Ambrus Tamás emléke előtt adóztak a pécsi tornával

2019. április 21. 19:34

A négy esztendeje elhunyt Ambrus Tamás emlékére ezúttal is megrendezték Pécsen a nemzetközi Húsvét Tornát. A 12 esztendősök viadalán az OSC lett a legjobb, megelőzve a házigazda pécsieket, illetve a Szegedet.

A torna legjobb kapusa a PSN Zrt. sportolója, Méhes Kenéz lett és a legjobb játékos is a pécsi gárdából került ki, hiszen Imre Kolost választották a legjobbnak. A gólkirály az OSC-s Török Botond lett.

A viadalt ezúttal is megtisztelte jelenlétével, és az eredményhirdetésen díjakat adott át Ambrus Tamás felesége, Erika, valamint lánya, Petra. Rajtuk kívül Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, és Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója, egyben a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is díjakat adott át.

„Amikor 11 évvel ezelőtt megszerveztük az első tornát, akkor csak legmerészebb álmunkban gondoltunk arra, hogy ebből egy ilyen tradicionális esemény lesz. Amióta pedig a torna annak az embernek a nevét viseli, aki letette és megszilárdította a pécsi első osztályú vízilabda alapjait, azóta még inkább igyekszünk olyan munkát végezni, hogy méltó emléket állítsunk Tamásnak. A legfontosabb értékmérő az eseményen mindig a résztvevő gyermekek arca. 11-12 évesen nekik minden mérkőzés valamilyen döntő, függetlenül attól, hogy hányadik helyért játszanak. Hihetetlen érzelmek szabadulnak fel, tombol a telt házas lelátó, a gyerekek küzdenek a vízben, jön egyik oldalról a bánat, a másikról az öröm, de a vége mindig egy hatalmas élmény. És azt gondolom ez a legfontosabb! Ezért érdemes ilyen tornát szervezni! Gratulálok az OSC csapatának a győzelemhez és a mutatott játékhoz egyaránt, továbbá minden csapatnak a harcos szerepléshez! Köszönöm a torna szervezésében és lebonyolításában részt vevő kollégák alázatos munkáját! És természetesen gratulálok a pécsi játékosoknak és az edzőknek a csapatunk szerepléséhez. Nagyon büszkén néztem a torna összes pécsi mérkőzését, főleg a döntőt, ahol Magyarország egyik legjobb csapatával tudtuk sokáig meccsben maradni. A végén ugyan kijött a különbség, de az látszik, hogy a pécsi 2007-es korosztályban is van fantázia, sok munkával lehet majd még előrébb lépni. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a 2004-es korosztályunknak is gratuláljak, akik egy nagyon erős szombathelyi tornát tudtak megnyerni a BVSC és az UVSE előtt végezve. Úgy gondolom, hogy jó úton halad a pécsi utánpótlás-nevelő munka, de még mindig az út elején járunk, nagy potenciál van még a rendszerben. Megyünk és dolgozunk tovább!” – értékelte a tornát Lukács Gergely, a pécsiek vezetőedzője, utánpótlás szakosztályvezetője, a torna szervezője.

11. Nemzetközi Utánpótlás Húsvét Torna, Pécs, a végeredmény: 1. A-Híd OSC, 2. PSN Zrt. Pécs I., 3. Szegedi Vízipóló Suli, 4. Kaposvári VK, 5. AVUS, 6. VK Zemun, 7. FTC, 8. Valis Valjevo, 9. Fehérvár VSE, 10. Kanizsa VSE, 11. VK Becsej, 12. Partizan Beograd, 13. LSN Hannover, 14. VK Proleter, 15. Crvena Zvezda, 16. HVSC. Versenyen kívül: Noisy Paris és PSN Zrt. Pécs II.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok