A Märcz Tamás irányította férfiválogatottunk a zágrábi Európa Kupán három mérkőzésén magabiztos, remek teljesítménnyel rukkolt ki – aranyérem lett a jutalma. Az ellenfelekben is tudatosulhatott: számolni kell a mieinkkel. Szubjektív írásunk következik.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

„Nagyon hosszú út áll még előttünk – az igazán nagy tervünk az, hogy az olimpiára összeérjen az együttes, ez az egyik állomás volt. Hosszú távra tervezek ezzel a garnitúrával, és bár nem mindenki áll még készen, tudom azt, hogy bennük van az a faktor, mellyel igazán jó játékossá, és igazán jó csapattá érhetnek.”
Április 7-én, a horvátországi Európa Kupa nyolcas döntőjén ekképpen nyilatkozott honlapunknak Märcz Tamás.
2018-ban.
2019-ben, ugyanezen a napon az egyértelmű fejődésről értekezett.
Kell-e ennél momentán több?
A köztes 365 napon tekintélyes történelmet tud magáénak a válogatott, a többség tényszerűen állapította meg, hogy megjárta a poklot és a mennyországot – kérdés, az olimpiász felénél egy kétség kívül kínkeserves kontinensviadal a poklot, vagy a Világkupa megnyerése a mennyországot jelenti-e… A zágrábi diadalt követően éppen ezért az egyik legfontosabb tényező talán a szélsőséges megállapítások elkerülése, avagy hogy a teljesen jogos ünneplés, a társaság parádés teljesítményének elismerése mellett még véletlen se világverő együttesről szóljon a fáma, hovatovább még véletlen se kezdjen senki a korábbi csapatainkhoz való hasonlítgatásba.
Miként játékosaink is hangoztatták: kezeljük helyén ezt a sikert.
A folytonosság mellett ugyanakkor érdemes elidőzni cseppet a szezon boncolgatásával, már csak azért is, mert az Európa Kupa/Világliga-sorozat 2018. október 24-én vette kezdetét. Precízebben: két nappal korábban, amikor Szolnokon 17 játékossal kezdte meg felkészülését a németek elleni nyitányra. Ott, akkor bújt válogatott szerelésbe először a 2017-es világbajnokság után pihenőt kérő és kapó Varga Dénes, Hárai Balázs kettős. Kettejük kvalitását aligha kellett akkor is bárkinek ecsetelni, mindazonáltal reméltük, mertük remélni, mertük hinni, velük újabb szakaszába lép a csapatépítés.
Evidensnek tűnő megállapítás: így is lett.
Leírva persze mennyire egyszerű ez, istenem, miközben…
Märcz Tamás dolga csak bizonyos értelemben lett könnyebb azzal, hogy két mezőnyjátékos klasszisára ismét számíthatott. Elsősorban medencén kívüli megoldandó feladatok sorjáztak előtte, a hierarchia néha sejtelmes mezején lépkedett előre. A célját elérte: mindenki beállt a sorba. Félreértés ne essék, korábban sem volt ez feltétlen másként, ám ez a sor vitathatatlanul más nívóban „kígyózik.”
A sor elején azzal, akivel minden más.
Szokás fejtegetni, hogy amikor Messi valamilyen oknál fogva nem játszik a Barcelonában, akkor mennyit veszít karakteréből csapata.
Valahogy így vagyunk mi is Varga Dénessel.
Az ő jelenléte új szintre emeli a válogatottat.
Nem, ettől még nem világverő, ettől még nem világbajnoki favorit, ettől még nem tokiói arany várományos.
De ettől (is) esélye van a világ leverésére (lásd hétvége), esélye lesz a nyáron, és esélye lesz reményeink szerint 2020-ban.
Amiért még iszonyat sokat kell dolgozni persze.
Párhuzamot természetesen ne vonjunk az argentin és a magyar zseni között (és nem csak azért, mert a mi fiunk a válogatottal is képes alkotni…), ám azt feltétlen érdemes megjegyezni, hogy az ő szakmai „használatuk” szép edzői feladat.
Nos, a nemzeti együttes élén negyedik érmét (két arany, két ezüst!) szerző kapitányunk tökéletesen oldotta ezt meg: olimpiai bajnoktársa kezébe is adta a csapatot. A vezér pedig vezér, nem csak akkor, amikor Ruzában őrületbe kergeti az oroszokat, amikor háttal húz a kapuba, amikor elnézős passzal hozza kihagyhatatlan helyzetbe a falból kiemelkedő társát, vagy amikor hátul blokkol kritikus szituációban (etc.), hanem akkor is, amikor nem látjuk.
Mert halljuk.
Nyilvánvaló, az ő briliáns játéktudása érvényesüléséhez szükség van olyan társakra, akik Zágrábban is mellette voltak – és sorolhatnánk a még mindig extrára képes Nagy Viktor, a Szivós Mártont idéző Manhercz Krisztián (s lőn, egy hasonlítgatás, pardon, de ez az „egyazegyezés”...) nevét, de tekintettel arra, hogy csapat volt a csapat, a felsorolást engedelmükkel nem folytatnánk. Montenegró, Olaszország és Horvátország legyőzése, az európai elit megelőzése a jelen mellett a jövő szempontjából (az új szabályok még kedvezhetnek is nekünk) mindenképpen bíztató – sőt sokkal több ennél: térképre helyez újra bennünket.
Egészen jó koordinátákkal.

a.z.