Iszonyatos iram, 29 gól – a bronzéremért játszhatunk az Európa Kupában

2019. március 30. 16:12

Női válogatottunk a torinói Európa Kupa elődöntőjében mindent kiadott magából, 24 órán belül második meccsén is esélye volt a sikerre, végül Oroszország 15-14-re nyert. Vasárnap 15 órától a harmadik helyért küzdhet Bíró Attila együttese a hollandoktól 17-11-es vereséget szenvedő olaszok ellen.

Fotó: MVLSZ/Buza Balázs

A péntek délutáni parádés görögverés után gyorsan átkapcsolt női válogatottunk: máris az oroszok kerültek a fókuszba. Tudta, jól tudta mindenki, hogy karakterében teljesen más parti vár az elődöntőben a mieinkre, hiszen a Prokofyeva vezérelte rivális a gyorsaságra, a lefordulásokra igyekszik építeni, szemben Görögország statikus, centerre koncentráló támadásaival. Bíró Attila ezúttal a 15-ös keretéből Garda Krisztinát és Máté Zsuzsannát nem nevezte, így lehetőséget kapott Rybanska Natasa is. 

Nos, a mérkőzés (amelyet a helyszínen tekintett meg Vári Attila és Kovács Zoltán, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és főtitkára) első lefordulásos gólját speciel csapatunk szerezte, amikor Keszthelyi Rita akciója ért révbe – igaz, addig is történt egy, s más. Prokofyeva büntetőt értékesítette, Parkes Rebecca akciógólt jegyzett centerből, majd a Gyöngyössy Anikó által kiharcolt emberfórt Keszthelyi lőtte be. Erre Karimova válaszolt fórból, amikor is jött az említett Keszthelyi lefordulás. Jól álltunk, ám az első menet utolsó percébe több hiba csúszott, így Tolkunova és lefordulás után Gorbunova is gólt lőtt, odaát pedig kimaradt egy fórunk…

A második negyedben sem a védekezések és a kapusok nagy attrakcióját hozta, igaz azért Gangl Edina és Karnaukh védett kettő-kettőt. Négy gól itt, négy ott, ültek a lövések. Parkes centerben ismét elsőrangú gólt jegyzett, az aktív Gurisatti Gréta átlövése akadt be, amivel vezettünk is 6-5-re, de a félidőre Oroszország ment 8-7-es előnnyel.

Térfélcsere után is valódi adok-kapok zajlott a vízben, már ami a gólokat illeti. Tíz született a harmadik etapban, egyenlő elosztásban. 10-8-ra, 11-9-re, majd 12-9-re vezetett Oroszország, de óriási akaraterővel gyorsan visszajött a meccsbe a csapat: Parkes nagy meccsén harmadik találatát jegyezte, majd Csabai Dóra harcol ki egy fórt, amit aztán maga váltott gólra. Gorbunova ugyan az ellenfél 13. gólját szerezte, de Szilágyi Dorottya is betalált, így 13-12-vel mentek a felek az utolsó pihenőre.

A záró menetre – amelyben Tóth Eszter védte a kapunkat – az addigi hatalmas iramnak „hála” érezhetően és érthetően elfáradtak a csapatok. Tolkunova és Gurisatti gólváltása után kettős, majd szimpla emberelőnyben sem sikerült közelebb jönnünk. Majd kaptunk egy peches gólt: emberhátrányban Tóth Eszter védett, de az elé eső labdára Karimova csapott rá, és gyömöszölte azt át a BVSC kapusával voltaképpen együtt a képzeletbeli gólvonalon. Megadták, 15-13-ra vezetett Oroszország. Keszthelyi villanása adott újra reményt, de egy sokadig kapufa, rojtott támadások romba döntötték az EK-álmokat. Az ellenfél 15-14-es sikerével a fináléban játszhat, míg a 24 órán belül ezúttal is magából mindent kiadó csapatunk vasárnap 15 órától Olaszország ellen a bronzéremét küzdhet.
 
Női Európa Kupa, hatos döntő, Torino
Elődöntő
Oroszország-Magyarország 15-14 (4-3, 4-4, 5-5, 2-2)
Gólszerezők:
Karimova 5, Tolkunova 3, Prokofyeva 2, Gorbunova 2, Bersneva, Soboleva, Ryzhkova, ill. Keszthelyi 5, Parkes 3, Gurisatti 2, Szücs 2, Szilágyi, Csabai
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További eredmények:
Elődöntő

Olaszország–Hollandia 11-17
Az 5. helyért
Görögország-Spanyolország 14-17

A további program
Március 31., vasárnap
A 3. helyért

Magyarország–Olaszország, 15:00
Döntő
Oroszország–Hollandia, 16:30
 
A női válogatott torinói kerete 
Kapusok: Gangl
 Edina (UVSE), Tóth Eszter (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros) 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok