vidám társaság a tiétek. Te vagy az egyik kulcsember ebben a tekintetben is, de az volt Szilágyi Dorka is, aki a szezon előtt eligazolt tőletek. Ezt hogy élted meg?
Dorka 15 éves korában érkezett Dunaújvárosba Ausztráliából, nyugodtan mondhatom többek nevében, hogy mi voltunk neki az első időszakban a család. A nagyszülei Egerben éltek, keveset tudtak találkozni, nálunk „nőtt fel”, nálunk lett válogatott játékos, így érthető, hogy nagyon kötődik hozzánk, kötődünk egymáshoz. Úgy döntött, Egerbe igazol, ahol édesapja is dolgozik, tiszteletben tartottuk a döntését, semmilyen feszültséget nem okozott ez köztünk. A szezon közben gyakran elhangzott egy-egy hullámvölgy esetén, hogy hiányzik a gólerőssége a csapatból. Ami a jókedvet illeti: tudjuk, hogy Dorka is egy bolondos lány, de azért minket sem kell félteni, Horváth Brigivel, Kiss Alexandrával az élen tartjuk a frontot. Dorkával egyébként a válogatottban ott szoktuk folytatni, ahol abbahagytuk, szinte semmi sem változott.
Dorka távozott, a szezonban viszont érkezett egy másik emblematikus dunaújvárosi játékos: Menczinger Kata igazolt haza Olaszországból. Kellett az ő rutinja?
Igen. Nálunk az 1-es poszt elég hiányos, Horváth Briginek sokat kellett bemenni centerbe, mert Somhegyi Noémi távozott tőlünk, így Katára is nagyobb szerep hárult a balkezes oldalon. Jót tett a csapatnak az érkezése. Ez megint egy jó banda volt, ez egy jó év volt. Talán túl sokat is voltunk együtt egyébként ebben az évben, lehet, hogy ez volt az egyik probléma a végén. Sokan gyakran megjegyzik, mennyire jó, hogy mi ilyen jóban vagyunk, összejárunk az edzéseken túl is, együtt reggelizünk, bulizunk. Ez tényleg így van, de most volt az a szezon, amikor szinte tényleg egész nap össze voltunk zárva, a sok buszozás és utazás miatt nem jutott idő magunkra. Mindenkinek megvan a saját kis élete, privát szférája, ezt nem nagyon tudtuk megélni. Most jót fog tenni, hogy nem látjuk egymást egy ideig, és ezt mindenfajta rosszindulat nélkül mondom. Két hétig el akarom én is felejteni a vízilabdát – még ha ez nem is olyan könnyű.
Milyen nyárra számítasz?
Nagyon intenzívre, hiszen megkaptuk a programot és a mostani két hét mellett csak a világliga szuperdöntő után lesz még egy hét pihenőnk. Mondanom sem kell, milyen sokat jelent, hogy hazai környezetben játszhatunk a Világliga Szuperdöntőben. Többször elmondtam már, hogy a hazai vb életem legszebb két hetét jelentette, nagyon várom a mostani hazai világversenyt, és aztán a kvangdzsui világbajnokságot is.