Miskolc-Debrecen és Honvéd-BVSC csaták az 5-8. helyért

2019. április 27. 20:40

A BVSC az utolsó pillanatban mentett döntetlenre a Szőnyi úton (12-12), így a Miskolc az ötödik, a Debrecent legyőző Honvéd pedig a hatodik pozícióban zárta a középszakaszt. Hetedik a BVSC, nyolcadik a DVSE.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Izgalomból nem volt hiány a felsőház második felében sem, hiszen a középszakasz tizennegyedik fordulója előtt még nyitott volt, hogy ki kivel szállhat harcba a nemzetközi kupaszereplést érő ötödik pozícióért. Az utolsó körben a BVSC a Miskolcot, a Honvéd pedig a Debrecent látta vendégül.

Előbbi mérkőzést a vendéglátó zuglóiak kezdték jobban, Szűcs Levente legénysége 3-2-re nyerte az első negyedet, míg a második etap 5-5-tel zárult (8-7). A harmadik játékrészben Bedő Krisztián akciógóljával döntetlenre módosult az állás, de nem örülhetett sokáig a Miskolc, hiszen Létay Krisztián találatával újfent átvette a vezetést a BVSC, sőt, Várnai Kristóf emberelőnyben értékesített góljával kettőre nőtt a különbség. Nem adta fel azonban a borsodi együttes, Nagy Ádám és Lőrincz Bálint találataival ismét egyenlő volt az állás (10-10). A mindent eldöntő utolsó negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd mikor már úgy tűnt, hogy a Miskolc nyeri a rangadót, két másodperccel a lefújás előtt Pásztor Mátyás döntetlenre mentett. A borsodiak így az ötödik, a zuglóiak pedig a hetedik pozícióban zárták a középszakaszt.

Hasonlóan kezdődött az oroszlánosok és a cívisvárosiak összecsapása is, az első nyolc perc végére a házigazdák léptek meg 5-4-re, majd nagyszünetre felkapaszkodott a Debrecen - a második menet 7-7-es döntetlennél ért ért véget. A harmadik nyolc percben ellépett kettővel Merész András csapata, a csata azonban nem dőlt el. A negyedik negyedet Dőry Farkas találata nyitotta, mellyel a DVSE egyre csökkentette a különbséget. A debreceni gólt követően előbb Szivós Márton, majd Stefan Vidovics hibázott ötméterest, tehát továbbra sem sikerült a feleknek döntésre vinnie az ütközetet. Végül másfél perccel a vége előtt Szirányi Balázs módosította ismét kétgólosra a differenciát, így Dőry Farkasnak már csak a szépítésre futotta az utolsó minutumban. A Honvéd a hatodik, a Debrecen pedig a nyolcadik helyen végzett a középszakaszban.

E.ON Férfibajnokság, Középszakasz
Felsőház (1-8. helyért), 8. forduló

BVSC-Zugló-PannErgy-Miskolc 12-12 (3-2, 5-5, 2-3, 2-2)
Gólszerzők:
Pásztor 4, Kovács P. 2, Várnai 2, Csapó, Török, Létay, Ágh, ill. Lőrincz 2, Bowen 2, Misics 2, Stojanovics 2, Bedő, Vadovics, Nagy, Milicsics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Budapesti Honvéd-Debrecen 11-10 (5-4, 2-3, 3-1, 1-2) 
Gólszerzők:
Kardos A. 2, Szirányi 2, Szivós 2, Simon R. 2, Kiss B., Molnár, Gregor, ill. Dőry 4, Durik 2, Fejős 2, Vidovics, Fekete
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A végeredmény: 1. FTC 63, 2. OSC 63, 3. Szolnok 46, 4. Eger 44, 5. Miskolc 38, 6. Honvéd 27, 7. BVSC 25, 8. Debrecen 24 
 
Rájátszás
Az 1-4. helyért

FTC-Telekom–ZF-Eger
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc állása: 6-0

A-Híd-OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc állása: 6-0

Az 5-8. helyért

PannErgy-Miskolc–Debrecen
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc állása: 6-0

Budapesti Honvéd–BVSC-Zugló
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc állása: 2-2



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok