Ez igen! A címvédő, Eb-ezüstérmes görögöket győztük le – elődöntőt ér!

2019. március 29. 16:23

Női válogatottunk a torinói Európa Kupában a négy közé jutásért játszott: Görögország ellen kiváló teljesítménnyel győzött 13-9-re, így szombaton Oroszország ellen a fináléért küzdhet!

Fotó: MVLSZ/Buza Balázs/Torino

Tavaly a spanyolországi Pontevedrában Görögország nyerte az Európa Kupát, így a címvédővel, a barcelonai Európa-bajnokság ezüstérmesével találkozott női válogatottunk a torinói partin, amelyen a négy közé jutás volt a tét. A rivális elmúlt szezonban elért, valóban elismerésre méltó eredményei sem ijesztették azonban meg a mieinket, ahogy Bíró Attila (aki a 15-ös keretből Rybanska Natasát és Máté Zsuzsannát nem nevezte) is kérte, és ahogy kódolva is van beléjük, bátran, kellő vagánysággal indultak a csatába.

A kérdés az volt, ez a vagányság meddig tart majd, mikor jön, egyáltalán-e jön a hullámvölgy. Nos, az első menetet alaposan megnyomta a csapat. A négy szerzett gól mellett (Keszthelyi Rita és Szilágyi Dorottya jogos ötméterest érékesített, Illés Anna és Gurisatti Gréta akciógólt jegyzet) azonban a védekezés kellett kiemelni, hiszen három emberhátrányos szituációt is kapott gól nélkül zárt a társaság, plusz Plevritou büntetője is kimaradt. Vagy Gangl Edina védett, vagy a blokkok voltak nagyon jó helyen. Ez az összhang eredményezte, hogy csupán egy görög akció (Chydirioti) jelentett gólt a túloldalon, így 4-1-es etappal indultunk!

A második elején úgy tűnt, úrrá lesz gondjain a rivális, Tsokula és Asimaki felhozta őket mínusz egyre, de jól reagált a helyzetre válogatottunk. Szücs Gabriella góljára ugyan Xenaki válaszolt, ám utána újra összeállt a fal, Gangl ötöst védett, elöl pedig Gyöngyössy Anikó húzott be két labdát, plusz centertársa, Parkes Rebacca is villant egyet, így sikerült rátenni még egyet az első negyedbeli előnyre (8-4)!

A folytatás is álomszerű volt: Illés és Parkes akciógólja 10-4-es előnyt ért, egyszerűen jó volt nézi a dinamikusan, gyorsan, határozottan pólózó, kiválóan zónázó csapatot. S miután a hátsó munka elsőrangúnak bizonyult, a két remek centerrel rendelkező görögök nem tudtak mit kezdeni a retesszel, abszolút kézben volt a parti! Keszthelyi felsősarkos bombája már maga volt az örömjáték, nem mellesleg 11-4-et ért.

Zsinórban három görög gól jelezte, azért oda kell figyelni végig, plusz kimaradt az időkérés után az emberelőnyünk, így 11-7-tel indultunk a záró menetre. Amelynek az elején Gurisatti ellenállást nem tűrően lőtt be egy emberfórt, csak úgy miheztartás végett. Az egy dolog, hogy a támadások során is mindenhonnan veszélyes volt csapatunk, és kilenc játékosa (hiszen végül Horváth Brigitta „betett” egy fórt) is gólt szerzett, de hátul is mindenki odatette magát. A bekkek értelemszerűen nem végeztek, nem végezhettek például látványos munkát (gondolunk itt elsősorban Csabai Dórára vagy Garda Krisztinára, vagy éppen Illés Annára), de szakmailag nyugodtan elmondható, hogy kifejezetten nívós produkcióval teljesítették azt, amit teljesíteniük kellett. Avagy mindenki, tényleg mindenki hozzátette a magáét a sikerhez. A vége 13-9 lett, ami azt jelenti, hogy válogatottunk szombaton 15 órától Oroszország ellen a fináléba jutásért csatázhat!

A másik ágon Hollandia végig vezetve 9-6-ra legyőzte az Európa-bajnok Spanyolországot, így Arno Havenga csapata játszhat Olaszország ellen az elődöntőben. Így pedig eldőlt, hogy a budapesti Világliga Szuperdöntőjében (június 4-9.) Európából a mieink mellett Oroszország, Olaszország és Hollandia vesz részt. Avagy a görögök és a spanyolok lemaradnak az első olimpiai kvótaosztó viadalról.

Női Európa Kupa, hatos döntő, Torino
A négy közé jutásért

Magyarország–Görögország 13-9 (4-1, 4-3, 3-3, 2-2)
Gólszerezők:
Parkes 3, Keszthelyi 2, Gurisatti 2, Gyöngyössy, Illés 2, Szilágyi, Szücs, Horváth B., ill. Tsoukala 2, Chydirioti 2, Eleftheriadou, Asimaki, Plevritou, Xenaki, Ninou
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További eredmény:
Spanyolország–Hollandia 6-9

A további program
2019. március 30., szombat
Elődöntő

Oroszország–Magyarország, 15:00
Olaszország–Hollandia, 16:30
Az 5. helyért
Görögország-Spanyolorszég, 18:00
Március 31., vasárnap
A 3. helyért, 15:00
Döntő, 16:30

A női válogatott torinói kerete 
Kapusok: Gangl
 Edina (UVSE), Tóth Eszter (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok