A címvédés küszöbén az UVSE - szombaton akár bajnok is lehet

2019. április 30. 19:49

A női döntő második összecsapásán Benczur Márton csapata 9-5-re győzött, így 2-0-s előnybe került az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. Avagy a harmadik meccsen lehetősége lesz pontot tenni a csata végére. A bajnokság 5. helyét a Szentest ezúttal is legyőző Eger szerezte meg.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Az eredmény alakulása. 
1. negyed: Garda (akcióból, 1-0). Faragó K. (emberelőnyből, 1-1). 
2. negyed: Peresztegi (emberelőnyből, 1-2). Garda (akcióból, 2-2). Keszthelyi (akcióból, 2-3). Horváth B. (akcióból, 3-3). Keszthelyi (akcióból, 3-4).
3. negyed: Keszthelyi (akcióból, 3-5). Parkes (akcióból, 3-6). Peresztegi  (akcióból, 3-7). Gurisatti (emberelőnyből, 4-7). Sevenich (akcióból, 4-8). 
4. negyed: Vályi V. (akcióból, 5-8). Parkes (emberelőnyből, 5-9). 

Vitán felül áll, hogy másként állt bele a meccsbe a Dunaújváros, mint tette azt pénteken.  A jelek szerint hatott Mihók Attila lelki beszéde, a csapat tartásával kapcsolatos ukáza, hiszen az előző összecsapáson az UVSE által rögvest az elején „megfogott"vendégek az első másodperctől kezdve a tőlük elvárt, sőt megszokott keménységgel indultak csatába. Akik amúgy a meccs házigazdái voltak, ugye, hiszen a Fabó Éve Sportuszoda felújítása miatt ezt a mérkőzésüket is „albérletben", ezúttal a Hajós-uszodában vívták...
 
Ezért mutathatott Garda Krisztina gólja után 1-0-t a tábla - Európa-bajnokunk a „szokásos" átlövésével talált be Gangl Edina kapujába. Ezt Faragó Kamilla emberelőnyből egyenlített ki, amúgy nem bírtak egymással a felek, gyűrtél, gyömöszölték egymást, a kapura menő lövéseket Gangl és Laura Aarts is magabiztosan szedte le.

 
A második menet kétség kívül látványosabbra sikeredett. Ebben főszerepet vállalt Keszthelyi Rita, akinek csodálatos csavargólja ragadtatta tapsra az UVSE szurkolóit - más kérdés, az átlövés gólja sem volt akármilyen... De Garda újabb nagy gólja is remekműnek titulálható, ismét csapata vezére igyekezett lenni. Itt kell kiemelni, hogy az UVSE-ben az első meccs után megsérült Rybanska Natasa helyén egy még fiatalabb, egy 17 esztendős játékos, Peresztegi Nagy Kinga fórból pontosan ellőtt labdája igazolta, Benczur Márton nem véletlenül bízik a fiatalokban is. (Így a végén a kapuban szerepet kapó 15 esztendős újoncban, Szalay Bobrovniczky Sárában.)
 
Térfélcserét követően Keszthelyi újabb villanásával lett először kettő a különbség, majd az ötödik emberhátrányt kivédekezve, kiblokkolva tartotta előnyét a címvédő. Sőt miután Parkes Rebecca centerből csavart a kapuba, „kezdte nyitni az ollót" az UVSE. Miheztartás végett Peresztegi tökéletes ejtéssel igazolta a fentebb citált fiatal tehetségek tételt, s szép lassan felőrölte ellenfelét az UVSE.

 
Hatodik fórját a sérülése után láthatóan még nem százszázalékos Gurisatti Gréta révén gólra váltotta a Dunaújváros, de átellenben a holland Vivan Sevenich balja célzott pontosan, így néggyel vezetett a kapuban Gangé Edina révén is sokkal jobban muzsikáló UVSE.
 
Ezt megőrizte a végére, hiszen a záró etap 1-1 lett, de ezt nem osztott, nem szorzott, 9-5-ös győzelmével 2-0-s előnybe került a bajnok az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. Avagy szombaton 15 órától a Hajós-uszodában immáron hivatalosan is házigazdaként a címvédésért ugrik majd medencébe.

 
„A harmadik negyedben a támadójátékunk nem tudott potens lenni, és amikor egy-egy villanással tarthattuk volna a lépést az UVSE-vel, kicsit túlóvatoskodtuk. Két-három, de akár egygólos hátrányban sincs azonban erre lehetőség az UVSE ellen. Nem vállaltuk a kockázatot, amit az elején inkább, és Garda Krisztinán kívül nem volt más, aki a befejezéseket időben és bátran lőtte volna. Ez kevés az UVSE ellen" - értékelt csalódottan Mihók Attila, a Dunaújváros szakvezetője.

Eközben Benczur Márton, az UVSE mestere rendkívül elégedetten és büszkén értékelt: „Az első két negyed után belőttük a helyzeteinket, és olyan szituációkból is gólt szereztünk, amelyek nem feltétlenül szoktak góllal végződni. Büszke vagyok a lányokra és az utánpótlásunkra, az utánpótlásunkban dolgozókra is, hiszen minden területen többen előléptek. Két játékosunk kiesett betegség, sérülés miatt, de a fiatalok bizonyítottak, bátran bevethetjük őket is."

„A Dunaújvárossal mindig nagyon kemény mérkőzést vívunk, nem volt ez másképp ezúttal sem. Az eleje szorosan indult, de nem álltunk meg egy pillanatra sem, aminek nagyon örülök, mindemellett pedig a védekezésünk volt a kulcs. Nehéz ilyenkor a következő mérkőzésre koncentrálni, most még egy kicsit örülünk annak, hogy sikerült megszerezni a második győzelmet, de holnaptól újra munkába állunk és készülünk a szombati ütközetre, hiszen szeretnénk lezárni a párharcot" - bizakodott Peresztegi-Nagy Kinga, az UVSE kiválósága.

„Szerettük volna elkerülni azt, hogy az UVSE akarata érvényesüljön, ezért sokkal harcosabbak voltunk, mint az első mérkőzésen. Az első félidő jól is sikerült, aztán elkezdtünk kapkodni, amivel gyakorlatilag megpecsételtük a második félidőt. Nem szabad feladnunk a párharcot, ennél is lazábban kell játszanunk szombaton, nincs veszítenivalónk" - fogalmazott elszántan Horváth Brigitta.

NŐI OB I., DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS 
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics-UVSE 5-9 (1-1, 2-3, 1-4, 1-1) 
Hajós-uszoda, vezette:
Homonnai, Rubus 

DUNAÚJVÁROS:
 Aarts - Menczinger, Gurisatti 1, Horváth B. 1, Garda 2, Ziegler, Vályi V. 1. Csere: Brezvoszki, Mahieu, Luka, Huszti, Szellák, Sajben, Kiss A. (kapus). Vezetőedző: Mihók Attila 
 
UVSE: Gangl - Parkes 2, Szücs, Keszthelyi 3, Faragó K. 1, Sevenich 1, Paul. Csere: J. Neushul, Antal, Kiss E., Mucsy, Peresztegi 2, Telek, Szalay Bobrovniczky (kapus). Vezetőedző: Benczur Márton 

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0, az UVSE javára
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Női OB I. 
A döntő további műsora 
3. mérkőzés, 2019. május 4., szombat 
UVSE-Hunguest Hotels-Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics, Hajós-uszoda, 15:00 
4. mérkőzés, 2019. május 11., szombat - ha szükséges 
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics-UVSE-Hunguest Hotels, helyszín és időpont később 
5. mérkőzés, 2019. május 15., szerda - ha szükséges 
UVSE-Hunguest Hotels-Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics, Hajós-uszoda, időpont később
Az 5. helyért, 2. mérkőzés
Hungerit-Szentes–ZF-Eger 5-10 (0-3, 1-3, 2-2, 2-2)
Gólszerzők:
Niu 2, Szabó K., Dömsödi, Kövér-Kis, ill. Szilágyi D. 4, Ráski 2, Tóth Cs. 2, Mchunu 2
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0, az Eger javára

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok